A magyarországi nemzetközi párbajtőrversenyek felidézése méltatlan lenne akkor, ha nem a Nedeczky László nevével fémjelzett Tokaj Expresszel kezdenénk. Azonban a FIE bő két évtizeddel ezelőtti vezérkara akkoriban “szétcincálta” a versenyrendszert, és ennek esett áldozatául a legendás sorozat. A férfi helyett megkaptuk a fegyvernem női szakágának versenyét, amely néhány évig – szintén elsősorban Laci bácsinak köszönhetően – Martini Kupa névre hallgatott. Aztán 2005-ben új, rangos támogatót talált a Magyar Vívó Szövetség, az 1999 végén nyitott bevásárlóközpont, a Westend személyében. Ez a kapcsolat tart a mai napig, a cég nevében akkor Prosits Attila vette szárnyai alá a versenyt. Az a Prosits Attila, aki jelenleg szövetségünk gazdasági alelnöke, és a mai napig a Westend cégcsoportjának vezető munkatársa.
Húsz éves tehát a párbajtőr Westend Grand Prix története, és péntektől vasárnapig – a részletes műsort később közöljük – rendezzük meg huszadik alkalommal. Nem elírás, a covid miatt ugyanis 2021-ben elmaradt a verseny. Idézzük fel az alábbiakban a GP legemlékezetesebb történéseit – magyar szempontból!
2005: minden kezdet nehéz. A legjobb nyolc közé ugyanis nem jut be egyetlen magyar vívó sem. A versenyen (2016-ig csak a nőknek rendeztek Budapesten Westend GP-t.) mindösszesen 107 sportoló indul – ennek lesz még jelentősége…
2007: az első magyar siker. Az akkor még rendkívül erősnek számító szakág ismét bizonyít. Az ezüstérmes a fiatal Szász Emese, míg a dobogó harmadik fokára Hormay Adrien állhat fel.

Szász Emese a budapesti dobogó tetején
2008: az első magyar aranyérem! Szász Emese nyeri a Westend Grand Prix-t! Az akkori mezőnyben még ott szerepel a kétszeres egyéni olimpiai bajnok Nagy Tímea, és a későbbi, pekingi olimpiai bronzérmes Mincza-Nébald Ildikó! Először éri el az indulószám a 150-et.
2009: Szász Emese harmadszor állhat fel Budapesten a dobogóra, ezúttal harmadikként.
2011: Emese ezúttal “csak” ötödik – legjobb magyarként. Ekkor rendezzük először a versenyt a nagyszerű Sákovics József emlékére.

Klasszisunk a riói kvalifikációját a Westend GP-n ünnepelhette – olimpiai arany követte.
2012: a londoni olimpia évében Szász Emese újabb bronzérmet nyer. Az indulószám felkúszik 167-re.
2014: Emese nem unja, ezúttal hatodikként zár.

A Westend GP-n zajlott két klasszisunk, Imre Géza és Boczkó Gábor utolsó nagy, budapesti összecsapása.
2016: a nagy áttörés éve. A nemzetközi szövetség átalakítja a versenyrendszert – gyakorlatilag ez érvényes a mai napig -, és a nőivel párhuzamosan a férfi GP rendezési jogát is megkapjuk. Az első “koedukált” esztendő rögtön emlékezetesen alakul. A férfiaknál utolsó igazán aktív évében még láthatjuk itthon vívni nemzetközi eseményen Boczkó Gábort és Imre Gézát. Előbbi bronzérmes, utóbbi ötödik lesz. Szász Emese hatodikként zár, és ezzel kvalifikálja magát egyéniben a riói olimpiára. A többit már tudjuk… Nem mellesleg: Emese a Westend GP-k történetében négyszer állhatott dobogóra, egyszer nyert, és háromszor volt negyeddöntős. Nem mellesleg/2: a férfiaknál 282, a nőknél 219 indulónál tartunk!

Andrásfi Tibornak edző édesapja gratulál. Így van ez azóta is…
2019: egy fiatal, 19 éves tehetség, bizonyos Andrásfi Tibor nyer bravúros bronzérmet. Mára megtanultuk a nevét.
2020: a covid árnyéka vetődik az eseményre, mint később kiderült, korántsem véletlenül. Zárt kapuk mellett megrendezzük a GP-t, melyen Berta Dániel 7., Peterdi András 8. lesz. Több nemzetközi verseny nem volt abban az esztendőben.
2021: a covid miatt elmarad a Westend GP.

Kun Anna és Nagy Dávid „ezüstcsókja”.
2022: a Westend GP a bulvárlapok címoldalára repül. Egyaránt második lesz Kun Anna és Nagy Dávid, a két fiatal akkor már egy párt alkotott az életben. Az ezüstérmesek verseny utáni csókjából címlapsztori lesz mindenhol.
2023: Kun Anna a nyomába ered Szász Emesének, ismét másodikként zár. Nagy Dávid ezúttal sem marad sokkal le tőle, a nyolcadik helyen végez.

Muhari Eszter utólag nyerte meg a versenyt, de egész nap aranyéremhez méltóan vívott tavaly.
2024: az eddigi legeredményesebb Westend GP! A női versenyben házidöntőt vív Kun Anna és Muhari Eszter. Anna győz, de korábbi doppingvétsége miatt a FIE ezt az eredményét törölte, így jelenleg a hivatalos címvédő párizsi olimpiai bronzérmesünk, Muhari Eszti. A férfiak is remekelnek. Siklósi Gergely ezüst-, Koch Máté bronzérmet nyer. Aztán a csapat meg a nyáron olimpiát, így elmondható, hogy mind a négy bajnokunk állt már dobogón a Westend GP-n. Végül az indulólétszám: a férfiaknál 394-en, a nőknél 323-an rajtoltak…
2025: jöhet a folytatás! Húsz év után a XX. Westend GP.
