Athénon keresztül Tokió felé

márc 8, 2020 | Hírek

Nagyon sokat érő bronzérmet nyert a Battai Sugár, Katona Renáta, Pusztai Liza, Márton Anna összeállítású női kardcsapat az athéni Világkupán, és ezzel egyetlen lépésre került a tokiói kvalifikációtól.

Éppen két hete, a női tőrözők kazanyi olimpiai kvalifikációja kapcsán írtuk meg, hogy ebben a furcsa, de mégis többnyire igazságos vívó olimpiai kvalifikációs rendszerben akad az úgy, hogy másoknak, vagy ne adj’isten mások ellen is kell szurkolni. Nos, női kardban az a helyzet adódott – kissé leegyszerűsítve -, hogy az ukránokkal viaskodunk az egyetlen szabad európai kvótáért. Vasárnap rendezték az utolsó előtti kvalifikációs csapatversenyt, melynek nyolcaddöntőjében a mieink annak rendje és módja szerint 45:27-re legyőzték Németországot. A szomszédos páston pedig Ukrajna viaskodott Lengyelországgal. Hogy még pikánsabb legyen a helyzet: keleti szomszédaink legnagyobb ászukat, az ötszörös egyéni világbajnok Olha Harlant a szombati egyéni versenyen el sem indították, hogy pihentebben álljon fel a csapatra. Ezek után fölényes, 40:31-es előnnyel kötött be az utolsó asszóra Puda ellen, akit csak a vájtfülűeknek kell ismernie. És szenvedett 14:3-as vereséget!!! Ezzel pedig Ukrajna csak a 9. helyezést érhette el (egyébként el is érte…), és biztossá vált, hogy tovább tudjuk növelni velük szemben előnyünket a tokiói kvótáért. 

Márton Anna nagyszerűen vívott a vasárnapi csapatversenyen!

Kérdés már csak az volt, hogy mennyivel? A Korea elleni negyeddöntő ebből a szempontból kulcsfontosságú volt. Sokáig nem álltunk jól, 35:30-ra is vezettek az ázsiaiak, ám az egyetlen megingástól leszámítva egész nap káprázatosan vívó Márton Anna megfordította a meccset, Pusztai Liza pedig remekül befejezte azt. Az oroszok elleni elődöntőnek már az volt a tétje, hogy bebiztosíthattuk volna a kvótát, és ettől egyetlen találatra voltunk… Az utolsó körben a becserélt, kadet korú Battai Sugár villantott egy nagyot, ám ekkor jött Panka megingása, és 40:38-ra az oroszok vezettek. De érkezett Liza, aki káprázatosan kezdett az orosz klasszis, Velikajával szemben. 44:42-re át is vette a vezetést, de a befejezés ezúttal nem sikerült (44:45). Sebaj, reméljük majd Tokióban… 

Hogy még közelebb kerüljünk a japán fővároshoz, azért sokat jelentett a bronzmeccs sikere. A lengyelek voltaképpen magabiztos, 45:36-os legyőzése pontszámokra lefordítva annyit tett, hogy további 4 ponttal elhúztunk Ukrajnától. A helyzet most úgy fest, hogy az utolsó, két hét múlva sorra kerülő belgiumi Vk-versenyen csak akkor előzhetnek meg bennünket Harlanék, ha döntőt vívnak. Mi több, ha mi 8 közé jutunk, akkor a második hely is kevés a riválisunknak. Úgyhogy: többet ért ez a bronzérem egy “átlagos Vk-harmadik helynél”. Battai Sugár, Katona Renáta, Márton Anna és Pusztai Liza egyetlen lépésre került attól, hogy a női kardcsapatversenyek történetében először Magyarország is képviseltesse magát az olimpián!

Van mit ünnepelni! A bronzéremmel az olimpiai kvalifikáció kapujába léptek a mieink.

Gárdos Gábor vezetőedzőt először arról kérdeztük, hogy mennyiben különbözött számára ez a csapatverseny a többitől: “Máskor csak néhány órát alszom szombatról vasárnapra virradóra, most egy percet se tudtam… Kár lenne azt mondani, hogy szomorkodtunk az ukránok kiesése kapcsán. De a sikerünkhöz, bronzérmünkhöz az kellett, hogy mi jól teljesítsünk. A lányok igazi csapatot alkottak, mindenki tett hozzá lényeges pluszokat az eredményhez. Panka egyetlen asszójában ragadt be, annak is megvolt az oka, különben fantasztikusat nyújtott. Liza  tizennyolc évesen fejezi be tökéletesen a legfontosabb meccseket is, ami hallatlan erény. Sugi 17 évesen egyre megbízhatóbb, és az oroszok ellen bravúrosan ugrott be. Reni pedig a bronzmeccsen hozott a kispadról beszállva egy nagyon lényeges 5:0-át. Örülünk, de nem ünneplünk! Viszont két hét múlva, a belgiumi verseny után nagyon szeretnénk ünnepelni!”

Női kardozóink utolsó olimpiai kvalifikációs csapatversenyét március 22-én rendezik a belgiumi St. Niklasban. Sok sikert, addig is gratulálunk a bronzéremhez a lányoknak és a mestereknek!

Bronzérmeseink: Pusztai Liza, Katona Renáta, Márton Anna és Battai Sugár.

Eredmények. Női kardcsapat Világkupa, Athén, 24 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Németország 45:27 (Márton +11, Katona +6, Pusztai +1).

Negyeddöntő: Magyarország-Korea 45:42 (Márton +15, Pusztai -1, Katona -11).

Elődöntő: Magyarország-Oroszország 44:45 (Pusztai +5, Battai +3, Katona -3, Márton -6).

A 3. helyért: Magyarország-Lengyelország 45:36 (Márton +8, Katona +5, Pusztai +1, Battai -5).

Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Olaszország, 3. Magyarország (Battai Sugár, Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza, válogatott edző: Gárdos Gábor, edzők: Dávid László, Boros György, Bódy István, Bódy Benjámin, Gárdos Gábor).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Budapesten üléseztek az európai vívóvezetők

Budapesten ülésezett az Európai Vívó Szövetség két, talán legfontosabb bizottsága, a bírói és a versenyrendezői. Az eseményen ott volt Pascal Tesch, az EFC luxemburgi elnöke, és Csampa Zsolt MVSZ-elnök, az EFC végrehajtó bizottságának tagja.

Döntők, fordított szereposztásban

A junior tőrözők vasárnapi válogatóján a férfiaknál és a nőknél is ugyanazok vívták a finálét, mint szombaton. Az eredmények viszont cserélődtek, a férfiaknál Zsögön Andor (Budakalász), a nőknél Kollár Anna (Törekvés) győzött.

Elrajtolt a szezon!

Elkezdődött…! A junior tőrözők válogatójával, egyben Magyarkupa-fordulójával elindult a 2026/27-es vívószezon. Az esélyesek domináltak, a férfiaknál Bodor Áron (Ludovika), a nőknél Zhou Xinyao Kriszti győzött, gratulálunk!

Aki egyszer vívó volt, mindig vívó marad

A „Once a fencer, always a fencer” munkacímet adta a Nemzetközi Vívó Szövetség az idei Vívás Világnapjának. Ezért is esett a vívóválogatott lassan nyolcvan éves „második otthonára”, a tatai edzőtáborra a választásunk. Főszerepben a kadet és junior párbajtőr-válogatott, és… – az majd videónkból kiderül.

Változik a passzivitás szabálya 2026/2027

Tisztelt Egyesületek! Emlékeztetőnek küldjük, hogy a FIE élő technikai szabályzata alapján a 2026-2027-es évadtól a passzivitás szabálya változott a lent leírtak szerint. Az élő FIE „Technikai Szabályok” az MVSZ oldalán magyar nyelven is elérhetőek az alábbi...

Élő eredmények

Közelgő események