A tőrözők következnek

márc 24, 2021 | Hírek

A tőrvívók is levívják utolsó, tavalyról elmaradó olimpiai kvalis versenyüket. Egyéni Grand Prix-t rendeznek a hét végén Dohában, hét magyar indulóval, közte olimpikon hölgyeinkkel. Hajrá, magyarok!

A kardozók kezdték, a párbajtőrözők folytatták, és a tőrözők fejezik be ezen a hét végén a tavaly elmaradt, fegyvernemenkénti utolsó olimpiai kvalifikációs versenyt. Ám jelentős lesz a különbség ezen esemény, illetve a budapesti, majd kazanyi között. Kardban és párbajtőrben ugyanis csapatversennyel egybekötött Világkupát halasztottak el tavalyról. Azaz a csapatok, a válogatottak szerezhették meg olimpiai kvótájukat, ráadásul magyar részről női kardban és férfi párbajtőrben ennek okán igencsak érintettek voltunk. 

A kazanyi magyar küldöttség az olimpiai kvóta tavaly februári kiharcolását követően.

Tőrben azonban azt a bizonyos utolsó csapat Vk-t tavaly februárban, a koronavírus járvány első hullámának kitörése előtt még levívták. A hölgyek éppen a már említett Kazanyban szereztek hatalmas izgalmak után tokiói repülőjegyet. Ebben a fegyvernem egyéni verseny, méghozzá a világranglistába kiemelt szorzószámmal számító Grand Prix maradt el, nagyjából tavaly ilyenkor, az amerikai Anaheimben. Ennek pótlására kerül sor péntektől vasárnapig, méghozzá Dohában, Katar fővárosában. 

A magyar válogatott két férfi (Dósa Dániel, Szemes Gergő), és öt női (Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Mohamed Aida, Pásztor Flóra) versenyzővel vesz részt az eseményen. Olimpiai kvóta szempontjából magyar részről nincs tétje a viadalnak. A hölgyek, ugye, kijutottak, hárman indulhatnak ennek alapján egyéniben is Tokióban. A férfiak pedig csapatban nem kvalifikáltak, és egyéniben sem tudnak a világranglistás helyek alapján közvetlen kvótához jutni. Itt az európai pótselejtezőben lesz erre lehetőség. 

Azonban a világranglistás helyezéseken lehet javítani, illetve – ami talán még fontosabb – tizenhárom hónap után rangos nemzetközi versenyen lehet ismét elindulni. Így vélte ezt Feczer Viktor, a női válogatott vezetőedzője is, akit nem sokkal a repülőtéri indulás előtt értünk el. 

“Nagyon erős mezőny jön össze Dohában, a jelek szerint mindenki nagyon várta már az újrakezdést… Szeretnénk természetesen előrébb kerülni az egyéni rangsorban, de ennél is fontosabb, hogy felmérjük, hol tartunk a mezőnyben. A legfontosabb hír ezekben a napokban az, hogy mindenki egészséges, mindenkinek negatív lett a tesztje. Sajnos, a járványhelyzet miatt félbeszakadt a legutóbbi, zalaegerszegi edzőtáborunk, egy hete tudunk ismét közösen készülni. Kiérkezésünkkor újabb teszt és karantén vár ránk, Szirmai Benedek, a férfiak vezetőedzője már kint van a fiúkkal, és azt meséli, hogy 36 órája vannak a szobájukban, várva a vizsgálat eredményére… Úgyhogy megkértem az erőnléti edzőnket, hogy állítson össze egy ‘szobakondit’, erre is felkészülve… Mindegy, a lényeg, hogy újra verseny következik, mindenki várja, hogy bizonyítson!”

A katari Grand Prix programja (az időpontok helyi idő szerint értendők). Péntek, 10 óra: férfi selejtező. Szombat, 10 óra: női selejtező. Vasárnap, 9 óra: 64-es táblák és döntők. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Tizedik hely Dormagenből

A tizedik helyen végzett a Berkeszi Dániel, Fabó Ákos, Farsang Bernát, Godó Vilmos összeállítású férfi kardcsapat a dormageni junior világkupa-versenyen.

Bronzérmes búcsú Budapesttől

A Bácskay Kincső, Csonka Dorottya, Rácz Brigitta, Szabó Polli összeállítású női kardcsapat bronzérmével zárult a budapesti korosztályos vk-hétvége a BOK Csarnokban. Gratulálunk!

Debreceni és pasaréti arany

A junior párbajtőr országos bajnokságon a férfiaknál a vasasos Antal Máté, a nőknél a debreceni Sárvári Rita győzött, gratulálunk!

Kollár Anna a 16 között végzett

A franciaországi Aix-en-Provance-ban rendeztek junior női tőr világkupavepsenyt, a mieink közül legjobban Kollár Anna szerepelt, aki a nyolcaddöntőben búcsúzott.

Nyolcaddöntő szombaton is

Miként a kadetoknál, így a junioroknál is nyolcaddöntőig jutott a legjobb magyar a budapesti férfi tőr és női kard világkupa-versenyen a BOK Csarnokban. Jankó Hanga lett 11., csapatban jöhet a javítás! Hatalmas mezőnyök, valamennyi kontinens, igazi junior világbajnoki...

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások