Diákolimpiai gála – az év legjobbjaival

dec 14, 2023 | Hírek, Kiemelt hírek

Megkezdődött a BOK Csarnokban a Diákolimpia. A nyitónapon rendeztük az ünnepélyes megnyitót, melynek keretén belül köszöntöttük a kivételes 2023-as esztendő legjobb vívóit és edzőiket.

3000 vívó részvételével elkezdődött, és tart majd vasárnapig a VII. Országos Sulivívó Találkozó, egyben Diákolimpia. Az eseményt a BOK Csarnokban rendezzük, és a nyitónapon, a fiatalok egy-egy döntőjével párhuzamosan, köszöntöttük az év világversenyeinek magyar érmeseit, és edzőiket. 2023 egészen kivételes esztendőnek számított sportágunk szempontjából. A felnőttek 3 világbajnoki aranyérmet szereztek Milánóban, erre legutóbb 32 esztendővel ezelőtt volt példa. Az utánpótlás pedig minden idők legeredményesebb évét produkálta, melynek köszönhetően a magyar kadet válogatott megnyerte a FIE Nemzetek Nagydíját. 

Világklasszisok és a legkisebbek is elfoglalták csütörtökön a BOK Csarnok főpástját.

Az eseményen ugyancsak köszöntöttük veterán és kerekesszékes legjobbjainkat is, a megnyitó beszédet a szövetség részéről Kamuti Jenő alelnök, a Nemzetközi Fair Play Bizottság alelnöke tartotta. A díjak átadásában, illetve a döntő asszók levezetésében klasszisaink segédkeztek, asszót vezetett Pásztor Flóra, Katona Renáta, Márton Anna és Nádasdy Anna, díjakat adott át Sákovicsné Dömölky Lídia, Koch Máté, Szász-Kovács Emese, Pusztai Liza, Gémesi Csanád és Decsi Tamás

Fantasztikus évet zárt a magyar vívás 2023-ban, jöhet az olimpiai esztendő!

A diákolimpia pedig a BOK Csarnok közel 50 pástján folytatódik vasárnap délutánig, hajrá, Sulivívás!

A 2023-as esztendő felnőtt világversenyein érmet szerzett magyar vívók, és edzőik.

A húszméteres pástot betöltötték a 2023-ban érmes felnőtt vívók és edzőik…

Európa Játékok ezüstérmes női párbajtőrcsapat: Büki Lili, Kun Anna – egyben egyéni Európa Játékok bronzérmes, Muhari Eszter, Wimmer Dorina. Edzőik: Plásztán Attila, László István, Bakodi Róbert, Somfai Péter – a válogatott edzője.

Európa Játékok ezüstérmes női tőr egyéniben: Pásztor Flóra. Edzője: Beliczay Sándor.

Európa Játékok aranyérmes férfi párbajtőrcsapat: Andrásfi Tibor, Nagy Dávid, Siklósi Gergely. Edzőik: Andrásfi Tibor, Halla Péter, Dancsházy-Nagy Tamás – egyben a válogatott edzője.

Európa Játékok bronzérmes női kardcsapat tagja: Katona Renáta. Edzője: Sárközi Gergely.

Világbajnok női kardcsapat: Battai Sugár, Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Luca. Edzőik: Dávid László, Gárdos Gábor – egyben a válogatott edzője, Ravasz Etele, Bódy István.

Világbajnok férfi kardcsapat: Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András – egyben egyéni Európa-bajnoki ezüstérmes, Szilágyi Áron – egyben világbajnoki bronzérmes. Edzőik: Decsi István, Navarrete József, Gárdos Gábor, Decsi András – egyben a válogatott edzője.

Egyéni világbajnok, egyben Európa Játékok aranyérmes: Koch Máté. Edzője, egyben a válogatott szövetségi kapitánya: Boczkó Gábor.

Rendkívüli felvétel: az év klasszisai, és edzőik egy fotón!

A 2023-as esztendő veterán világversenyein érmet szerzett magyar vívók. Európa-bajnoki ezüstérmes női tőrben, +40 kategória: Czeglédy Edina. Férfi kard: Nagy László. 

Európa-bajnok férfi tőrben, +60 kategória: Csák Attila

Világbajnoki ezüstérmes férfi párbajtőrcsapat: Lipták György, Bárdi Róbert, Csikós Attila, Kámány Roland, Csajbók Attila.

Világbajnoki ezüstérmes női párbajtőrcsapat: Hoffmann Ibolya – egyben egyéni vb-bronzérmes +70-es kategória, Kolczonay Judit, Arnold Mónika, Hendricks Judit

Egyéni Európa-bajnoki aranyérmes, egyéni világbajnoki ezüst- és bronzérmes, csapat világbajnoki ezüstérmes: Imreh László.

Veterán érmeseink, és a kép két szélén a díjátadó Koch Máté és Prosits Attila.

A 2023-as esztendő kadet világversenyein érmet szerzett magyar vívók, és edzőik. Kadet Európa-bajnoki bronzérmes női tőrcsapat: Badár Szonja, Papp Jázmin, Sperka Jázmin, Kollár Anna – egyben Európa-bajnoki bronzérmes. Edzőik: Szilassy Bence, Kreiss Gábor, Marco Goncalves, Beliczay Sándor, Salamon Beatrix – válogatott edző.

Kadet Európa-bajnoki bronzérmes férfi kardcsapat: Monori Mátyás, Papp Zsadány,, Szalai Zalán, Vajda Oszkár – egyben egyéni Európa-bajnok. Edzőik: Kósa Miklós – egyben válogatott edző, Bódy Benjámin, Kun Kolos, Patócs Ákos.

Kadet Európa-bajnoki ezüstérmes női kardcsapat: Csonka Dorottya,

Kónya Csenge, Tóth Nadin. Edzőik: Kósa Miklós, Kónya Miklós, Varga József, Kovács Laura – válogatott edző. 

Kadet Európa-bajnoki aranyérmes férfi párbajtőrcsapat: Balázs Bence, Horváth Márk, Király Mátyás. Edzőik: Beszédes Zoltán, Kovács Attila, Eitner Kinga. 

Kadetjaink három világbajnoki aranyéremmel elnyerték a korosztályos Nemzetek Nagydíját. A világbajnok Gémesi Csanád, és az eseményt támogató Huawei képviselője, Dobos Lukovszki Bernadett adta át az elismeréseket.

Kadet Európa-bajnok női párbajtőrcsapat: Gachályi Gréta, Horváth Lotti, Terhes Hanna. Edzőik: László István, Kovács Attila, Kosztopulosz Beatrix. 

Kadet egyéni Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes férfi tőröző: Rubin Mattia. Edzője: Fekete Gábor.

Kadet egyéni világbajnok, egyben az Európa-bajnoki aranyérmes női párbajtőrcsapat tagja: Nagy Blanka. Edzője: Serra Bendegúz.

Kadet egyéni világbajnok, egyéni Eb-bronzérmes, egyben az Európa-bajnoki aranyérmes férfi párbajtőrcsapat tagja: Pelle Domonkos. Edzője: Peterdi András.

Kadet egyéni világ- és Európa-bajnok, egyben az Európa-bajnoki ezüstérmes női kardcsapat tagja: Domonkos Emese. Edzője: Sárközi Gergely.

A 2023-as esztendő legjobb versenybírói. Az év utánpótlás tőrbírója: Tóth Janka. Az év utánpótlás kardbírója: Piecs Adrienn. Az év utánpótlás párbajtőrbírója: Fraimann Dániel. Az év tőrbírója: Varga Katalin. Az év kardbírója: Kósa Miklós. Az év párbajtőrbírója: Peterdi Dominika. Az év kerekesszékes bírója: Deli Dóra.

Az év legjobb versenybírói, és a díjátadó Pusztai Liza, valamint Tamás Henriette.

A 2023-as esztendő kerekesszékes világversenyein érmet szerzett magyar vívók, és edzőik. U23-as női tőr és kard egyéni világbajnok: Nádasdy Anna. Edzője: Gombola András. Világbajnoki bronzérmes párbajtőrcsapat: Krajnyák Zsuzsanna, Mező Boglárka, Veres Amarilla, Hajmási Éva. Edzőik: Feczer Viktor, Nagy József – egyben szövetségi kapitány, Kovács Iván, Beliczay Sándor.

Kerekesszékes érmeseink, a kép szélén Szabó László paralimpiai elnökkel és Urr Anita főtitkárral, valamint Tamás Henriettével.

A 2023-as esztendő junior világversenyein érmet szerzett magyar vívók, és edzőik. Junior Európa-bajnoki bronzérmes férfi tőrcsapat: Bagdány Albert – egyben egyéni Európa-bajnoki bronzérmes, Budaházy Ambrus, Rubin Mattia, Szemes Gergő – egyben junior világbajnoki bronzérmes. Edzőik: Kessler Zoltán, Mazza Lorenzo – egyben a válogatott edzője, Fekete Gábor, Szabó István.

Junior Európa-bajnoki ezüstérmes férfi kardcsapat: Petrucz Mirkó, Péch Kornél, Tóth Bertalan, Vigh Benedek. Edzőik: Varga József, Kocsis Zsolt, Patócs Ákos, Kósa Miklós, Neuhold Sándor – a válogatott edzője.

Juniorjaink is remek évet zártak, Szász-Kovács Emese és Decsi Tamás köszöntötte őket.

Junior Európa-bajnok, egyben világbajnoki bronzérmes férfi párbajtőrcsapat: Csabai Máté, Kovács Gergely, Kulcsár Viktor, Somody Soma – egyben Európa- és világbajnoki egyéni bronzérmes. Edzőik: Csabai Imre, Kovács László, Halla Péter, Bojti Dániel.

Junior Európa- és világbajnok női kardcsapat: Battai Sugár, Csonka Dorottya, Keszei Kira – egyben Európa-bajnoki bronzérmes, Spiesz Anna – egyben világbajnoki bronzérmes. Edzőik: Dávid László, Kósa Miklós, Ravasz Etele, Gulácsi Ferenc – válogatott edző.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Négy vb-újonc, négy kérdés, négy válasz

Négy világbajnoki újoncot avatunk tőrben és férfi párbajtőrben a hónap végi, tbiliszi világbajnokságon. Ugyanazt a négy kérdést tettük fel Keszthelyi Zsombornak, Mihályi Andornak, Nekifor Erikának és Wolf Eszternek.

2024/25 – számokban

Közel 300 verseny, és csaknem 16 ezer nevezés. A 2024/25-ös szezonban a magyarországi vívóversenyeken ennyien vettek részt. 

Eltemették Horváth Zoltánt

Olimpiai és világbajnok vívók, kardvívók búcsúztatták a Farkasréti temetőben Horváth Zoltánt, az olimpiai és négyszeres világbajnok kardozót, aki a közelmúltban, 88 évesen hunyt el.

Napszúrás nincs, szúrás van  

Világbajnokságra készülő vívóválogatottunk riportsorozatát a tőrözőkkel kezdjük. Napszúrás nincs – szúrás van: edzőtábor Budapesten, a kánikulában, az ország legidősebb sportcsarnokában.

Itt vannak a vb-ágak!

Pontosan három hét múlva kezdődik Tbilisziben a vívó-világbajnokság. A hét végén befejeződött az utolsó kontinensbajnokság is, és a FIE frissítette a világranglistát. Ennek alapján kialakultak a vb ágai. Nézzük!

Élő eredmények

Közelgő események