Tatáról Mátraházára tolódott a magyar vívók “harmadik otthona”. Közel a nyolcvanhoz, teljes ráncfelvarrás vár ugyanis az “öreg hölgyre”, azaz a leghagyományosabb olimpiai edzőtáborunkra, hogy aztán újabb évszázadon át szolgálhassa a magyar sportot. Mátraházát viszont éppen tíz esztendővel ezelőtt újították fel, jelentős fejlesztés zajlik ezekben a napokban is, ennek ellenére minden igényt kielégítő körülmények fogadták, és fogadják a magyar vívókat. Előbb a korosztályos válogatottakat, majd a felnőtteket is.
A lábmunka sosem hiányozhat az alapozás programjából.
A fiatalabbak már le is tudták a “hegyi szakaszt”, ami nem véletlen, elvégre jövő hét végén a kadet és junior párbajtőr, illetve kard Magyarkupa-fordulóval meg is kezdődik a 2025/26-os válogatási szezon. Honlapunk a kardozó fiatalokat látogatta meg, és már a terembe történő belépéskor leesett az állunk. A csarnokban ugyanis teljes volt a telt ház, 46 (!) tehetséges fiatal alapozott a válogatott edzők (Neuhold Sándor, Balla Nándor – férfiak; Kovács Laura, Kocsis Zsolt – nők; Gulácsi Ferenc utánpótlás szakfelügyelő).
Csak némi túlzás van abban, hogy ez szinte a teljes magyar élmezőnynek tekinthető, mivel korosztályos Eb-érmeseink közül Domonkos Emese és Kónya Csenge külföldi egyetemi tanulmánya miatt nem volt ott. De együtt izzadt a többiekkel a korábbi kadet világbajnok Csonka Dorottya, illetve a junior Eb-bronzérmes Papp Zsadány – ők, reméljük, ebben a szezonban is ott lesznek a legjobbak között.
Létramászás, igaz, nem felfelé.
Az edzők közül Neuhold Sándor számít a legtapasztaltabbnak, már a harmadik ciklusát kezdi a juniorokkal, így őt már a korábbi évek tapasztalatairól is kérdezhettük: “A férfi kard mezőnye évről évre szélesedik, és egyre inkább túlmutat Európán. Az utóbbi négy évben például mindig volt egyéni Eb-érmesünk, és csapataink is többször dobogóra állhattunk. Világbajnokságon viszont egyszer sem. Akadnak olyan nemzetek, melyekkel a ‘mennyiség’ okán nehéz versenyre kelnünk. Ilyen például Olaszország, Franciaország, vagy az Egyesült Államok. Aztán akadnak nemzetek, amelyek esetében a mennyiség hiányát központosítással pótolják, például Korea, Egyiptom, Románia vagy Törökország. Mi a kettő között vagyunk valahol. Személy szerint örülnék, ha lenne mód a több közös munkára. Amit viszont sikerként könyvelek el: a korábbi esztendőkben a junior évek után nagy volt lemorzsolódás. Az elmúlt években ez megváltozott. Versenyzőknek és edzőknek egyaránt tudomásul kell venni: a kardvívás nem ‘gyerekjáték’, nagyon sokszor húszas évei közepe-vége felé érik be egy sportoló. Nem szabad letörni, ha nem zökkenőmentes a mindig nagyon nehéz korosztályváltás”.
Teljes a nagyüzem a vívóteremmé alakult mátraházi sportcsarnokban.
Az edzőtábor utolsó napjának reggelére is terepfutás volt előreírva, ám ez elmaradt. A szombati verőfényt ugyanis zuhogó eső váltotta vasárnapra, így mindenki mehetett vissza a szobájába pihenni még egy kicsit a reggeli előtt. Ezek után délelőttre kemény lábmunkát ígértek az edzők a futás helyett, ám a fiatalok nem voltak elkeseredve a programváltozás miatt… Az utolsó edzés végére a fegyverek is előkerültek, mi több, a nőknek rendhagyó egyéni versenyt is szerveztek Kovács Lauráék. Ezt egyébként Felföldi Szonja nyerte, aki elégedett mosollyal vette át a sikerért járó Haribo gumicukrot. A fiúknál még nem szerveztek hasonlót, mondván: szeptember végétől áprilisig nem sok szabad, versenymentes hétvégéje lesz a társaságnak…
Felföldi Szonja, a háziverseny főnyereményével. Haribo.
A rendkívül készséges helyi dolgozók már előző este megkérték az edzőket, hogy a korai ebéd után, ha lehet, rögtön hagyják el a vívók a szobáikat. Ennek rendkívül prózai oka volt. Délután újabb vendégek érkeztek, méghozzá a felnőtt női párbajtőrözők… Az alapozást a fiatalok befejezték, a felnőttek elkezdik. A visszaszámlálás ugyanis elkezdődött, hamarosan kezdődik a 2025/26-os szezon, hajrá, magyar vívás!
