A piramisok árnyékában

febr 1, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

A kairói junior párbajtőr Világkupán a férfiak versenyében három magyar jutott nyolcaddöntőig. Pénteki bajnoknőnk, Nagy Blanka, a piramisoknál kapcsolódott ki - vasárnap jönnek a csapatversenyek. 

Egy 215 indulós, nagyon erős mezőnyű junior férfi párbajtőr egyéni Világkupán három magyar is eljutott a nyolcaddöntőkig, ami igazán komoly teljesítmény. Mégis, ilyenkor akad az emberben némi hiányérzet, hiszen mostanság, ha azt halljuk: férfi párbajtőr, akkor rögtön éremben, többnyire aranyban gondolkozunk… Így volt ez sokáig az utánpótlás korosztályokban is, és lesz is még így, reméljük, a hamarosan kezdődő világversenyeken. 

Most azonban Kairóban ennyi jutott a férfi szakágnak. A három nyolcaddöntősünk Császár Zoltán, Pelle Domonkos és Balázs Bence lett. Mellettük még Keresztes Ádám volt a legjobb 32 között. Érdekesség, hogy éppen ez a négy vívó vezeti a hazai ranglistát, azonban még nem dőlhetnek hátra ők sem. Először is azért, mert ez az egyedüli fegyvernem, amelynek két hét múlva még lesz egy válogató Világkupája. 

Nagy Blanka a piramisokhoz is magával vitte pénteken nyert nagyszerű aranyérmét.

Másodszor meg azért, mert vasárnap következik mindkét szakágban a csapatverseny Kairóban. A hölgyek szünnapjukon a piramisoknál töltődtek fel, és mivel a pénteken aranyérmes Nagy Blanka oda is elvitte a medálját, így erre a napra is jutott “aranyos képünk”… Vasárnap pedig újra: hajrá, magyarok!

Eredmények. Junior férfi párbajtőr egyéni Világkupa, Kairó, 215 induló. A csoportmérkőzéseken: Taivainen Bence 6 győzelem/0 vereség, Nagy Kornél 4/1, Balázs Bence 4/1, Antal Máté 4/2, Horváth Márk 4/2, Császár Zoltán 4/2, Horváth Ádám 4/2, Keresztes Ádám 3/2, Dunay Máté 3/3, Pelle Domonkos 3/3 (továbbjutottak), Kapornai Zsigmond 2/4, Kelemen Boldizsár 1/5 (kiestek).

A legjobb 160 közé jutásért: Pelle-Giedrojc (lengyel) 15:12, Dunay-Neerman (belga) 14:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Császár-Moulin (francia) 12:9, Keresztes-Kang (amerikai) 11:10, Balázs-Bosshard (svájci) 15:10, Taivainen-Samyn (belga) 15:11, Pelle-Rahamefy (francia) 15:9, Antal-Radwan (egyiptomi) 10:15, Nagy-Oszama (egyiptomi) 13:14, Horváth M.-Duchene (francia) 13:15, Horváth Á.-Pei (kínai) 6:15. 

A legjobb 32 közé jutásért: Császár-Ricskov (orosz) 15:8, Keresztes-Marczak (lengyel) 15:10, Balázs-Bindas (francia) 11:10, Pelle-Wimmer (amerikai) 15:9, Taivainen-Gladyszczak (lengyel) 13:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Császár-Wingerter (francia) 15:10, Balázs-Locatelli (olasz) 15:14, Pelle-Szafin (orosz) 15:12, Keresztes-Adamczyk (lengyel) 12:15.

Nyolcaddöntő: Császár-Adamczyk (lengyel) 13:15, Pelle-Lioznyansky (amerikai) 12:15, Balázs-Bülau (német) 6:15.

Végeredmény: 1. Matteo Balassi (olasz), 2. Makszim Percsuk (ukrán), 3. James Sennewald (amerikai) és Mikolaj Adamczyk (lengyel), …13. Balázs Bence, …15. Császár Zoltán, 16. Pelle Domonkos, …28. Keresztes Ádám, …33. Taivainen Bence, …72. Nagy Kornél, 73. Antal Máté, …83. Horváth Ádám, …90. Horváth Márk, …134. Dunay Máté, …170. Kapornay Zsigmond, …184. Kelemen Boldizsár.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Arany és bronz a végére, bravó!

Remekül zárult magyar szempontból a cardiffi kerekesszékes Európa-bajnokság. A Csarnai Liliána, Hajmási Éva, Nádasdy Anna összeállítású csapat tőrben arany, kardban bronzérmet nyert, gratulálunk!

Orosz aranyak, magyar helyezések

Ötödik helyen végzett a taskenti junior világkupaversenyen a Berkeszi Dániel, Drobni Botond, Farsang Bernát, Révész Bence összeállítású férfi kardcsapat. A nők a kilencedik helyen zártak.

Újabb három érem a kerekesszékes Eb-n!

Hajmási Éva és Osváth Ricsi ezüst-, Nádasdy Anna bronzérmet nyert a cardiffi kerekesszékes Európa-bajnokság újabb versenynapján női kardban, illetve férfi tőrben. Bravó, ezzel már egy arany-, négy ezüst- és két bronzéremnél tart válogatottunk!

Csonka Dorci nyolcadik Taskentben

Érem és helyezés után újabb helyezés. A taskenti junior kard világkupaverseny női számában Csonka Dorottya lett nyolcadik, gratulálunk! További öt magyar jutott a legjobb 32 közé.

Megkezdődött a veterán világbajnokság

Tbilisziben pénteken megkezdődött a veterán világbajnokság. A nyitónapon két fegyvernem két-két korosztálya szerepelt. Magyar részről Szalay Károly (párbajtőr +60) a hetedik, Simóka Bea (kard +50) nyolcadik lett, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események