A szombati egyéni verseny két aranyérmét fokozni természetesen nem lehetett vasárnap a budapesti junior kard Világkupán, a BOK Csarnokban. Ám a csapatversenyek is nagyszerűen alakultak magyar szempontból! A Bende Barbara, Domonkos Emese, Kónya Csenge, Spiesz Anna összeállítású női csapat arany-, a Bíró Huba, Dallos Benedek, Tóth Bertalan, Vajda Oszkár összetételű női csapat bronzérmet nyert! Gratulálunk a versenyzőknek, Gulácsi Ferenc és Neuhold Sándor válogatott edzőnek, és valamennyi edzőnek a hihetetlenül eredményes hétvégéhez!

A hölgyek a döntőig kikövezett úton haladtak. Pontosabban ők kövezték ki azt, elvégre Görögország (45:28), Németország (45:38), majd Lengyelország (45:34) legyőzéséhez kétség sem férhetett. Belefértek kisebb hullámvölgyek is egy-egy alkalommal, elvégre érkezett a következő csapattárs, és azonnal javított, amennyiben kicsit is szorosabban alakult az állás. A döntő már nem volt ilyen egyszerű az olaszokkal szemben. Végig fordulatosan alakult az összecsapás, hol itt, hol ott volt előny, nyolc asszó után például az ellenfélnél, 40:38-ra. Azonban jött a hétvége kiemelkedő alakja, Spiesz Anna, aki fordított 45.43-ra, és ezzel a decemberi, madridi Vk-arany után ismét az első helyen végzett a szinte teljesen átalakult, nagyon fiatal magyar válogatott! Nagyszerű eredmény, amihez természetesen csak gratulálni lehetett Gulácsi Ferenc válogatott edzőnek.

“Valóban nagy teljesítmény egy ilyen kiegyenlített mezőnyben duplázni, nagyon büszke vagyok a lányokra. Spiesz Anna igazi vezéregyéniség volt, és a többiek tökéletesen hozták azt, ami kellett ehhez az aranyéremhez. A csapat nagyon fiatal, mindenki junior marad a következő szezonban is, ezért továbbra sem kell túlzott elvárásokkal élni. Jussunk mindig be a legjobb négy közé, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább. Ez bejött Madridban és most, Budapesten is, így gondolkozunk a jövőben is.”

A férfiak sem maradtak érem nélkül, ebben a szezonban először állhattak dobogóra, egy fordulatos versenynapot követően. A Szingapúr elleni kötelező győzelmet követően (45:25) jöhetett az olaszok elleni negyeddöntős rangadó. Felemás volt az elmúlt idők mérlege az “ősi ellenféllel” szemben, most azonban felénk billent a mérleg nyelve, a szombati győztes Bíró Huba vezérletével 45:39-re nyertünk. Az elődöntőben viszont az a Románia következett, amellyel szemben mostanában abszolút negatív a mérlegünk. Ez, sajnos, most sem változott, a nagyon erős rivális rögtön az elején elhúzott, és végig “tartotta a távolságot”, végül 45:38-ra nyert a későbbi aranyérmes román válogatott. A mieink pedig bronzérmesek! A törökök elleni bronzmeccs nagyon izgalmasan alakult, végig mi vezettünk, ám az utolsó körben nagyon feljött az ellenfél, mi több, 44:43-ra már az ellenfél vezetett. De 45:44-re már ismét a magyarok, Tóth Bertalan beadta a döntő tust, összejött a harmadik helyezés!

“Az egész hétvégével abszolút elégedett vagyok, ez az eredménysor előre kell vigye a fiúkat. A mai bronzéremnek is örülök, ebben a szezonban most állhattunk először dobogóra, az pedig még értékesebbé teszi ezt a harmadik helyezést, hogy mindez hazai környezetben történt. A legjobban az olaszok ellen vívtunk, az itáliaiak legyőzése mindig komoly fegyvertény. A románok ellen most sem sikerült, túl nagy előnyt adtunk az elején. Aztán a bronzmeccsen a kéz mellett a szívre is szükség volt, így lett teljes ez a hétvége.” – értékelt Neuhold Sándor válogatott edző.
Három arany- és egy bronzéremmel zárult tehát a január elejei budapesti junior kardrandevú, ennél szebben nem is kezdődhetett 2024…

Eredmények. Junior férfi kardcsapat Világkupa, BOK Csarnok, 24 induló.
Nyolcaddöntő: Magyarország-Szingapúr 45:25 (Dallos +9, Bíró +6, Tóth +5).
Negyeddöntő: Magyarország-Olaszország 45:39 (Bíró +10, Tóth 0, Vajda -1, Dallos -3).
Elődöntő: Magyarország-Románia 38:45 (Tóth +2, Vajda -1, Bíró -8).
A 3. helyért: Magyarország-Törökország 45:44 (Vajda +5, Tóth 0, Bíró -4).
Végeredmény: 1. Románia, 2. Spanyolország, 3. Magyarország (Bíró Huba, Dallos Benedek, Tóth Bertalan, Vajda Oszkár, válogatott edző: Neuhold Sándor, edzők: Riba Ferenc, Kósa Miklós, Patócs Ákos).
Junior női kardcsapat Világkupa, BOK Csarnok, 17 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Görögország 45:28 (Spiesz +12, Kónya +4, Domonkos +1).
Negyeddöntő: Magyarország-Németország 45:38 (Domonkos +6, Spiesz +1, Kónya 0).
Elődöntő: Magyarország-Lengyelország 45:34 (Domonkos +9, Spiesz +3, Kónya -1).
Döntő: Magyarország-Olaszország 45:43 (Spiesz +6, Kónya -1, Domonkos -3).
Végeredmény: 1. Magyarország (Bende Barbara, Domonkos Emese, Kónya Csenge, Spiesz Anna, válogatott edző: Gulácsi Ferenc, edzők: Riba Ferenc, Sárközi Gergely, Kónya Balázs, Kósa Miklós), 2. Olaszország, 3. Lengyelország.