2021, na de hogyan tovább…?

jan 8, 2021 | Hírek

Minden, vívósportban érintettet foglalkoztat az a kérdés: hogyan tovább a versenyek terén az új esztendőben. Tamás Henriette főtitkár segítségével összegyűjtöttük, amit tudunk, és azt, amit nem...

Szinte napra pontosan tíz hónappal ezelőtt rendeztek legutóbb hivatalos nemzetközi versenyt sportágunkban. A koronavírus járvány elterjedése előtti egyik utolsó állomás éppen a budapesti, párbajtőr WestEnd Grand Prix volt. Ez a múlt, azonban természetesen a közeljövő az, ami minden vívást kedvelőt érdekel. Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy jelen élethelyzetünkben természetesen továbbra is a biztonság a legfontosabb, így rengeteg a folytatással kapcsolatos kérdőjel. 

Éppen ezért Tamás Henriette, a Magyar Vívó Szövetség főtitkára segítségével próbáltuk összegyűjteni azt, hogy mi az, amit bizonyosan tudunk, mik az esetleges kérdőjeles lehetőségek, illetve mi az, amiről egyelőre fogalmunk sincs…

“A Magyar Vívó Szövetség januárra és februárra elkészítette a hazai versenynaptárát, egyelőre ez az, ami biztos… Nemzetközi szinten pedig az, hogy az olimpiai kvalifikációs sorozatot áprilisig befejezik. Tudomásunk szerint a jövő hét végi végrehajtó bizottsági ülésen dönti el a nemzetközi szövetség, hogy februártól rendez-e Világkupa-versenyeket. Mi azonban inkább márciustól tervezünk ezen a téren. Akkor, amikor tulajdonképpen ‘újra kezdődik’ a versenynaptár, mivel tavaly éppen március elején szakadt félbe a sorozat.” – nyilatkozta Tamás Henriette. 

Érdemes talán kettéválasztani a felnőttek és az utánpótlás versenysorozatát, nézzük, mik a lehetséges fejlemények. Kezdjük a fiatalabbakkal! Ami feltétlenül jó hír a nemzetközi versenyekben gondolkodóknak, hogy a nemzetközi és az európai szövetség is kijelentette, meg szeretné rendezni a kadet és junior világ-, illetve Európa-bajnokságot! 

Az “apró” kérdések csak azok, hogy hol, mikor és hogyan…? Ami tény: a Nemzetközi Vívó Szövetség az év első napjaiban közzétett “alternatív” – erről még később részletesebben… – versenynaptárában az eredeti helyszínnel és időponttal szerepel az április 3. és 11. közötti, kairói kadet és junior világbajnokság. Ezzel kapcsolatos két, további érdemleges információnk van. Az egyik, hogy éppen Egyiptomban kezdődik a napokban a férfi kézilabda-világbajnokság, azaz az arab ország hajlandóságot mutat világesemények rendezésére. A másik, hogy a nemzetközi szövetség illetékesei január végén utaznak Kairóba, hogy ellenőrizzék az ottani körülményeket. Az is bizonyos, hogy az európai szövetség úgy döntött, hogy az egészségügyi helyzet, illetve a nemzetközi naptár bizonytalansága miatt a tavasz második felére halasztotta a szerbiai (feltehetőleg belgrádi) kadet és junior Európa-bajnokságot. Úgyhogy bíztatnánk a fiatalokat és a mestereket: a szándék az, hogy legyen utánpótlás vb és Eb 2021-ben! Tehát készüljenek!

A piramisok árnyékában. Az egyik nagy kérdés, hogy mi lesz a kairói kadet és junior világbajnokság sorsa.

Aztán, hogy lesznek-e, illetve mikor lesznek nemzetközi versenyek a tervezett világversenyek előtt – na, erre tényleg nem lehet biztos választ adni. A helyzet a következő: a FIE végrehajtó bizottsága a jövő hét végén tart on-line ülést. Ezen kell eldöntenie, hogy feloldja-e a jelenleg január 31-ig tartó versenyzárlatot. Esély van arra, hogy nem oldja fel, hanem újabb egy hónappal meghosszabbítja, tehát legkorábban március 1-től rendeznek Világkupa-viadalokat. A másik verzió, hogy február 1-től lehetnek nemzetközi versenyek. A kiadott versenynaptár februári programjában több esemény is szerepel “to be confirmed” megjegyzéssel. Ezek azok a Vk-k, melyeket elvileg – ha a végrehajtó bizottság a jövő héten szabad utat ad – megtart a rendező ország. Ugyanakkor februárra is akadnak törölt viadalok, többek között az olasz és a német szövetség jelezte, hogy nem tartja meg februári eseményeit, közte a torinói tőr GP-t, illetve a heidenheimi párbajtőr Vk-t. Viszont nyolc olyan verseny is akad – 5 junior (Leszno, Plovdiv, Belgrád, Dourdan, Dijon, Sabadell), 3 felnőtt (Barcelona, Varsó, Kairó) -, melyen elvileg érintettek lehetnek a magyar vívók. Ezzel kapcsolatosan Tamás Henriette a következőket nyilatkozta: 

“A mi álláspontunk az, hogy csak biztonságos körülmények között versenyezhetnek a magyar vívók. A legutóbbi döntésünk szerint márciustól indulunk nemzetközi viadalokon, de ha a nemzetközi szövetség mégis beindítja február 1-gyel a versenyeket, akkor a következő lesz a forgatókönyv. Először a ‘szakmát’ kérdezzük meg, azaz az érintett korosztály és fegyvernem illetékes vezetője dönt arról, hogy részt vennének-e a Világkupán. Ha nem, akkor itt el is dől a kérdés. Ha igen, akkor ezt követően a szövetség alaposan utánanéz az utazás és a rendezés lehetőségeinek, és ennek függvényében adhat zöld lámpát az indulásnak az elnökség. Mert az álláspontunk változatlan: bármilyen magyar válogatott csak biztonságos feltételek mellett utazhat és versenyezhet.”

Sztárok a páston
2024. MÁJUS 23. (CSÜTÖRTÖK) | LUDOVIKA ARÉNA

Kapcsolódó hírek

Bronzérmes a férfi kardcsapat

Folytatta remek sorozatát a férfi kardcsapat! Szatmári András nélkül is érmet nyert, harmadik lett a madridi Világkupa-versenyen, gratulálunk!

Ezúttal 9. hely jutott férfi párbajtőrben

Az Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely összeállítású férfi párbajtőrcsapat a kilencedik helyen végzett a párizsi Világkupán.

Elszalasztott esély – 9. hely

Majdnem olimpiai bajnokot vert, két párizsi indulót győzött le, mégis 9. lett a magyar női párbajtőr-válogatott a fujairahi csapat Világkupán.

Hetedik a női kardcsapat

Hetedik helyen végzett a Battai Sugár, Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Luca összeállítású női kardcsapat a plovdivi Világkupán.

Dani 16, Flóra 32, Dóra 64

Dósa Dani nyolcaddöntőig jutott a sanghaji tőr Grand Prix-n, másik olimpikonunk, Pásztor Flóra 32-ben, Lupkovics Dóra 64-ben búcsúzott.

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM