A felnőttek is folytatják

ápr 18, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Véget ért a felnőtt korosztály négyhetes versenyszünete. A hétvégén a női tőrözők Tbilisziben Vk-versenyen, a párbajtőrözők és a kardozók idehaza, válogatón szerepelnek.

Az olimpiai kvalifikáció zárultával új szakaszba lépett a felnőttek szezonja. Abban a három fegyvernemben, melyben csapatban sikerült kvalifikációt szerezni, a fő feladat a válogatottba kerülés, az egyéni indulás, illetve a minél kedvezőbb egyéni és csapatpozíció megszerzése a világranglistán. A másik három szakágban az egyéni indulóknak saját helyét kell erősítenie a rangsorban. A csapatok számára pedig a legfontosabb feladat a jövő válogatottjának kialakítása mellett a minél jobb szereplés a júniusi, bázeli Európa-bajnokságon. 

Pásztor Flóra főszereplője lehet a hétvégének.

Ez a folyamat kezdődik a hétvégén, melynek egyetlen külföldi állomása van, Tbiliszi, ahol női tőrben rendeznek egyéni és csapat Világkupát. Az egyéni verseny Pásztor Flóra számára a legfontosabb, elvégre nem mindegy, milyen pozícióból kezd, és kivel vív majd Párizsban. További hat indulónk a válogatottba kerülésért harcol. A csapat pedig vasárnap azért, hogy majd ősszel, minél kisebb hátrányból folytassa a versengést az “olimpikonokkal” szemben. 

Idehaza Budapesten rendeznek párbajtőr Magyar-kupát, amely egyben U23-as európai körverseny. A mezőny hatalmas, a férfiaknál és a nőknél összesen több mint 400 nevezés érkezett! A férfiaknál Európa-bajnok csapatunk valamennyi tagja vállalta az indulást, tehát ott lesz két egyéni világbajnokunk, Siklósi Gergely és Koch Máté is. A nőknél viszont Kun Anna és Muhari Eszter egyaránt hiányzik majd. 

Kardban Szigetszentmiklóson rendeznek válogatót. Itt fordított a helyzet, mint párbajtőrben. A nőknél öt világbajnokunk közül egyedül Márton Anna nem nevezett, a férfiaknál viszont senki sem lesz ott a vb-aranyérmes válogatottból. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Debreceni és pasaréti arany

A junior párbajtőr országos bajnokságon a férfiaknál a vasasos Antal Máté, a nőknél a debreceni Sárvári Rita győzött, gratulálunk!

Kollár Anna a 16 között végzett

A franciaországi Aix-en-Provance-ban rendeztek junior női tőr világkupavepsenyt, a mieink közül legjobban Kollár Anna szerepelt, aki a nyolcaddöntőben búcsúzott.

Nyolcaddöntő szombaton is

Miként a kadetoknál, így a junioroknál is nyolcaddöntőig jutott a legjobb magyar a budapesti férfi tőr és női kard világkupa-versenyen a BOK Csarnokban. Jankó Hanga lett 11., csapatban jöhet a javítás! Hatalmas mezőnyök, valamennyi kontinens, igazi junior világbajnoki...

Nem sikerült a dormageni verseny

Nem jutott magyar férfi kardozó a legjobb 32 közé a dormageni férfi kard világkupa-versenyen. Csapatban lehet vasárnap javítani, hajrá, magyarok!

Tarpataky-HAry kadet vk-bronzérmes

Tarpataky-Háry Botond nagyszerű bronzérmet nyert a dormageni kadet férfi kard egyéni világkupa-versenyen, gratulálunk a TFSE vívójának, és edzőjének, Patócs Ákosnak. Jöhetnek a juniorok!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások