Czeglédy Edina lett a FIE jogi bizottságának elnöke

febr 1, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Czeglédy Edina lett a Nemzetközi Vívó Szövetség jogi bizottságának elnöke. Első nőként, és első magyarként került a testület élére, gratulálunk!

A nemrégiben elhunyt, amerikai Sam Cherris, több mint két évtizeden keresztül volt a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) jogi bizottságának elnöke. A halálát követően megüresedett helyre a FIE szabályzata alapján a jelenlegi tagok pályázhattak. Czeglédy Edina, korábbi kiváló tőrözőnk, aki veterán vívóként is aktív tagja sportágunknak, pályázott, és egyhangú szavazással választották meg a tagok. Ezzel a “Legal commission” első magyar elnöke lett, egyben először fordul elő a FIE történetében, hogy ezt a bizottságot nő vezesse. A gratulációnkat követően Czeglédy Edina a következőket nyilatkozta honlapunknak. 

Czeglédy Edina, itt éppen a veterán Európa-bajnoki dobogó második fokán.

“Először is szeretném megköszönni a magyar szövetség, illetve a testületben lévő kollégáim támogatását. Amikor a FIE legutóbbi kongresszusára elutaztunk, akkor már azt próbáltuk előkészíteni, hogy a következő ciklusban megpályázzam ezt a pozíciót. Aztán Sam Cherris sajnálatos halála miatt felgyorsultak az események, hiszen az olimpia előtt nem maradhatott üresen ez a pozíció. Brit kollégám, Peter Jacobs fontolgatta még a pályázata beadását, de amikor megismerte a szándékomat, akkor úgy döntött, ezt mégsem teszi meg. Ez nagyon jólesett, és igyekszem meghálálni a bizalmat. Unatkozni minden esetre nem fogok, mert Nathalie Rodriguez, a FIE igazgatója máris megbízott egy csomó feladattal…” – mondta érdeklődésünkre Czeglédy Edina.

A Magyar Vívó Szövetség ez úton is gratulál Czeglédy Edina FIE bizottsági elnökké választásához, és munkájához sok sikert kívánunk!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Sikeres vizsgák, bronzok, tőrözők a Várban

A hétvégi válogató versenyekről már beszámoltunk. De többfelé is zajlott a vívóélet, szatellit versenyről bronzzal tért haza Horváth Lotti, illetve Kovács Gergely, nemzetközi bírói vizsgát tett Nagy Martin és Schuster Vencel, veterán tőrünnepet tartottak a Várban.

Főszerepben a Vasas és a Decsi-család

A férfiaknál és a nőknél is vasasos kardozó nyakába került az aranyérem a junior kard Magyarkupa-fordulóban Drobni Botond és Csonka Dorottya révén. Három hét múlva már világkupa-versenye következik a korosztálynak.

Gróf győzött, Mészöly duplázott

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a zalaegerszegi Gróf Domonkos, a nőknél Mészöly Regina duplázni tudott, szombat után vasárnap is győzött, gratulálunk!

Popescu és Mészöly sikere

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a szigetszentmiklósi színekben vívó romániai Rarea Popescu, a nőknél Mészöly Regina győzött, gratulálunk!

„Vívás a jövőért”

A fejlődést, az innovációt, az új lehetőségeket vitatták meg a FIE taskenti konferenciáján, melyen az előadók között szerepelt Tamás Henriette, a szervezet alelnöke. A magyar szövetséget Csampa Zsolt elnök képviselte.

Élő eredmények

Közelgő események