A nem is olyan régi időkben, az iskolában a hetes jelentette az óra elején a következőt: Tanár úrnak/nőnek/bácsinak/néninek tisztelettel jelentem, az osztály létszáma 30, nem hiányzik senki. Ezen “műfaj” alapján, a Westend Grand Prix Sákovics József emlékverseny női mezőnyét böngészve bátran kijelenthető: a mezőny létszáma 322, nem hiányzik senki.
Kezdjük a mennyiséggel, elvégre már a bevezetőnkben említettük: “Guinness-rekordokat” dönt az idei, 19. Westend Grand Prix. A jelenlegi, 322-es mezőny – ez a pénteki rajtig minimális mennyiségben változhat, akár nőhet is – abszolút női világrekord. Azt a sportágban jártasak tudják, hogy párbajtőrben a legnépesebb a mezőny, a férfiaknál és a hölgyeknél egyaránt. Az eddigi csúcstartó a február eleji, barcelonai Világkupa volt, 310 indulóval. Ez dől meg most Budapesten. A miértre, három válasz van. Egy: az olimpiai kvalifikáció. Kettő: sportágunk vitathatatlan fejlődése. Három: gyönyörű fővárosunk, és nagyszerű versenykörülményeink.
A Westend GP fejlődése e téren talán még látványosabb bizonyíték minderre. Az első eseményen, 2005-ben 119 induló volt. Most 323. Tavaly egyébként 279 nevezés érkezett, ez a fejlődés is szembeötlő.
Ennyit a számokról, most jöjjön a minőség! Ami – ha már osztályról beszéltünk az elején… – osztályon felüli! A világranglista első 32 helyezettje közül senki sem hiányzik, ami persze, azért is kivételes, mert egy sérülés, betegség, bármi egyéb mindig közbejöhet, de most nem jött – legalábbis egyelőre. Az elmúlt 11 év egyéni olimpiai és világbajnokai két kivétellel – az egyik Szász-Kovács Emese – mind pástra lépnek! Itt lesz az észt Julija Beljajeva (2013), az olasz Rossella Fiamingo (2014, 2015), az ugyancsak itáliai Mara Navarria (2018), a brazil Nathalie Moellhausen (2019), a kínai Szun Jiven (2021), a koreai Sera Song (2022) és a francia Marie-Florence Candassamy (2023). Egészen elképesztő a felhozatal. És, hogy milyen a vívás: fenti listából egyedül a két olasz – no meg Emese – léphetett a Westend GP-n is a dobogó legfelső fokára… A címvédő egyébként a lengyel Knapik-Miazga, természetesen ő is rajthoz áll.

Az olaszból brazillá lett Nathalie Moellhausen Budapesten világbajnoki aranyat már nyert, de Westend GP-t még nem…
Na de egy ekkora, és ilyen erős mezőnyben mit várhatunk a magyaroktól? Erre a kérdésre kértük a választ Somfai Pétertől, a szakág vezető edzőjétől. “Az nem lehet kérdéses, hogy Kun Anna és Muhari Eszter lehet az, akitől leginkább várhatjuk a jó eredményt. Nagyon lényeges lenne, hogy magyar részről meglegyen az egyéni olimpiai kvalifikáció, e felé tehetjük meg az utolsó előtti lépést. Ez most a legfontosabb cél, de nagyon örülnék, ha a fiatalok is megmutatnák oroszlánkörmeiket. Az első éves junior Nagy Blanka a dohai GP-n 32-ben volt, az ugyancsak junior Wimmer Dorina is felnőtt válogatott, építeni kell a jövő csapatát!”
A válogatott edzője elmondta azt is, hogy a fiatalok fő versenye idén a június végi felnőtt Európa-bajnokság lehet, és mivel ez az utolsó magas szorzószámú nemzetközi válogató a szezonban, így már a 32 közé jutás is sokat érhet bárki számára ebből a szempontból.
Várunk minden érdeklődőt a Westend Grand Prix-re, a versenyre a belépés mindhárom napra ingyenes. Hajrá, magyarok!
A GP helyszíne: BOK Csarnok, 1146. Budapest, Dózsa György út 1.
A GP programja. Március 8., péntek, 9.00: női selejtezők (a versenynap várható befejezése 16 óra).
Március 9., szombat, 9.00: férfi selejtezők (a versenynap várható befejezése 17.30). Március 10., vasárnap, 9.00: 64-es direkt kieséses táblák. 18.00: négyes döntők.