A MAGYAROKRÓL. Hat nap után sokkal rosszabbul festett a dolog, mint ahogy a vége alakult. Ám jött két, ifjú női párbajtőröző, aki rendbe tette összességében a történteket. Elvégre az 1 arany- és 1 ezüstérem okán, a több mint száz nemzetet felvonultató mamutmezőnyben igazán nincs szégyenkezni való. Ráadásul tavaly, Rijádból egy arannyal és egy bronzzal tértek haza a fiatalok, tehát az is helytálló, hogy jobban szerepeltünk, mint tavaly…
Azért az “összességében rendben van” kifejezést gyorsan helyezzük is megfelelő szövegkörnyezetbe. Elvégre Horváth Lotti és Nagy Blanka remeklése tette azzá a végeredményt, ami lett. Nézzük, csak futtában a tényeket. Női kardban tizenkét év után maradtunk érem nélkül korosztályos világbajnokságon. Férfi kardban viszont éppen tizenkét éve, Szatmári András révén nyertünk legutóbb korosztályos vb-medált… Tőrben sem vidám a helyzet. Okkal gondolhattuk, hogy Pásztor Flóráék korosztálya után most formálódik ismét egy remek kis csapat – ezt a szezon világversenyein nem sikerült bizonyítani. Férfi tőrben pedig éppen három éve, hogy csodájára jártunk annak: egyéniben és csapatban is agyonverték a kadet Eb-n a magyarok a kontinenst. Most éppen ez a korosztály öregedett ki a juniorból, és bizony, a 20 évesek között nem sok siker jutott nekik ebben a szezonban. Másik, hosszú évek óta húzó utánpótlás korosztályunk, a férfi párbajtőr pedig másodszor maradt érem nélkül zsinórban a korosztályos vb-n, és ilyen is rég fordult korábban elő.
Ezeket a tényeket a tisztán látás kedvéért nem árt rögzíteni, de gyorsan tegyük hozzá a “jogos mentségeket”. Rengeteg korosztály esetében történt edzőváltás a válogatott élén – meg kell adni az “újaknak” a lehetőséget a bizonyításra. Az is igaz, hogy egyre erősebb a rivalizálás a világban, tovább nő a nemzetközi mezőny – igaz, ezt évek óta tudjuk… Emellett visszatértek egyéniben és csapatban egyaránt az oroszok, igaz, FIE zászló alatt, de a legerősebb sorokkal érkeztek Vuhsziba. Okkal beszélhetünk továbbá balszerencsés asszókról, egy-egy tusokról, két csapat negyedik helyekről, ám ez egyaránt természetes része sportágunknak…
Ami bizonyos: az utóbbi évtized, nem túlzás azt állítani, hogy káprázatos kadet és junior eredménysora után bele kell, hogy férjen egy-egy közepes szereplés, elvégre a korosztályok változnak, Szilágyi Áronok nem születnek minden esztendőben… És egyébként is: lehorgasztott fővel igazán nem kell hazatérni 1 arany- és egy ezüstérem után.
Végére hagytuk az öröm teli bekezdést. Nagy Blanka és Horváth Lotti személyében két olyan tehetsége van a női párbajtőr szakágnak, ami okkal mondathatja velünk azt, hogy Muhari Eszter mellett nagyon ütőképes válogatott alakulhat ki. Amelytől egyáltalán nem tűnik lehetetlennek, hogy a szakág a 2008-as olimpia után ismét ott legyen csapatban az ötkarikás játékokon. Lenyűgöző volt Lotti magabiztossága, Blanka küzdeni akarása, a tudásukról, technikai képességükről nem is beszélve. Az meg szerencsésnek mondható, hogy ezek a sikerélmények a vb utolsó napjaira jutottak, így a minden kezdet nehéz után a minden jó, ha jó a vége mondás is érvényesülhetett…
A NEMZETKÖZI MEZŐNY. Magyar-olasz-francia vívóhagyomány ide, oroszok visszatérése oda, Ázsia egyre erősebbé válása emide, Egyiptom vívónagyhatalommá növése amoda – azért az amerikai az úr momentán a vívósport utánpótlásában. A vuhszi vb-n kiosztott 18 aranyéremből nyolcat vittek haza a tengerentúliak, a két konvencionális fegyvernemben, kardban és tőrben már-már nyomasztó volt a fölényük, ott a 12 aranyból hetet szereztek meg.
Szakmailag okolható mindez a rengeteg posztszovjet edző Amerikába érkezésével, ám ez kezd másodlagossá válni. Egyre inkább az amerikai egyetemek elképesztő vonzerejével magyarázható mindez. Igaz ez a mesterek szempontjából is, elvégre a remek ajánlatok okán a világ minden tájáról érkeznek mostanság már “coach”-ok a tengerentúli kampuszokra. A kadet, azaz még nem egyetemista korosztály esetében a szülő – különösen, ha nem dúsgazdag a család – és gyerek mindent megtesz azért, hogy összejöjjön egy esetleges ösztöndíj a méregdrága iskolákba. A gyerek képes edzésről edzésre, versenyről versenyre “meghalni” , mondjuk egy Notre Dame-es ajánlatért. A szülő pedig, ha kell, mélyen zsebbe nyúl, és fedezi az utazásokat, felszereléseket, edzőtáborokat.
Aztán, ha összejön az a bizonyos egyetem, akkor a tanulás mellett a páston kell bizonyítani, hogy érdemes az illető arra az ösztöndíjra, és ez, a jelek szerint tényleg szárnyakat ad az amerikaiaknak.
Érdekes, hogy lassan évtizede már annak, hogy magyar tehetségek is kijutottak vívó ösztöndíjjal a tengerentúli egyetemekre, ugyanakkor Muhari Eszti az első olyan vívó, akinek az esetében bátran kijelenthetjük, hogy nem torpant meg a távozása után a pályafutása. De ez már megint egy másik kérdés, maradjunk a száraz, vuhszi tényeknél. A korábbi válogatott magyar tőröző, Panyi Mária – a felnőtt tőr válogatottságért küzdő Marcelo Olivares édesanyja – csapatvezetésével sikert sikerre halmoztak az amerikaiak, és mindehhez csak gratulálni szabad. Mert ezt a módszert lehetetlen idehaza leutánozni…
Csarnok előtte…
VUHSZI. És akkor a helyszín, azaz Kína, közelebbről Vuhszi. A hét és fél milliós, kantoni tartományhoz tartozó “kisváros”, amelynek repülőteréről szomorkodva mondta a helyi kísérő, hogy nagyon kicsi. Körülbelül ötször akkora volt, mint a Liszt Ferenc repülőtér… Igen, a méretek. Elképesztőek. A helyszín, a vuhszi Taihu – az a neve a város ugyancsak hatalmas tavának – expó center két, hatalmas épülete közül az egyik adott otthont a vb-nek. (A másikban egyébként a zárást követő napon kezdődött a gázipari világkiállítás, ennek megfelelő vendégsereggel…)
Ennyi pástot, ekkora területen, ilyen kényelmesen én még nem láttam elhelyezni. De minden igényt kielégítő volt a főterem a pódiummal a külsőségekkel, az akkreditáció, az edzőterem, a fegyverhitelesítés, a transzfer, a szállodák, az étkezés. Azaz röviden: minden.
Bátran kijelenthető, hogy összességében ehhez hasonló körülmények között még nem rendeztek korosztályos vívó-világbajnokságot. Kicsit saját vállunkat megveregetve tegyük hozzá: lehet, hogy azért is, mert hazánkban legutóbb 1983-ban rendeztek junior világbajnokságot. Akkor négy fegyvernemben, és csak junior egyéniben osztottak érmeket. Most tartunk hat fegyvernemnél, tizennyolc versenyszámnál, több mint száz induló nemzetnél és több mint ezer pástra lépő vívónál.
És azért azt öröm látni, hogy nagyjából annyit fejlődött a bő negyven év alatt sportágunk, mint, teszem azt, Vuhszi. Ahol állítólag a vb helyszínén, és annak legmagasabb kategóriájú szállodákkal és éttermekkel teli környékén tíz esztendővel ezelőtt még az égvilágon semmi sem volt…
Végezetül egy apróság. Fenti fotó a 9-36. pástot befogadó teremről készült a vb előtti napon. A csarnok utolsó mérkőzése nagyjából délután fél 5-kor ért véget, addig minden az eredeti állapotában maradt. Este fél 8-kor ez a kép fogadta az arra járót…
