Anna és Eszter egyedül maradt

febr 9, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

A kiemelt Kun Anna mellett egyedül Muhari Eszter jutott a legjobb 64 közé a barcelonai női párbajtőr egyéni Világkupán.

Továbbra is keressük a jelölteket… Kun Anna világklasszissá érett női párbajtőrben, mellette az egyre stabilabban teljesítő Muhari Eszter is zárkózik a világ közvetlen élvonalához – azonban egyelőre itt tartunk ebben a fegyvernemben, legalábbis a felnőtt korosztályban. 

Muhari Eszti ismét simán feljutott a főtáblára.

Ezt igazolta a barcelonai Vk is, amelyen két legjobbunk mellett már a 96 közé sem sikerült több magyarnak bekerülnie. Kezdjük a pozitívummal: a kiemelt Kun Anna mellé Muhari Eszter a dohai GP után ismét veretlen csoportkörrel, azonnal a legjobb 64-be jutott. Aztán adjunk “felmentést” tehetséges juniorjainknak, Nagy Blanka, Wimmer Dorina és Salamon Réka az elmúlt időszakban csak átutazóban járt otthon, versenyről versenyre utaztak, most ennyi sikerült. Egyetlen tussal kapott ki Kardos Edina, Dékány Kinga és Tóth Jázmin, mellettük Fekete Bosziljka, Gnám Tamara, Kálmán Gyöngyvér és Borsody Emma búcsúzott a direkt kieséses szakaszban.

A barcelonai Vk szombaton a főtáblával folytatódik, hajrá, magyarok!

Eredmények. Női párbajtőr egyéni Világkupa, Barcelona, 310 induló. A csoportmérőzéseken: Kun Anna kiemelt, Muhari Eszter 6 győzelem/0 vereség (a legjobb 64 közé jutott), Wimmer Dorina 4/2, Tóth Jázmin 4/2, Nagy Blanka 4/2, Kardos Edina 4/2, Kálmán Gyöngyvér 3/3, Salamon Réka 3/3, Gnám Tanara 3/3, Borsody Emma 2/4, Dékány Kinga 2/4, Fekete Bosziljka 2/4 (valamennyien továbbjutottak).

A legjobb 160 közé jutásért: Gnám-Hussein (egyiptomi) 15:10, Fekete-Jiang (kínai) 13:12, Nagy-Coufalova (cseh) 15:8, Kálmán-Müller (német) mérkőzés nélkül, Tóth-A. Cisneros (spanyol) 12:13, Dékány-Torrego (spanyol) 14:15, Salamon-Viveros (paraguayi) 9:15, Wimmer-Hess Sancho (német) 11:15, Borsody-Mroszczak (lengyel) 12:14.

A legjobb 96 közé jutásért: Gnám-Toby (amerikai) 12:15, Nagy-Heinz (német) 13:15, Kardos-Torrego (spanyol) 12:13, Kálmán-Conrad (svájci) 13:15, Fekete-Csen (kínai) 11:15.

Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Kun-Hehct (izraeli), Muhari-Möschlin (svájci). 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások