Csongrádi László 60 éves

júl 5, 2019 | Hírek

Július 5-én ünnepli hatvanadik születésnapját Csongrádi László. A szöuli olimpiai aranyérmes kardcsapat tagjának, a magyar vívást visszavonulása óta is aktívan segítő klaaszisnak boldogságot kívánunk!

Csongi. Mindenki így hívta és így hívja őt a mai napig. Úgy vált a kardvívás egyik nagy egyéniségévé, hogy junior korában, mi több felnőtt éveinek első szakaszában nem tartozott a legeredményesebbek közé. Aztán végtelen elszántságával, szorgalmával, az általa “védjegyeztetett”, vonalból indított kiszámthatatlan és villámgyors, védhetetlen akcióival huszonéves kora végére a világ legjobbjai közé került. 

Csongrádi László 60 éves, boldog születésnapot!

Persze, ehhez kellett egy mester is. Pontosabban kettő, mert Csongi mindig is hangoztatta a nevelőedző, Jakab László nélkülözhetetlen támogatását. Ám a “nagy áttörés” Zarándy Csabának, az UTE legendás mesterének köszönhető, aki a csiszolatlan gyémántból drágakövet faragott. 

Csongi legnagyobb alakítását mindenki kívülről fújja. A szovjetek elleni szöuli döntőben, 4:8-as állásnál csereként állt be a megsérülő Nébald Gyuri helyett, és legyőzte az akkor már egyéni világbajnok Mindergaszovot. Ezzel elindította útján a világhír és az olimpiai arany felé a csapattársakat. Ám a kardvilág Csongit messze nem ezért az asszójáért tisztelte. Éveken át ott volt a világranglista élmezőnyében, és bár a kiugró egyéni eredmény világversenyeken nem jött össze neki, attól még a világ legjobbjai közé tartozott. 

A szöuli hősök. Szabó Bence, Gedővári Imre, Csongrádi László, Zarándi Csaba, Bujdosó Imre, Nébald György.

Pályafutását követően a vívás fontos szerepet tölt be az életében a mai napig. Mindenben és mindenkinek próbál segíteni lehetősége szerint – a legfiatalabbaktól a legidősebbekig. Mindig ad, sosem kér. Teszi mindezt a háttérből, és főleg azok irányába, akik erre leginkább rászorulnak. Évekig az utánpótlás vívás összekötője volt a minisztérium felé, edzőként is dogozik, elsősorban Ausztriában. 

A Magyar Vívó Szövetség és a vívótársadalom nevében kívánunk Csongrádi Lászlónak nagyon boldog születésnapot, és további jó egészséget!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Tordasi Ildikó

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal arról az olimpiai és világbajnok tőrözőről írunk, aki legutóbb nyert olimpiai aranyérmet a fegyvernemben – Tordasi Ildikó.

Nádasdy-bronz, kínai dominancia

Az évad első kerekesszékes világkupáját a thaiföldi Pattaján rendezték, ahonnan a három fős magyar küldöttség Nádasdy Anna révén egy bronzéremmel, és egy helyezéssel tért haza.

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Élő eredmények

Közelgő események