Düsseldorf és a magyar csapat készen áll!

jún 16, 2019 | Hírek

A férfi tőrözők és a női kardozók egyéni versenyével hétfő reggel megkezdődik Düsseldorfban az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság. A helyszín és válogatottunk egyaránt készen áll, hajrá, magyarok

Munkatársunk helyszíni jelentése:

Düsseldorf készen áll a vívóvilág fogadására. Pontosabban a kontinens legjobbjainak fogadására, elvégre hétfőtől hat napon át az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságot rendezik a német városban. 

Ám, hogy a helyszín máris valóban készen áll, azt vasárnap tapasztalhattuk. Pedig érdekesen alakult, ahogy a 600 ezres, északnyugat-németországi város megkapta a verseny rendezési jogát. Történt, hogy egy évvel ezelőtt, az európai szövetség újvidéki ülésén a testület vezérkara bejelentette, hogy egyedüli jelöltként Szocsi kapja meg a rendezés jogát. Az egyértelműnek tűnő voksolás előtt azonban Claudia Bokel, korábbi világbajnok párbajtőröző, a német szövetség jelenlegi elnöke felállt, és közölte: mivel nem találtak hivatalos pályázatleadási határidőt, ezért ők most szeretnék bejelenteni, hogy Düsseldorf is elvállalná a rendezést. 

A düsseldorfi vásárcsarnok – átalakítva.

Ekkor az európai szövetség orosz elnöke, aki egyébként az orosz olimpiai bizottság elnöke, és aki egyébként az olimpiai és világbajnok kardozó Sztanyiszlav Pozdnyakov – akinek egyébként a lánya, Szofija Pozdnyakova éppen a regnáló női kard egyéni világbajnok… – felállt, és szünetet kért. Majd néhány perc után a nem csak a páston taktikus elnök látványosan bejelentette, hogy ebben az esetben Szocsi visszalép Düsseldorf javára.

A sztori itt nem ér véget. Mindezekután januárban úgy tűnt, mégis lemondja a rendezést a német város. Tudni kell, hogy Németországban jelenleg a sport korántsem számít kiemelt ágazatnak, és az Európa-bajnokság végül nem kapott állami támogatást. Végül aztán a helyi tartomány segített, és az utolsó pillanatban rendeződött a viadal sorsa. 

Azt viszont, hogy ennyire megnyugtatóan, nem gondoltuk… A helyszínt, a düsseldorfi futballstadionnal, egy fedett arénával gyakorlatilag egybeépített vásárterület egyik, hatalmas csarnokát mintaszerűen berendezték. A színes pástok két oldalára felállítottak egy 1000-1000 fős mobillelátót, a hosszú terem másik végében pedig a többi pástot építették fel. A két teremrész közé helyezték valamennyi “kiegészítő egységet”, így a DT-emelvényt, a zsűriszobát és a call room-ot. A németes praktikusság elegye a modern technikával – jó kis Európa-bajnokságnak ígérkezik a düsseldorfi. 

A hátsó pástok is tágasak és kényelmesek.

Folytassuk a dicséretet a város méltatásával! A vívóversenyek már csak olyanok, hogy reggeltől estig tartanak, városnézésre sosincs idő. Arra is csak a verseny előtt adódik lehetőség, hogy belekukkantsunk Düsseldorf belsejébe – pedig lenne mibe… A belváros egészen különleges fekvésű a kanyargó, széles Rajnával. A rakparton egymást érik a szabadtéri bárok, éttermek. Hatalmas parkok, rengeteg sétálóutca, gyönyörű középkori épületek, és közvetlen közelükben ultramodern építmények, elegáns, drága üzletek halmaza. Mégis jól mutatnak egymás szomszédságában. Rengeteg sétáló ember, sok fiatal – lévén Düsseldorf egyetemi város -, hömpölyögnek az utcák, és tömve vannak a vendéglátós helyek.

Fenti bekezdés azonban gyakorlatilag hétfő reggeltől kezdve sokadlagos lesz a számunkra. A férfi tőrözők egyéni versenyével ugyanis hétfő reggel megkezdődik az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság. A mieink első csoportja egyébként rendben megérkezett – és a vasárnap késő esti órákban jön a második is. Az iroda gondos szervezésének köszönhetően a küldöttség közvetlenül a csarnok mellett lakik, aki vívott valaha, az pontosan tudja, mekkora előny, hogy bármikor vissza lehet sétálni napközben pihenni egyet az újabb ütközet előtt. A hétfő másik versenyszáma a női kard egyéni lesz. Ezen a téren szép emlékeink vannak. Két éve, Tbilisziben, Pusztai Liza nyert bronzérmet, három esztendeje, Torunban, Márton Anna lett második. Most mindketten ismét ott lesznek a mezőnyben… Hajrá, magyarok!

Kapcsolódó hírek

A felnőttek is belevágtak!

Mátraházán, illetve az ausztriai Ramsauban megkezdődött felnőtt vívóinknak is a válogatott program. A végcél természetesen a párizsi olimpia, reméljük, minél többen jutnak odáig. Hajrá, magyar vívás!

Kadet női tőr KV – Somorja 2023.09.30-10.01 – Utazási Információk

Kadet női tőr KV – Somorja 2023.09.30-10.01 – Utazási Információk

Újpest a roadshow újabb állomása

Az újpesti Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium lesz az újabb állomása az “Aranyos lányok, aranyos fiúk” roadshow-nak. A vendég ezúttal Gémesi Csanád és Vajda Oszkár lesz.

BSU 2023/2024-as képzések

SPORTEDZŐ, SPORTOKTATÓ, SPORTSZERVEZŐ

Tíz magyar arany a veterán nemzetközin

Huszonkilenc ország 319 vívójának részvételével zajlott a hétvégén a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban a veterán Budapest bajnokság. A 23 versenyszámban 10 magyar aranyérem született.

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM