Aranyérmes a junior női kardcsapat!

márc 1, 2020 | Hírek

Nagyszerű vívással, sima győzelmekkel lett aranyérmes a junior női kardcsapat a poreci Európa-bajnokságon! A férfi párbajtőrözők negyedikek, a férfi tőrözők ötödikek lettek, gratulálunk mindenkinek!

Munkatársunk helyszíni jelentése:

A kadet és junior Európa-bajnokság befejező, ám talán legizgalmasabb szakaszához, a junior csapatversenyhez érkeztünk Porecben, és ezúttal sem zártuk érem nélkül az utolsó előtti versenynapot a Zatika csarnokban, ráadásul mindhárom pástra lépő válogatottunk jól teljesített!

Junior világbajnokként lépett pástra női kardcsapatunk, ám ennek ellenére közel sem mi számítottunk favoritnak itt, Horvátországban. Ennek első számú oka az, hogy válogatottunk kimagasló klasszisa, Pusztai Liza nem utazott el az Európa-bajnokságra. Neki ugyanis éppen egy hét múlva lesz igen komoly feladata, amikor a felnőtt válogatott fontos tagjaként az olimpiai indulás felé tehet lényeges lépést az athéni Világkupán. Az érthető lépéssel természetesen jócskán csökkentek az esélyeink, ám korántsem közelítettek a nullához. A döntőig ugyanis tükörsimán jutott el a Battai Sugár, Keszei Kira, Pótz-Nagy Fanni, Szűcs Luca összeállítású csapat. Tény, nem is kapott nehéz ágat, ám a világranglista első helyezettjeként ez járt is valahol… Az esélyeket pedig a mieink ellenmondást nem tűrően érvényesítették, ugyanis a negyeddöntőben Lengyelországot 45:32-re, az elődöntőben Törökországot 45:26-ra lépték le jó vívással a mieink. 

Szűcs Luca, Keszei Kira és Pótz-Nagy Fanni örül Battai Sugi tusának!

A döntőben aztán az örök kard rivális Oroszország következett – és még egy elképesztően magabiztos siker! Négy asszó után 20:9 volt ide, és ettől kezdve esélyt sem hagytak a mieink az oroszoknak, akik a papírforma alapján nem számítottak nálunk gyengébbnek. A vége 45:35 lett, és akkor következzenek a “történelmi tények”! A magyar junior női kardcsapat úgy lett simán Európa-bajnok, hogy a nap folyamán 45:35 volt a legszorosabb meccse. A magyar junior női kardcsapat úgy lett simán Európa-bajnok, hogy soraiban két kadet, és egy első éves junior szerepelt. A magyar junior női kardcsapat úgy lett simán Európa-bajnok, hogy a nap folyamán valamennyi vívója, minden mérkőzésen pozitív mérleggel zárt. És a magyar junior női kardcsapat úgy lett simán Európa-bajnok, hogy legjobbja, Pusztai Liza otthonról szurkolt a társaknak. Hát, nem semmi! Gratulálunk a lányoknak, Gulácsi Ferenc válogatott edzőnek, és a mestereknek, Bódy Istvánnak, Bódy Benjáminnak, Dávid Lászlónak és Ravasz Etelének.

Kira, Fanni, Luca és Sugi: aranycsapat!

Szűcs Luca, a csapat egyik vezéregyénisége így kommentálta a napot: “Egyéniben nem ment úgy, ahogy szerettük volna, de a csapatarany mindennél fontosabb! Amikor az elődöntőben a törököket ilyen simán megvertük, akkor már nagyon bíztunk az aranyban. A döntőben pedig mindenkinek ment a vívás, miként egész nap. Volt egy olyan érzésem, hogy jobban is akartuk a sikert, nagyon boldogok vagyunk!”

