7 ország, 20 versenynap – egy hétvégén

jan 7, 2026 | Hírek, Kiemelt hírek

Sűrű lesz az évkezdet! Valamennyi fegyvernemben világkupa-, illetve Grand Prix-verseny következik ezen a hétvégén. A felnőttek mellett a kadetok is nagyon fontos víkend előtt állnak. 

Némi túlzással: “angol futball sűrűségű” az évvége, illetve az éveleje legjobb vívóink számára. A karácsony előtti Aranyvasárnapot még a BOK Csarnokban töltötték, ahol az országos bajnokságot rendeztük. Ezen a hétvégén pedig három kontinensen, hat fegyvernemben rendeznek világkupa-, illetve Grand Prix-versenyt a legjobbaknak. 

Indítsunk talán a párbajtőrrel, mivel időrendben e fegyvernem női szakága már csütörtökön megkezdi szereplését Fujeirah-ban! Ugyanitt versenyeznek majd a férfiak is, ők egy nappal később selejteznek, majd szombaton lesznek mindkét szakágban az egyéni döntők, vasárnap pedig a csapatversenyek. Magyar részről teljes a felhozatal, kivétel nélkül, valamennyi klasszisunk ott lesz az arab országban. A férfiaknál és a nőknél egyaránt ez az esemény lesz a szezon első, a hazai válogatásba is beszámító nemzetközi eseménye, ennek megfelelő lesz tehát a “versenyláz”. Az időeltolódás itt három óra lesz, azaz a délutáni órákban várhatóak majd a végeredmények. 

Kardban Tuniszban rendeznek egyéni Grand Prix-versenyt. Az afrikai helyszínen pénteken selejteznek a hölgyek, szombaton az urak, és vasárnap lesznek a 64-es táblák, illetve a finálék. Magyar részről a női mezőny teljes, természetesen Márton Annát leszámítva, aki őszre tervezi a visszatérését, műtétjei után remélhetőleg teljesen egészségesen. A férfiaknál Szilágyi Áron ezt az állomást kihagyja, és Iliász Nikolász sem épült fel sérüléséből. A többiek ott lesznek a pástokon, az esemény a párbajtőrözőkéhez hasonlóan beszámít a hazai válogatásba. Tuniszban azonos a magyarországival az időzóna, ennek megfelelően lehet követni majd az eseményeket. 

A tőrözők különböző helyszíneken, egymástól igen távol versenyeznek majd. A nők öt tagú, fiatal “minicsapata” már az előző hétvégén útra kelt Hongkongba, mivel rövid edzőtábor előzi meg a világkupa-versenyt az idei világbajnokság színhelyén. A távol-keleti városállamban hét órás az időeltolódás, így hajnalban, illetve délelőtt zajlanak majd a versenyek. A hagyományos, péntek-vasárnapi rendben folyik majd a világkupa egyéniben és csapatban, miként a férfiak számára, Párizsban. A nagymúltú férfi világkupán gyűlik össze a hétvége legnépesebb mezőnye, benne 12 magyarral, többek között a sérülése után most visszatérő Mihályi Andorral. 

A “nagyok” mellett a “kicsikre” is fontos hétvége vár. A kadet korosztályban ugyanis máris következik a válogatási időszak hajrája, elvégre február 20-án már kezdődik Tbilisziben a korosztályos Európa-bajnokság. Ennek megfelelő a tét a 17 évesek számára, ugyanis a férfi tőrözők kivételével valamennyi fegyvernemben a hazai ranglistába számító európai körverseny következik. A párbajtőrözők Somorján, a kardozók a Madrid melletti Segoviában, a női tőrözők Poznanban versenyeznek majd. 

Honlapunkon, illetve social media felületeinken valamennyi eseményről beszámolunk. Természetesen minden helyszínen: hajrá, magyarok!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Pályázat – Sportolói életmodell ösztöndíj – Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

A sportolói kettős életpálya modell kialakításának támogatására a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE) ösztöndíj pályázható azon hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók, illetve a doktori iskoláinkban tanulmányokat folytató doktoranduszok számára, akik...

Színarany vasárnap!

A férfi és a női válogatott is nagyszerű aranyérmet nyert a kairói junior világkupa-versenyen! Gratulálunk a vívóknak, az edzőknek és a válogatott edzőknek! 

Ludovikás és vásárhelyi siker!

Nem sokan jósolták volna! A férfiaknál a Ludovika, a nőknél a hódmezővásárhelyi Csomorkány nyerte a kadet tőr országos csapatbajnokságot, gratulálunk!

Nyolcadik hely Plovdivból

A Berkeszi Dániel, Papp Zsadány, Szalai Zalán, Vajda Oszkár összeállítású junior férfi kardcsapat a nyolcadik helyen végzett a plovdivi világkupa-versenyen.

Magas volt az orosz akadály 

Kilencedik helyen végzett a Csonka Dorottya, Domonkos Emese, Komjáthy Boglárka, Kónya Csenge összeállítású női kardcsapat a tbiliszi junior világkupán. 

Élő eredmények

Közelgő események