Tudja-e Elek Ilonáról, hogy:
- Huszonkilenc évesen, 1936-ban nyerte első olimpiai aranyát, majd a második világháborút követően, 41 esztendősen duplázott Londonban! Negyvenöt éves volt akkor, amikor Helsinkiben a krónikák szerint téves bírói ítéletek miatt szorult a dobogó második fokára.

- Elek Ilonának már az 1932-es játékokon is ott lett volna a helye. Csakhogy 1930-ban két évre eltiltották, miután lecsalózta a húgának, Elek Margitnak mérkőzést vezető bírót. Az akkor kizárólag férfiakból álló, az ügyben döntést hozó testület az “elszemtelenedett női nem szigorú retorzióját” tartotta szükségesnek…
- Elek Ilona hatszoros világbajnok, a női tőrvívás magyarországi aranykorának legnagyobb alakja. Utolsó vb-aranyát 1955-ben nyerte Rómában. A hetven (!) évvel ezelőtti eseményen csapattársa volt az a Dömölky Lídia, aki 89 esztendősen továbbra is itt van köztünk, ez úton is kívánunk neki jó egészséget!
- Fiatal korában rendkívül tehetséges zongorista volt, fel is vették a Zeneművészeti Főiskolára. Végül választania kellett a pást, vagy a zene között. Édesapját Krenchey Géza, a vívószövetség akkori ügyvezetője győzte meg a következő mondattal: “Száz olyan zongorista lesz a világon, mint ő, de csak százévente születik ilyen tőrvívó.”
- Az 1936-os olimpián nem ő számított a legnagyobb esélyesnek. A nagy favorit a német Helena Mayer volt, aki zsidó származása miatt a hitleri diktatúra elől Amerikába menekült. A propagandaminiszter, Paul Joseph Göbbels hívására mégis visszatért Berlinbe – a németeknek az olimpiai aranyérmek még a politikájukat is felülírták… Ám Elek Ilona veretlen teljesítménnyel megnyerte a körmérkőzéses döntőt, és ezzel ő lett a magyar sport első női olimpiai bajnoka.

- Érdekesség, hogy a berlini dobogón három zsidó származású vívó állt: Elek Ilona, Helena Mayer és az osztrák Ellen Preis. Végül hármójuk közül egyedül Elek Ilona maradt hazájában, és élte le itt az életét.
- Elek Ilona legnevesebb mestere az olasz-magyar Italo Santelli volt. A “Csibi” becenévre hallgató tanítványának egyszer ezt mondta. “Csibi van primadonna, kell neki az közönség” Ez csakugyan így volt, Elek Ilona élvezte a versenyzést, a győzelmeket és azt, hogy a közönség és a sajtó imádja.
- Elek Ilona négy nyelven beszélt tökéletesen (angol, olasz, német, francia), húgával együtt a vívással párhuzamosan az IBUSZ-ban dolgozott idegenvezetőként.
- A háború ideje alatt bújkált a nyilasuralom elől, majd folytatta a vívást. Azonban a szocialista hatalom “krakélerek, dzsentrik és kiválasztottak úri sportja, amely távol áll a néptől” minősítést ragasztotta a vívásra, és a magyar válogatott nem vehetett részt az 1947-es világbajnokságon. Az 1948-as olimpia miatt kapott “felmentést” sportágunk az akkori állami vezetéstől.

- A londoni olimpián Elek Ilona mellett mindössze egyetlen sportolónak sikerült megvédenie tizenkét évvel korábban szerzett olimpiai aranyérmét!
- A helsinki olimpia előtt a neve a testvérével, Margittal közösen, szerepelt abban az ÁVH-jelentésben, amely azokat a sportolókat tartalmazta, akiknek “kiutazása ellen államvédelmi szempontból kifogás merült fel”. Végül hosszas vita után döntött úgy a politikai bizottság, hogy az Elek-nővérek utazhatnak – ÁVH-s felügyelet mellett.
- A helsinki döntőt – melyben kétes tussal maradt alul – még “száraz tőrrel” vívták. Elek Ilona ennek hatására is törekedett arra, hogy bevezessék az elektromos találatjelzőt. A melbourne-i olimpiára is felkészült, de végül nem került csapatba, ekkor fejezte be fantasztikus pályafutását.
- Pályafutását követően az Óra és Ékszer vállalat igazgatóhelyettese volt, aktív szerepet vállalt a Nemzetközi Vívó Szövetségben, amelynek haláláig a tagja volt. 1968-ban “Így vívtunk mi” címmel könyvet adott ki közösen a húgával.
- Elek Ilona a zenéhez is visszatért. Ő szerezte az 1959-es budapesti világbajnokság indulóját, de több neves előadónak írt szerzeményt. Elek Ilonához fűződik Szécsi Pál 1971-es slágere a Táncdalfesztiválról (“Nem tudja a jobbkéz, mit csinál a bal”), de írt zenét többek között Sárosi Katalinnak és Járóka Sándornak is.
- Ő az egyetlen olyan magyar vívónő, aki három olimpián szerzett egyéni érmet. Két rendszer is üldözte az élete folyamán, ő mégis, mindvégig kitartott hazája mellett. Elek Ilona 1988. július 24-én, 81 évesen hunyt el. Emlékét örökre őrizni fogjuk.