Gulácsi Ferenc, a válogatott edzője: “Varázslat volt, ahogy vívtak a lányok. Érdekes, hogy a kadet korosztály után juniorban sem ment az egyéniben, és aztán remekelt a csapat. Márpedig a csapatarany mindig értékesebb, mint az egyéni… Mindhárom lány extrát teljesített! Jó belegondolni abba, hogy mi lesz, ha Liza is csatlakozik a válogatotthoz! Gratulálok minden lánynak, és köszönöm valamennyi mester kollégám munkáját! Kadet és junior aranyérem csapatban – remek Európa-bajnokságot zártunk!”

Elképesztően fordulatos és izgalmas napot hozott a férfi párbajtőrcsapatok versenye. Elmondtuk jó párszor, még utoljára megtesszük: kétszeres világbajnok válogatott öregedett ki a korosztályból, és az utódoknak még hiányzik a rutin és a tapasztalat. Ennek ellenére Hamilton-Meike Jonathan, Keszthelyi Zsombor, Osman-Touson Maruán és Ujvári András értékes szezon java részén van túl, nyertek ők Világkupa-versenyt is csapatban, azaz nem voltak esélytelenek. Ugyanakkor már a nyolcaddöntőben nagyon kellemetlen ellenfél érkezett, Ukrajna válogatottja. A második körtől kezdve szinte végig az ellenfél vezetett, és amikor az utolsó harmadban két asszóban, egyetlen egylámpás tust sem sikerült adni, akkor fogyott az esély. Keszthelyi Zsombi 33:37-nél állt fel, és az első két tust az ukrán adta. Ám ekkor a békéscsabai tehetség hatalmas hajrába kezdett, és hattusos hátrányból fordított 44:43-ra, majd egy együttes találattal befejezte a veszni látszó meccset! A negyeddöntő simább volt – persze, ennél nem nehéz… -, a cseheket 41:36-ra vertük. Az elődöntőben az oroszok következtek, és ők számítottak esélyesebbnek. Vezettek is, két kör után 30:23-ra. Ekkor viszont Hamilton-Meike Jonathan teljesített fantasztikusan, szinte eksztázisban vívva 35:33-ra megfordította a meccset. Csakhogy még maradt egy csavar a meccsben. A nyolcadik asszóban megint visszavették az előnyt az oroszok, és meg is nyerték a meccset 45:41-re. “Természetesen” a bronzmeccs is drámaian alakult. Itt fej-fej mellett haladtunk a franciákkal szinte végig, ám a döntő tust nem mi adtuk be, és ezzel negyedikként zárt az Eitner Kinga által vezetett csapat. Fentebb említettük: utoljára írtunk arról, hogy “nagy elődök” nyomába lépett ez a válogatott. Többé ezt nem tesszük meg. A négy fiú bizonyította, hogy méltó utód, magasabbra helyezték saját maguknak a lécet, és ehhez, valamint a negyedik helyhez csak gratulálni tudunk!

Keszthelyi Zsombort ünneplik a társak teljes joggal, az ukránok ellen megfordított nyolcaddöntő után.

Jár a dicséret harmadik fegyvernemünknek, a férfi tőrcsapatnak is! A Maior Mátyás, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely összeállítású válogatott kihozta azt a maximumot a versenyből, amit a realitásoknak megfelelően kihozhatott! Már a nyolcaddöntőben nagyon oda kellett figyelni az ukránokra, de végül végig vezetve, 45:39-re győztek a mieink. Ezt követte az oroszok elleni negyeddöntő. Természetesen ezt sem adták fel a fiúk, ám az az Eb szenzációja lett volna, ha nem az itteni arany- és ezüstérmes, nem mellesleg felnőtt orosz válogatott Borodacsev ikrekre épülő csapat lesz az Eb-győztes. Ezek tudatában a 33:45 igazán a tisztes helytállás kategóriájába számított. Ettől kezdve pedig nem is volt több veresége a mieinknek, ami az ötödik helyet jelentette. A helyosztókon előbb a németeket 45:41-re, majd a hollandokat 45:36-ra verték. 

