2024/25: Kezdünk!

szept 27, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Berobban a hétvégén a 2024/25-ös szezon. Kardban és párbajtőrben kadet és junior, tőrben kadet korosztályban rendeznek a válogatásba számító Mk-fordulót!

A nyár és az olimpiai mámor után jöhet ismét a “való világ”: a hétvégén megkezdődik a 2024/25-ös válogatási szezon az utánpótlásban. A nyáron azért történek mozgások, több egyesületben is komoly átalakulások történtek – a teljesség igénye nélkül erről is beszámolunk. 

Legnagyobb létszámmal “természetesen” ismét a párbajtőrözők kezdenek, a férfiaknál közel 150, a nőknél száz körüliek a mezőnyök kadetban és juniorban egyaránt. A hagyományoknak megfelelően a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokot töltik meg szombaton és vasárnap egyaránt a korosztályos tehetségek. A nyári mozgások élére Kovács Iván kívánkozik, aki “hazatalált”, a BVSC-ből abba az MTK-ba költözött tanítványaival, ahol vívóként évtizedeket töltött el. 

Kovács Iván: vissza a gyökerekhez. Az edző korábbi egyesületében, az MTK-ban folytatja a munkáját.

Kardban a korábbi legendás egyesület, az Újpest Király utcai vívóterme várja majd szombaton a kadetokat, és vasárnap a juniorokat. Változások itt is történtek, Ravasz Etele, aki anno a Vasasból váltott a Honvédra, most a BVSC-be igazolt, ami egyben azt is jelenti, hogy a Dózsa György útiak ismét csak a szúrófegyvernemekre koncentrálnak. Kocsis Zsolt a KVSE-ből vált ki legeredményesebb tanítványaival együtt. Ő az amúgy is rendkívül erős bázissal rendelkező Vasasban folytatja. 

Tőrben ezen a hétvégén a kadetok kezdenek dupla válogatóval. Itt a leglényegesebb változás talán az, hogy Fekete Gábor Amerika és Zalaegerszeg után a fővárosba, a Ferencvárosba tette át székhelyét tanítványaival együtt. A Törekvés rendezi a hét végén a dupla kadet Magyarkupa-fordulót. A juniorok jövő hétvégén kezdenek

Fontos még megjegyezni, hogy a szakmai bizottság Boczkó Gábor szövetségi kapitánnyal egyetértve módosította a tavalyi pontszámítást, amit az elnökség elfogadott. Ennek alapján mostantól ismét a korábbiakhoz szinte hasonló súllyal számítanak a hazai válogatók, azaz a tavalyihoz képest a junioroknál megduplázódott, a kadetoknál több mint másfélszeresére nőtt az Mk-k szorzószáma. 

Úgyhogy: kezdődhet a szezon, hajrá, fiatalok! A hunfencing.hu természetesen ott lesz – olvassatok bennünket, és kövessetek a Facebook-on!

A hétvége programja. Szombat. Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok. 10 óra: kadet férfi párbajtőr Mk. 14 óra: kadet női párbajtőr. UTE Király utcai vívóterem. 10 óra: kadet férfi kard Mk. 13.30: kadet női kard Mk. Törekvés vívóterem. 10 óra: kadet női tőr Mk. 13 óra: kadet női férfi Mk.

Vasárnap. Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok. 9 óra: junior férfi párbajtőr Mk. 14 óra: junior női párbajtőr. UTE Király utcai vívóterem. 10 óra: junior férfi kard Mk. 13.30: junior női kard Mk. Törekvés vívóterem. 9 óra: kadet férfi női Mk. 12 óra: kadet férfi tőr Mk.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Ludovikás aranyak a Ludovikában

A férfiaknál Bagdány Albert, a nőknél Polonyi Petra nyerte a junior tőrözők vasárnap Mk-fordulóját, válogatóját. Sok minden történt a pástokon, és azokon kívül egyaránt…

Kovács Geri aranya, kard helyezések

A hétvégi, FIE szatellit versenyeken párbajtőrben, Genfben, Kovács Gergely aranyérmet nyert, a szófiai kardversenyen helyezéseket szereztünk.

Junior tőrben is elkezdték

A Ludovika Arénában rendezték a junior tőrözők első 2024/25-ös válogatóját. A férfiaknál Bagdány Albert, a nőknél Papp Jázmin győzött. Folytatás vasárnap.

folytassa, kapitány!

A korábbi, sikeres szövetségi kapitány ismét megpályázta a posztot, és az MVSZ elnöksége támogatta azt, így a 2028-as Los Angeles-i olimpia végéig Boczkó Gábor folytatja a munkáját.

Kósa Miklós a világ legjobb kardbírója

Közzétette a nemzetközi szövetség a 2023/24-es szezon legjobb három versenybíróját. Kardban magyar “győztes” született, Kósa Miklóst két második hely után választották a legjobbnak.

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM

XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok Párizs – Vívás 2024. július 27 – augusztus 04.