Budapesten íródik egy új fejezet

jún 26, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Az európai vívásban először rendeznek az U14-es korosztály részére Európa-bajnokságot, hivatalos nevén egyelőre Európai Ifjúsági Fesztivált.

A kezdeményezés részben az európai szövetség, részben az olaszok, részben a magyar vezetőség felében született meg, pontosabban forrott ki eseménnyé. Egy minden irányt kielégítő, sportágunk számára új helyszínen, a TF Csörsz utcai dr. Koltai Jenő Sportközpontjában rendezzük meg szombaton és vasárnap az U14-es Európai Ifjúsági Fesztivált. 

Tamás Henriette, a Magyar Vívó Szövetség főtitkára honlapunknak elmondta, hogy ennek a korosztálynak a tengerentúlon, valamint Ázsiában már több ezres vívótábora, és komoly kialakult rendszere van. Európában ugyanakkor gyerekcipőben jár ehhez képes az ilyen fiatal korosztály tudatos versenyeztetése. Apróbb lépések ugyan történtek a hiány pótlására, de ez a mostani mondható az első igazán rangos állomásnak. 

Giorgio Scarso, az európai szövetség olasz elnöke – aki hazája testületét több, mint két évtizedig vezette – márciusban érkezett Budapestre, és akkor született meg a megállapodás az eseményről. Giorgio Scarso ellátogatott a verseny helyszínére is, és a legnagyobb megelégedettséggel távozott fővárosunkból. 

A TF Dr. Koltai Jenő Sportközponzjában lesz az U14-es Európai Ifjúsági Fesztivál.

“Kettős az örömünk, pontosabban hármas. Örülünk, hogy ennek a kezdeményezésnek az úttörői lehetünk, és Budapest lesz az Európai Ifjúsági Fesztivál első házigazdája. Másfelől büszkeség számunkra, hogy a programban fantáziát látott a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, így igen rangos rendező partnerünk lesz. Az pedig a hab a tortán, hogy a szinte vadonatúj, csodaszép, budai dr. Koltai Jenő Sportközpont ad otthont az eseménynek” – nyilatkozta Tamás Henriette.

Az Európai Ifjúsági Fesztiválon az előzetes nevezések alapján hat fegyvernemben több mint 300 fiatal lép majd pástra, mintegy tucatnyi országból. Minden szakágban 16-16 magyar indulhat, két korosztály ranglistájának első 8-8 helyezettje szerepelhet. Az egyéni versenyeket szombaton és vasárnap rendezik (részleteket később közlünk), a megnyitó ünnepség, és a nemzetek fiataljainak bevonulása szombat este 7 órakor lesz. Várunk mindenkit, a belépés ingyenes, hajrá, magyar fiatalok!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

SZURKOLJATOK NEKÜNK!

A magyar válogatott nevében köszönjük a csaknem 35 ezer like-ot, a 80 ezer kattintást, és az 1,3 millió elérést, amely 15 olimpikon vívónk bemutatását kísérte.

Petschauer Attila emlékének adóztunk

A tragikus sorsú, kétszeres olimpiai bajnokról emlékeztünk meg – többek között válogatott vívók, Izrael nagykövete és Csampa Zsolt elnök társaságában.

Útra készen az olimpiai csapat!

A magyar sportélet legmagasabb rangú vezetőivel és a média képviselőivel találkozott kedden a párizsi olimpiai vívódelegáció.

Elhunyt Solti Antal

Rövid betegség után, 75 éves korában elhunyt Solti Antal, a magyar tőrvívás meghatározó egyénisége. Az MVSZ és az FTC a mestert saját halottjának tekinti.

Magyarok Párizsban – Muhari Eszter

Tizenöt vívónk lesz ott a párizsi olimpián. Őket mutatjuk be honlapunkon és social media felületeinken. Hajrá, magyar vívás! A sorozatot Muhari Eszterrel fejezzük be!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM

XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok Párizs – Vívás 2024. július 27 – augusztus 04.