Az ötödik helyezett férfi tőrcsapat: Tóth Gergely, Maior Mátyás, Mihályi Andor és Szemes Gergő.

A kadet és junior Európa-bajnokság utolsó két versenynapján az idősebb korosztály csapatversenyeit rendezik. Vasárnap a női kardozók, a férfi párbajtőrözők és a férfi tőrözők lépnek pástra, hajrá, magyarok!

Eredmények. Kadet és junior Európa-bajnokság, Porec.

Junior férfi párbajtőrcsapat, 21 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Ukrajna 45:44 (Ujvári +4, Keszthelyi +3, Hamilton-Meike -2, Osman-Touson -4).

Negyeddöntő: Magyarország-Csehország 41:36 (Keszthelyi +5, Ujvári 0, Osman-Touson 0).

Elődöntő: Magyarország-Oroszország 41:45 (Hamilton-Meike +6, Osman-Touson -1, Keszthelyi -3, Ujvári -6).

A 3. helyért: Magyarország-Franciaország 44:45 (Keszthelyi +5, Ujvári 0, Osman-Touson 0, Hamilton-Meike -6).

Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Olaszország, 3. Franciaország, 4. Magyarország (Hamilton-Meike Jonathan, Keszthelyi Zsombor, Osman-Touson Maruán, Ujvári András).

Junior férfi tőrcsapat, 14 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Ukrajna 45:39 (Tóth +8, Szemes +1, Mihályi -3).

Negyeddöntő: Magyarország-Oroszország 33:45 (Szemes 0, Tóth -4, Mihályi -8).

Az 5-8. helyért: Magyarország-Németország 45:41 (Szemes +9, Mihályi 0, Tóth -5).

Az 5. helyért: Magyarország-Hollandia 45:36 (Mihályi +9, Tóth +1, Szemes -1).

Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Olaszország, 3. Lengyelország, …5. Magyarország (Maior Mátyás, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely). 

Junior női kardcsapat, 13 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Lengyelország 45:32 (Szűcs +7, Battai +5, Keszei +1).

Elődöntő: Magyarország-Törökország 45:26 (Keszei +9, Battai +6, Szűcs +4).

Döntő: Magyarország-Oroszország 45:35 (Battai +5, Szűcs +4, Keszei +1).

Végeredmény: 1. Magyarország (Battai Sugár, Keszei Kira, Pótz-Nagy Fanni, Szűcs Luca, válogatott edző: Gulácsi Ferenc, edzők: Dávid László, Ravasz Etele, Bódy Benjámin, Bódy István), 2. Oroszország, 3. Törökország.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Ezüstérem és helyezés Szófiából

A kadet tőr európai körversenyen a női tőrcsapat ezüstérmet nyert, míg férfi egyéniben Bodor Áron végzett a hetedik helyen.

Nyolcaddöntőig tartott a lendület

A torinói Grand Prix-n a férfiaknál Dósa Dániel és Szemes Gergő, a nőknél Kondricz Kata jutott el jó vívással a negyeddöntőig, ott viszont nem sikerült a bravúr. 

Nyolcadik hely női párbajtőrben

A remek kezdést nem követte jó folytatás, nyolcadik lett a Büki Lili, Dékány Kinga, Muhari Eszter, Nagy Blanka összeállítású női párbajtőrcsapat a barcelonai Világkupán.

Szófiai helyezések

A kadet női tőr európai körversenyen Márkus Boglárka 6., Simon Borbála 8. lett a nem túlzottan erős mezőnyben, míg férfi csapataink nem jutottak nyolc közé. 

Dani, Gergő: csak a szokásos

A kiemelt Dósa Dániel mellett Szemes Gergő jutott be a 64-es főtáblára a torinói Grand-Prix-n, az év egyik szuperversenyén.

Élő eredmények

Közelgő események