Domonkos és Vajda nyerte a junior kard Mk-t

okt 19, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

Egy korábbi kadet világbajnok (Domonkos Emese), és egy korábbi kadet Európa-bajnok (Vajda Oszkár) nyerte a vasárnapi junior kard Magyarkupa-fordulót, gratulálunk!

A harmadik, utolsó válogatót, egyben Magyarkupa-fordulót rendezték junior kardban vasárnap, az UTE vívótermében. A nőknél a ranglista első három helyezettje közül senki sem jutott a legjobb nyolc közé, ennek ellenére nagy meglepetésről mégsem beszélhetünk, elvégre a korábbi kadet világbajnok, Amerikában tanuló Domonkos Emese nyerte a versenyt, méghozzá rendkívül magabiztos vívással, szoros asszója sem nagyon akadt a nap folyamán. A hétvége másik nagy nyertese Rácz Brigitta volt, aki kadetként végzett a második helyen – szombati, saját korosztályos győzelme után. A két bronzérmes Kónya Csenge és Tóth Nadin lett. 

“Az őszi szünet miatt egy hete már hazajöhettem Amerikánól, és nagyon jólesett a közös munka az edzőmmel, Sárközi Gergellyel. Mint ahogy a mai verseny is igen jól alakult a számomra. Most már a nemzetközi feladatok következnek, alig várom az első, taskenti világkupát, mindenképpen szeretnék válogatott lenni!” – nyilatkozta honlapunknak Domonkos Emese. 

Némileg másként alakult a férfiak versenye abból a szempontból, hogy itt azok végeztek az élen, akik a ranglistán eddig is ott szerepeltek. A győzelmet a TFSE vívója, Vajda Oszkár szerezte meg, aki a döntőben az előző két Mk-forduló aranyérmését, Papp Zsadányt győzte le, míg a két bronzérmes Berkeszi Dániel és Monori Mátyás lett. 

Eredmények. Junior kard Magyarkupa-forduló, UTE vívóterem.

Nők, 44 induló. Végeredmény: 1. Domonkos Emese (Vasas, edző: Sárközi Gergely és Boros György), 2. Rácz Brigitta (KVSE), 3. Kónya Csenge (Debreceni EAC) és Tóth Nadin (BVSC), 5. Steinbacher Julianna (UTE), 6. Berecz Dóra (Törökbálint), 7. Szabó Polli (BVSC), 8. Tóth-Horpáci Lili (BVSC). A döntőben: Domonkos-Rácz 15:10.

Férfiak, 75 induló. Végeredmény: 1. Vajda Oszkár (TFSE, edző: Patócs Ákos), 2. Papp Zsadány (BVSC), 3. Berkeszi Dániel (BVSC) és Monori Mátyás (Vasas), 5. Farsang Bernát (Vasas), 6. Módos Ferenc (UTE), 7. Farsang Lóránt (Törökbálint), 8. Csoba Botond (Vasas). A döntőben: Vajda-Papp 15:9.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Meglepetés és papírforma

A kadet párbajtőrözők szezonnyitó válogatóján a férfiaknál új nevek tűntek fel, a hölgyeknél a „régiek” domináltak. Az aranyérmes a vasasos Luo Yuqing Karl, illetve a honvédos Karner Bíborka lett, gratulálunk!

Kiszúrtak velünk

Nem jutott magyar női tőröző a legjobb 32 közé a samsuni junior női tőr egyéni világkupa.versenyen. A 64-ben három vívónk volt ott, a vasárnapi csapatversenyeken lehet javítani

Andor legjobb európaiként lett 5.

Zsögön Andor egyedüli európaiként jutott nyolc közé a samsuni junior férfi tőr világkupa-versenyen. A budakalászi színekben vívó tehetség az ötödik helyen végzett a nemzetközi szezonnyitón, gratulálunk!

A pást szélén is erősek vagyunk!

Piecs Adrienn az előző szezon kitüntetett versenybírói közé került, mellette további öt zsűrink szerepel az úgynevezett „Masterslist”-en. A magyar vívás a pást szélén is erős!

Rajt, nemzetközi pástokon is!

Ilyen korán tán még sosem kezdték a junior világkupa-sorozatot: péntektől vasárnapig rajt, tőrben magyar résztvevőkkel és válogatóval. Itthon startolnak a párbajtőrözők is, hétfőtől pedig Veszprémben rajtol a katonai világbajnokság – lesz esemény bőven, és még csak most indult a szezon…!

Élő eredmények

Közelgő események