Döntés a márciusi utaztatásokról

febr 17, 2021 | Hírek

A Magyar Sport Házában tartotta soros elnökségi ülését a Magyar Vívó Szövetség. Az eseményen többek között tájékoztatás hangzott el a budapesti Vk-ról, illetve a további nemzetközi versenyekről.

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége többek között foglalkozott a nemzetközi versenyek márciusi újraindulásával is. Tamás Henriette főtitkár és Boczkó Gábor sportigazgató beszámolt a budapesti, olimpiai kvalifikációs Világkupa előkészületeiről. Az eseményre külön szervező bizottság alakult, amelyet megszavazott a testület. 

Munkában az elnökség.

Döntés született a két, ugyancsak márciusi, oroszországi párbajtőr- (Kazan), illetve dohai tőrversenyre történő utaztatásról. Előbbi fegyvernemben hat-hat, utóbbiban öt női és egy férfi vívó indulhat a magyar válogatott színeiben. Az egyéni, illetve egyesületi nevezés ezúttal nem lehetséges. Ennek oka a teljesen bizonytalan rendezési körülmények. A szövetség a jelenlegi helyzetben csak az általa utaztatott különítményért vállalja a teljeskörű felelősséget, kockáztatni pedig nem szabad. Gyorsan tegyük hozzá, hogy az említett versenyek kizárólag az olimpiai kvalifikáció szempontjából lényegesek. A hazai válogatásba, az itthoni pontszámításba egyáltalán nem számítanak be, így ezzel kapcsolatosan senkit nem ér semmiféle hátrány. 

A Gerevich Aladár Sportösztöndíj 2021-es elosztását – egészen minimális módosítással az előterjesztéshez képest – az edzők és a versenyzők esetében is egyhangúlag elfogadta az elnökség. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Szép bronzérem női tőrben

Újabb érmet, bronzot nyert a junior női tőrcsapat (Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao) az Aix-en-Provance-i világkupa-versenyen, gratulálunk!

Vasas és MTK aranyérem a junior párbajtőr csb-n

hogy az lenni szokott: izgalmas csaták, nagy meccsek, és meglepetések is tarkították a junior párbajtőrözők országos csapatbajnokságát. A végén a férfiaknál a Vasas, a nőknél az MTK ünnepelhetett, bravó!

Tizedik hely Dormagenből

A tizedik helyen végzett a Berkeszi Dániel, Fabó Ákos, Farsang Bernát, Godó Vilmos összeállítású férfi kardcsapat a dormageni junior világkupa-versenyen.

Bronzérmes búcsú Budapesttől

A Bácskay Kincső, Csonka Dorottya, Rácz Brigitta, Szabó Polli összeállítású női kardcsapat bronzérmével zárult a budapesti korosztályos vk-hétvége a BOK Csarnokban. Gratulálunk!

Debreceni és pasaréti arany

A junior párbajtőr országos bajnokságon a férfiaknál a vasasos Antal Máté, a nőknél a debreceni Sárvári Rita győzött, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások