Az olaszországi Terniben rendezik a héten a paralimpiai kvalifikációs kerekesszékes világbajnokságot. A keddi, első versenynapon a férfi tőrözők A kategóriás versenyében Osváth Richárd indult. A 32 között simán győzött thaiföldi ellenfele ellen, majd a 16-os vigaszágas táblán a kínai Cseng következett, akivel szemben eleinte nem találta az ellenszert. Az ázsiai már 14:5-re is vezetett, de Ricsi egyre jobban belelendült, folyamatosan adta a tusokat, és egyenlített! Az utolsó találatot azonban a kínai vitte be, így Ricsi a vigaszágra került. Következett a korábbi paralimpiai bajnok, az ukrán Demcsuk, akiszoros asszóban, 15:13-ra nyert a magyar ellen. Így a 13. helyen végzett tőrben.
A női kardozók B kategóriájában Mező Boglárka a 32 között magabiztosan verte ukrán ellenfelét. Ezután a világranglistát vezető, georgiai Kecsuriani következett, és szoros mérkőzésen Bogi 15:12-es vereséget szenvedett. Ezzel vigaszágra került, ahol a német Hütter várta. Az eddig kevésbé ismert versenyző ellen 14:12 is volt ide az állás, de a német fordított, ezzel Bogi a 9. helyen végzett.

Hajmási Éva szerepelt a legjobban a nyitónapon, hatodik lett.
A női kardozók A kategóriás versenyében három indulónk volt. Nádasdy Anna a 32 között a paralimpiai bajnok kínai Guval mérkőzött, és 15:5-ös vereséget szenvedett, ezzel a 25. helyen végzett. Hajmási Éva és Veres Amarilla viszont a 32 között sima győzelmeket aratott thaiföldi és olasz ellenfele ellen. Sajnos, ezután egymás vívtak, ahol Évi 15:9-re győzött. Amarilla a vigaszágon a georgiai Zadisvilivel találkozott. A rivális már 14:10-re is vezetett, de a magyar egyenlített. Sajnos, az utolsó tust ebben az asszóban sem mi adtuk, így Amarilla a 11. helyen zárt.
Hajmási Éva viszont tovább menetelt, és a paralimpiai bajnok Yu Chui Yee ellen 15:3-ra nyert. Az egyenesági elődöntőben a lengyel Drozdz következett. Igen szoros asszóban, vitatható körülmények között, 15:14-re vesztette el Évi az asszóját, így a vigaszági bronzmérkőzés következett. Ott a grúz Zadisvili kicsit meglepte őt, és végül 15:13-as vereséget szenvedett, és ezzel a hatodik helyen zárt.
Most egy nap kimarad a magyaroknak, mivel a férfiaknál nincs csapatunk, női kardban pedig Mező Bogi pihenőt kapott. A női kardcsapat nem szerepel a paralimpiai programban, majd a másik két fegyvernem szakágára koncentrálunk. A csütörtöki versenynapon a férfi kardozók és a női párbajtőrözők egyéni versenye következik, ahol Osváth Richárd, Tarjányi István és Veres Amarilla szerepel. Hajrá, magyarok!