Andrásfi Tibi aranya, olimpiai ezüstösünk bronza

nov 6, 2021 | Hírek

Remek és izgalmas versenyen szerzett aranyérmet Andrásfi Tibor. A férfi párbajtőr Magyarkupán mellette Bányai Zsombor, az olimpiai ezüstérmes Siklósi Gergely és Osman-Touson Maruán állt dobogóra.

Tágas  és biztonságos helyszín, nagy mezőny, gyors és színvonalas rendezés, valamint a szokásos, a fegyvernemre jellemző váratlan eredmények sora jellemezte a férfi párbajtőr Magyar Kupa-fordulót, melyet a Hungexpo “E” pavilonjában rendeztek. A szakág szezonbéli második megmérettetését láthattuk, és elmondható, hogy az előzőhöz képest a dobogó szinte teljesen kicserélődött. A legutóbbi arany-, illetve ezüstérmes Bakos Bálint és Rédli András már a 32 között búcsúzott, a bronzos Koch Máté a nyolcaddöntőben esett ki. Ilyen ez a párbajtőr…

Andrásfi Tibor (szemben) remek vívással nyerte meg a Magyarkupát.

Az “állandóságot” a korábbi másik harmadik Bányai Zsombor jelentette, aki ezúttal ezüstérmet nyert. Változás egyébként vele is történt a közelmúltban, a jövőben ugyanis Somfai Péter irányítja majd az edzéseit. A Hungexpo szombati egyik bronzérmese a fiatal BVSC-s Osman-Touson Maruán lett, az aranyat pedig remek vívással Andrásfi Tibor szerezte meg. Korábbi junior világbajnok felnőtt válogatottunk rendkívül nehéz ágon jutott el a döntőig – lásd lentebb… -, ahol igen magabiztosan, 15:7-re győzte le Zsombit. Andrásfi Tibi így fogalmazta össze a versenynapját.

Jár a gratuláció a döntő után: Bányai Zsombor üdvözli Andrásfi Tibit.

“Amilyen jól végződött a nap, olyan nehezen indult. A csoportkörben két vereségem is volt, így aztán megalapoztam magamnak a nagyon nehéz ágamat… Szerencsére meccsről meccsre egyre jobban belejöttem, és a végén valóban értékes győzelmeket arattam. Siklósi Geri fente rám a fogát, mert az edzéseken többször megvertem már, örülök, hogy most is sikerült fordítanom. Következik a berni Világkupa, remélem, csapattag lehetek. Már pontosan tudom, milyen nehéz végigmenni az ágon egy ilyen versenyen, ráadásul a tizedik helyről vágunk neki a szezonnak. De bízom magunkban, cél a párizsi olimpia!”

Siklósi Geri (szemben) többek között a finn Vuorinent győzte le a dobogó felé vezető úton.

Nem beszéltünk még egy másik főszereplőről, a másik bronzérmesről, nevezetesen Siklósi Gergelyről. Egyéni világbajnokunk, olimpiai ezüstérmesünk Tokió utáni első versenyén látványosan teljesített. Izgalmas, remek asszók fűződtek a nevéhez. Példának okáért újdonsült, ugyancsak vidékről érkező klubtársát, a nála is fiatalabb Keszthelyi Zsombort 13:14-ről győzte le a nyolcaddöntőben, egy rendkívül szép egyenlítő tussal. Majd a világranglistán is előkelően rangsorolt finn Vuorinen következett, az elődöntőben pedig a már méltatott Andrásfi Tibor. A nap talán legszebb asszójában többször is felcsattant a taps, klub hovatartozástól függetlenül. Hosszabbítás után egy tussal a BVSC-s tehetség nyert, Geri pedig így nyilatkozott a versenyt követően. 

“Mondhatom, hogy minden úgy alakult, ahogy elterveztem, mert nem feltétlenül az volt a cél, hogy megnyerjem a versenyt. Jó asszókat vívtam, igaz ez arra az elődöntőre is, amit egy tussal elvesztettem, úgyhogy nincs hiányérzetem. A fontos feladatok most kezdődnek, két hét múlva a berni Világkupával. Természetesen fontos az egyéni viadal is, de a fókuszban a csapatverseny lesz. Nagyon jó lenne dobogóval kezdeni a szezont, őszintén hiszem, hogy egy év múlva a válogatottunk jóval előrébb áll majd a világranglistán, mint most. A végcél pedig természetesen a párizsi olimpia.”

Eredmények. Férfi párbajtőr Magyar Kupa, Hungexpo, 153 induló. Végeredmény: 1. Andrásfi Tibor (BVSC, edző: id. Andrásfi Tibor), 2. Bányai Zsombor (Vasas), 3. Siklósi Gergely (Honvéd) és Osman-Touson Maruán (BVSC), 5. Nagy Dávid (Vasas), 6. Niko Vuorinen (finn), 7. Horváth Ádám (FTC), 8. Liptai Ádám (Honvéd). A döntőben: Andrásfi-Bányai 15:7.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Egri ezüst a végére

Női tőrcsapatunk (Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsa, Nádasdy Anna, Zsombok Helga) ezüstérmével zárult az egri kerekesszékes világkupa, gratulálunk!

Bajnokok győzelme

A tatai junior párbajtőr előválogatót a férfiaknál a korosztályos Európa-bajnok Pelle Domonkos, a nőknél a kadet világbajnok Horváth Lotti nyerte, gratulálunk!

Pásztor Flóra hetedik a GP-n

A sanghaji tőr Grand Prix-n Pásztor Flóra a hetedik helyen végzett, gratulálunk! A férfiaknál Szemes Gergő jutott a legjobb 32-ig. 

Újabb két bronzérem Egerből

Az egri kerekesszékes világkupaverseny utolsó egyéni napján újabb két magyar bronzérem született, Hajmási Éva női tőrben, Osváth Ricsi férfi kardban lett harmadik

Petrovszki és Horváth győzött

Az esélyesek sikerével ért véget a kadetok második, 2025/26-os párbajtőr előválogatója. A férfiaknál Petrovszki Áron (Honvéd), a nőknél Horváth Lotti (FTC) győzött. 

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM