A magyar vívás ünnepnapja

márc 9, 2026 | Hírek, Kiemelt hírek

Két klasszist ünneplünk egyszerre! Március 9-én 90 éves Sákovicsné Dömölky Lídia és 70 esztendős Nébald György. A magyar tőr, illetve a magyar kardvívás két, kivételes egyéniségének boldog születésnapot kívánunk!

Húsz év különbség ugyan akad kettejük között, mi több, Lidi néni már egyéni világbajnok volt akkor, amikor Gyuri még meg sem született. Mégis, számos hasonlóság van a két, élő legenda pályafutásában – amellett, hogy mindketten kimagasló alakjai a magyar vívósportnak. 

Sákovicsné Dömölky Lídia és Nébald György is csapatban lett olimpiai bajnok. Mindketten Ázsiában értek a csúcsra, előbbi 1964-ben, Tokióban, utóbbi 1988-ban Szöulban. Mindkettejüknek oroszlánrésze volt abban, hogy aranyérmes lett a válogatott, kulcsemberei voltak az akkori csapatnak. Az olimpiai fináléban a női tőrcsapat és a férfi kardcsapat is a Szovjetunióval találkozott, ráadásul mindkét találkozón egyetlen tus döntött az aranyéremről. Hogy legyen valami különbség is: Lidi néni „személyesen” vitte be azt a bizonyos utolsó találatot Sisovának, míg Gyuri sérülten szurkolt Gedővári Imrének Alsan ellenében. Mindkettejüknek két-két további érme van az olimpiákról, és azokat ugyancsak csapatban szerezték. Sőt, mindkettejük csapattársa nyert mindeközben egyéni aranyat, elvégre Rejtő Ildikó 1964-ben, Szabó Bence 1992-ben végzett az első helyen – a „születésnaposok” bíztatása mellett.

Nébald György korábbi mesterével, Pézsa Tiborral, és ugyancsak világbajnok bátyjával, Nébald Rudolffal.

Sákovicsné Dömölky Lídia és Nébald György egyaránt négy-négy világbajnoki aranyérmet nyert csapatban. „Természetesen” szinte mindig főszerepet játszottak abban, hogy a verseny végén felcsendülhetett a Himnusz. Mindketten nyertek egyéni világbajnokságot, na jó, a fiatalabbik, azaz Gyuri kétszer… Érdekes, de mindkettejüknek egy-egy egyéni ezüstérme is van a világbajnokságokról. 

A hasonlóságoknak korántsincs vége. Életük párját is a vívásnak köszönhetik, és egyikük sem a saját fegyverneméből találta meg azt. Mindketten párbajtőrözőt választottak – vagy fordítva… – méghozzá egyaránt világbajnok párbajtőrözőt, aki később edzőnek állt. Lidi néni párja a felejthetetlen Sákovics József szövetségi kapitány volt, míg Gyuri felesége Mincza-Nébald Ildikó. Dömölky Lídia és Nébald György egyaránt tagja a vívók Hall of Fame-jének – mindösszesen nyolc olyan magyar vívó él közöttünk, aki ezt elmondhatja magáról. Lidi néni tagja a Nemzet Sportolóinak, Gyuri ezzel még ráér, elvégre húsz évvel fiatalabb. 

Sákovicsné Dömölky Lídia a férje, Sákovics József emlékére rendezett tavalyi Westend GP-n az olimpiai bronzérmes Muhari Eszterrel.

Mindketten rendszeres látogatói a magyarországi vívóversenyeknek, mindig elegánsak, derűsek, és sosem halljuk őket panaszkodni. Isten éltesse mindkettejüket még sokáig! Sajnos, az éppen Sákovics Józsefről elnevezett Westend Grand Prix-n, a hétvégén nem tudjuk személyesen köszönteni a magyar vívás, a magyar sport két nagy alakját az ismert okok miatt, de őszintén reméljük, hogy a hónap végén, stílszerűen a férfi kard egyéni és csapat világkupán megtehetjük azt! Addig is még egyszer: boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Arany, ezüst, helyezések: csodás vasárnap!

Nagyszerű magyar sikereket hozott a párbajtőr Westend Grand Prix! A férfiaknál Nagy Dávid arany-, a nőknél Muhari Eszter ezüstérmet nyert, míg Nagy Blanka az ötödik, Fenyvesi Csaba a hetedik helyen végzett. Gratulálunk!

Bronzérem, amelynek nagyon lehet örülni

Bronzérmet nyert a Dallos Benedek, Rabb Krisztián, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású férfi kardcsapat a padovai világkupa-versenyen, nagyon szép eredmény, gratulálunk!

Ötödik és 11. hely Kairóban

A női tőrcsapat (Kollár Anna, Kondricz Kata, Papp Jázmin, Pásztor Flóra) ötödik, a férfi (Bálint Álmos, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely) a 11. helyen végzett a kairói világkupa-versenyen.

Nagyon közel az éremhez

Rendkívül nehéz ágon, jó vívással, ám a végén két szoros vereséggel a negyedik helyen végzett a Battai Sugár, Pusztai Liza, Spiesz Anna, Szűcs Luca összeállítású női kardcsapat az athéni világkupa-versenyen. 

GP-rekord: 11 magyar a 64-ben!

A világ legjobb 352 férfi párbajtőrözője indult a budapesti Westend Prix selejtezőjében. Szombaton a 64-ig jutottak el, ahová tizenegy magyar került, ami rekordnak számít a verseny történetében.

Élő eredmények

Közelgő események