21 éves világbajnok, és a mester aranyszavai

júl 19, 2019 | Hírek

Dancsházy-Nagy Tamás válogatott edző, és újdonsült, 21 éves párbajtőr világbajnok tanítványa, Siklósi Gergely nyilatkozik. A vb-aranyérmet az az Imre Géza adta át, aki 41 évesen nyert vb-aranyat.

Siklósi Gergely: “Igazából nem is tudom, mi történt a döntőben 10:13 után. Vívtam, élveztem a versenyt, miként egész nap, szerettem ezt a csodálatos közönséget, és sikerült fordítanom. Különleges állapotban éreztem magam végig a nap folyamán. Nagyszerű érzés volt ilyen hangulatban versenyezni, ugyanakkor készültem arra, hogy eközben az asszókra tudjak koncentrálni. Kétszer nyertem hosszabbításban, de nem volt ugyanolyan a két meccs. Az olimpiai bajnok Park ellen végig kiélezett volt a csata, a japán elleni nyolcaddöntőben viszont megnyert meccset vesztettem majdnem el. De én adtam be a döntő tust, és mindig tudtam utána a következő feladatra koncentrálni. Még egyszer mondom, nagyon élveztem az egész versenyt. Januárban, amikor már nagyon fájt a csuklóm, és a heidenheimi Vk-n a csoportkörben kiestem, rájöttem, hogy másként kell a víváshoz hozzáállnom. Megműtötték a kezem, és azóta nem hajszoltam görcsösen az eredményeket. Hiszem, hogy ez a váltás, no meg a sok munka segített a világbajnoki címhez. Köszönöm mindenkinek!”

Dancsházy-Nagy Tamás, Geri mestere, a válogatott edzője, aki érthetően meghatottan élte meg tanítványa világbajnoki aranyérmét: “Olyan teljesítményt nyújtott Geri az egész nap folyamán, amire nehezen találom a szavakat. Huszonegy esztendősen lett teljesen megérdemelten felnőtt világbajnok! Hogy mi volt a kulcsa a sikerünknek? Az, hogy a nehezebb időszakokban is százszázalékosan bíztunk egymásban. A munkában hiszek, és máris itt az újabb feladat: jöhet egy egészen rövid ünneplés, melyet követően a csapatversenyen is nagyon jól szeretnénk szerepelni.”

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Nádasdy-bronz, kínai dominancia

Az évad első kerekesszékes világkupáját a thaiföldi Pattaján rendezték, ahonnan a három fős magyar küldöttség Nádasdy Anna révén egy bronzéremmel, és egy helyezéssel tért haza.

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

Élő eredmények

Közelgő események