Egészen különleges időszak áll Wimmer Dorina háta mögött, és még nincs is vége, elvégre hátra van a vasárnapi csapatverseny. Az útja kezdődött azzal, hogy az MTK tehetsége harmadik lett az előző, laupheimi junior Vk-n, majd Németországból egyenesen Vancouverbe utazott, ahol a felnőttek egyéni és csapat Világkupáján szerepelt egy héttel ezelőtt.
Aztán hazaugrott egy “felszerelés mosásnyira”, mivel a spanyolországi Burgosban ismét saját korosztályában szerepelt, és nyert megint egy remek bronzérmet! A nagy mezőnyben a hibátlan csoportkört követően egyáltalán nem volt könnyű dolga Bakodi Róbert tanítványának, de elküzdötte magát az elődöntőig, ahol a későbbi győztes francia Naucelle Jardeltől szenvedett 15:12-es vereséget.

Wimmer Dorina, és edzője, Bakodi Róbert.
Az eredményhirdetést követően elégedetten, de fáradtan nyilatkozott honlapunknak: “Igazából nem is a fizikai megterheléssel van gondom, hanem a kilenc órás, oda-vissza időeltolódás miatt azt sem tudom, merre vagyok… A bronzéremnek örülök, nagyon kemény mezőny volt, az elődöntőben kicsit meglepett a francia, de most már jöhet a csapatverseny!”
Nagyszerűen sikerült a versenynap Nagy Blankának is. Debreceni kadet világbajnokunk első junior évét máris döntővel indította, ami a nagy mezőnyben remek teljesítmény. Serra Bendegúz tanítványa előbb hongkongi, majd spanyol ellenfelet búcsúztatott, aztán észt és japán riválison keresztül vezetett az út a legjobb nyolc közé. Ott az ukrán Dmitrjuk állította meg Blankát, akinek gratulálunk sikeres junior debütáláshoz. Két, további korosztályos válogatottunk, Gachályi Gréta és Salamon Réka jutott el a legjobb 32-ig.
Folytatás vasárnap a csapatversennyel, hajrá, magyarok!

Eredmények. Junior női párbajtőr egyéni Világkupa, Burgos, 196 induló. A csoportmérkőzéseken: Wimmer Dorina 6 győzelem/0 vereség, Salamon Réka 5/1, Kálmán Zille 5/1, Gachályi Gréta 5/1, Miskó Dorina 4/2, Horváth Lotti 4/2, Tarsoly Borbála 4/2, Nagy Blanka 4/2, Marschall Réka 3/3, Szilárd Anna 3/3, Szakmáry Janka 2/4 (továbbjutottak), Jakobi Júlia 1/5 (kiesett).
A legjobb 128 közé jutásért: Szakmáry-Barroso (portugál) 14:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Gachályi-Vegas (spanyol) 15:8, Salamon-Kaszahara (japán) 15:7, Wimmer-Tengesdal (norvég) 15:9, Miskó-Alves de Lima (német) 12:11, Kálmán-Marschall 15:13, Szilárd-Müller (német) 15:10, Nagy-Kwan (hongkongi) 15:6, Tarsoly-Geniez (francia) 15:11, Horváth-Ertürk (török) 12:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Kálmán-Chen (hongkongi) 15:9, Nagy-Pinyol Tomas (spanyol) 15:12, Gachályi-Ertürk (török) 15:13, Salamon-Gajjala (amerikai) 15:9, Wimmer-Lazarenko (ukrán) 15:13, Miskó-Francillone (francia) 8:15, Szilárd-Peat (brit) 8:15, Tarsoly-Gogniat (svájci) 10:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Wimmer-Salamon 15:7, Nagy-Trynova (észt) 15:14, Gachályi-Zittel (német) 8:15, Kálmán-Paulis (olasz) 9:15.
Nyolcaddöntő: Wimmer-Joyce (amerikai) 15:12, Nagy-Nisioka (japán) 15:14.
Negyeddöntő: Wimmer-Siletti (olasz) 15:8, Nagy-Dmitrjuk (ukrán) 7:15.
Elődöntő: Wimmer-Naucelle Jardel (francia) 12:15.
Végeredmény: 1. Thais Naucelle Jardel (francia), 2. Leehi Machulsky (amerikai), 3. Wimer Dorina (edző: Bakodi Róbert, válogatott edző: Partali Csaba) és Alina Dmitrjuk (ukrán), …7. Nagy Blanka (edző: Serra Bendegúz, válogatott edző: Partali Csaba), …20. Gachályi Gréta, 21. Kálmán Zille, …23. Salamon Réka, …57. Miskó Dorina, 58. Tarsoly Borbála, …64. Szilárd Anna, …91. Horváth Lotti, …112. Marschall Réka, …173. Jakobi Júlia.