Boczkó Gábor szövetségi kapitány az “első fecske”, ő szombaton, korán reggel kel útra a június 18. és 23. közötti, bázeli Európa-bajnokságra, majd vasárnaptól naponta, három részletben követi őt a válogatott. A szakemberrel beszélgettünk az eseményről, illetve annak jelentőségéről és fontosságáról – mintegy negyven nappal a párizsi olimpia előtt.
“Talán az a legfontosabb az egész Európa-bajnoki felkészülésben – amely egyben már része az olimpiainak -, hogy mindenki egészséges. Az egyetlen Eb-hiányzó, Szatmári András sérülése pedig szépen javul, a párizsi indulását semmiféle veszély nem fenyegeti. A héten a párbajtőrözők és a férfi tőrözők Mátraházán, a férfi kardozók a spanyolországi San Sebastian-ban, a nők Balatonbogláron a NEKÁ-n, a női tőrözők pedig Budapesten készültek. Jöhet az Európa-bajnokság, bár annak eredményeiből ezúttal valóban nem sok mindent lehet majd levonni. A fókuszban a csapatversenyek lesznek, és a fontos az, hogy mindenki kihozza ebben a helyzetben a lehető legtöbbet magából” – kezdte a szövetségi kapitány.

Boczkó Gábor ezzel arra is utalt, hogy komoly szakmai következtetést semmiképpen sem szabad majd levonni az Eb történéseiből. Mi több, az “általánosság” az , hogy aki az olimpia évében, egyéniben remekel az Eb-n, az nem lesz ott az ötkarikás dobogón – bár erre is akad cáfolat. Így aztán a csapatversenyek lesznek főszerepben a bázeli kontinensbajnokságon. Abban a három fegyvernemben (férfi és női tőr, női párbajtőr), amelyben nem jutottunk ki az olimpiára, ott már a jövő alapjait lehet letenni. Míg a másik háromban (férfi és női kard, férfi párbajtőr) őrizni, vagy esetleg javítani kell a jelenlegi világranglistás helyezést, amely a párizsi párosítást dönti el egyben.
“Persze, azzal a céllal utazunk, hogy a lehető legjobban szerepeljünk, de némi túlzással az olimpia felvezető versenyének nevezhető a bázeli Európa-bajnokság. Sok pihenője nem is lesz utána a válogatottnak. A közvetlen párizsi felkészülés első állomása az ausztriai, ramsaui magaslati edzőtáborozás lesz. Rég volt olyan, hogy mind a hat fegyvernem képviselői együtt készüljenek, most mindenki örömmel fogadta ezt a lehetőséget. Az utolsó hetek ‘finomításai’ szakáganként különböző helyszínen történnek majd. A vívóversenyek az olimpia első hivatalos versenynapján, július 27-én kezdődnek, úgy tervezzük, hogy nem sokkal előtte érkezünk majd a helyszínre.”
Fókuszban tehát természetesen Párizs – ám oda a bázeli Európa-bajnokságon keresztül vezet majd az út. Honlapunkon és social media felületünkön természetesen részletesen beszámolunk majd az eseményről június 18. és 23. között. Hajrá, magyar vívás!