Aranyos szezonkezdet Kollár Annától

szept 30, 2023 | Hírek, Kiemelt hírek

Ennél jobban nem kezdődhetett a nemzetközi szezon: Kollár Anna nyerte a somorjai kadet női tőr európai körversenyt, Simon Borbála a harmadik, Bartus Claudia a hatodik helyen végzett, gratulálunk!

A 2023/24-es szezon első, magyar szempontból a válogatásba számító versenyén rögtön arany- és bronzérmet szereztek a magyar fiatalok. A somorjai kadet női tőr európai körversenyen az előző szezonban is remeklő Kollár Annát megszorítani is alig tudták, Beliczay Sándor törekvéses tanítványa nyerte a 140 indulós, többek között 20 olasz és lengyel vívót is felvonultató eseményt. A döntőig egész simán jutott el, ott 15:14-re győzte le olasz riválisát. Külön öröm, hogy mellette nagyszerűen szerepelt a zalaegerszegi Simon Borbála, aki bronzérmet nyert, továbbá a halászteleki Bartus Claudia, aki hatodik lett. 

Kollár Anna a versenyt követően így nyilatkozott honlapunknak: “Az elején még kevés volt az adrenalin, de aztán egyre jobban élveztem a versenyt. A direkt kieséses táblán is voltak nehéz pillantok, többször vezettek ellenem, de végül sikerült mindig nyernem. Nagyon örülök, mert bár a szezon igazán fontos feladatai még messze vannak, de ez remek kezdet, és remélem, a vasárnapi csapatverseny is jól alakul majd.”

Vasárnap a csapatversennyel zárul a szlovákiai kadet női tőr körverseny, a szombathoz gratulálunk, és továbbra is: hajrá, magyarok!

Középen az aranyérmes Kollár Anna, mellette balra a bronzérmes Simon Borbála és jobbra a hatodik Bartus Claudia.

Eredmények. Kadet női tőr egyéni európai körverseny, Somorja, 140 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Bartus-Melloni (olasz) 15:5, Simon-Mahovszkij 15:8, Lajcsik-Forgach (szlovák) 15:12, Kollár-Simkova (cseh) 15:1, Gyapjas-Wojewodzka (lengyel) 15:14, Szeverényi-Boriszova (ukrán) 15:10, Márkus-Berretta (olasz) 3:15, Botos-Cauvet (francia) 11:15, Haroni-Fattori (olasz) 13:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Kollár-Franzoni (olasz) 15:12, Simon-Posvancova (szlovák) 15:5, Bartus-Tavola (olasz) 15:12,  Gyapjas-Schiavon (olasz) 15:13, Lajcsik-Cauvet (francia) 13:15, Szeverényi-Nowakowska (lengyel) 14:15.

Nyolcaddöntő: Kollár-Gyapjas 14:8, Simon-Atmaca (török) 15:10, Bartus-Adoch (román) 15:10.

Negyeddöntő: Kollár-Brizgalova (ukrán) 15:8, Simon-Bartus 15:10. 

Elődöntő: Kollár-Simon 15:9.

Döntő: Kollár-Berretta (olasz) 15:14.

Végeredmény: 1. Kollár Anna (edző: Beliczay Sándor, válogatott edző: Salamon Beatrix), 2. Mariavittoria Berretta (olasz), 3. Simon Borbála (Zalaegerszeg, edző: Fekete Gábor, válogatott edző: Salamon Beatrix) és Alexandra Nowakowska (lengyel), …6. Bartus Claudia (edző: Gombola András, válogatott edző: Salamon Beatrix), …16. Gyapjas Hanna, …20. Lajcsik Róza, …28. Szeverényi Sára, …37. Haroni Agapi, …48. Márkus Boglárka, …53. Mahovszkij Szilvia, …62. Botos Árven.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Két arany, nyolc érem – szép volt, paravívók!

Nagyszerűen szerepelt a magyar válogatott a Cardiffban befejeződött kereksszékes Európa-bajnokságon. A csapat 2 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzéremmel az éremtáblázat ötödik helyén végzett. Feczer Viktor szövetségi kapitánnyal már itthon beszélgettünk.

Újabb helyezések a veterán vb-n

A negyedik napját rendezték Tbilisziben a veterán világbajnokságnak. A hétvége nem a magyarokról szólt, hétfőn viszont a női párbajtőrözők és a férfi tőrözők megkezdték versenyüket – négy negyeddöntős helyezéssel (Vízler Ádám, Glatt Andor, Mészáros András, Hoffmann Ibolya), gratulálunk!

Arany és bronz a végére, bravó!

Remekül zárult magyar szempontból a cardiffi kerekesszékes Európa-bajnokság. A Csarnai Liliána, Hajmási Éva, Nádasdy Anna összeállítású csapat tőrben arany, kardban bronzérmet nyert, gratulálunk!

Orosz aranyak, magyar helyezések

Ötödik helyen végzett a taskenti junior világkupaversenyen a Berkeszi Dániel, Drobni Botond, Farsang Bernát, Révész Bence összeállítású férfi kardcsapat. A nők a kilencedik helyen zártak.

Újabb három érem a kerekesszékes Eb-n!

Hajmási Éva és Osváth Ricsi ezüst-, Nádasdy Anna bronzérmet nyert a cardiffi kerekesszékes Európa-bajnokság újabb versenynapján női kardban, illetve férfi tőrben. Bravó, ezzel már egy arany-, négy ezüst- és két bronzéremnél tart válogatottunk!

Élő eredmények

Közelgő események