Eddig ötös!

márc 26, 2026 | Hírek, Kiemelt hírek

Valamennyi magyar induló simán bejutott az asztanai férfi párbajtőr világkupaverseny főtáblájára. A kiemelt Siklósi Gergely és Koch Máté mellett, Andrásfi Tibor, Nagy Dávid és Keszthelyi Zsombor került a 64 közé.

Ha nem is túlzottan lényeges, de azért kisebbfajta erődemonstrációnak tekinthető öt, jelen pillanatban legmagasabban rangsorolt férfi párbajtőrözőnk csütörtöki szereplése a kazah fővárosban. A világranglistát vezető Siklósi Gergely és az ugyancsak kiemelt Koch Máté mellett három vívónknak kellett selejteznie Asztanában. Andrásfi Tibi (képünkön) hibátlan csoportkörrel jelezte, hogy minél hamarabb visszavágyik a kiemelt státuszba, így neki nem kellett folytatnia a napot. 

Nagy Dávid (címlapképünkön) és Keszthelyi Zsombor egyaránt egy-egy vereséget szedett össze a selejtezőben, így mindkettejükre további két-két asszó várt a 64 közé jutásért. Ezt egészen simán abszolválták a magyarok. A „legszorosabb” csörtében is öt tus volt a különbség a mieink javára, bátran kijelenthető, hogy egészen simán hozták a mieink a selejtezőben a száz százalékot. 

Fotók: Bizzi Team

Üröm az örömben ugyanakkor, hogy a főtáblás sorsolás alakulhatott volna szerencsésebben is, Siklósi Gergely, Koch Máté és Keszthelyi Zsombor azonos nyolcadba került, így hármójuk közül csak egy juthat el a negyeddöntőig – majd szombaton. Pénteken ugyanis a női selejtezőkkel folytatódik a négynapos kazahsztáni párbajtőr vk-hétvége, hajrá, magyarok!

Eredmények. Férfi párbajtőr egyéni világkupaverseny, Asztana, 272 induló. A csoportmérkőzéseken: Siklósi Gergely és Koch Máté kiemelt, Andrásfi Tibor 5 győzelem/0 vereség (a legjobb 64 közé jutott), Keszthelyi Zsombor 5/1, Nagy Dávid 4/1 (továbbjutottak).

A legjobb 96 közé jutásért: Nagy-Lioznyanski (amerikai) 15:6, Keszthelyi-Murajama (japán) 15:10, 

A legjobb 64 közé jutásért: Nagy-Wu (tajpeji) 15:10, Keszthelyi-Gavalda (spanyol) 11:6.

Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Siklósi-Bülau (német), Koch-Ma. Elsayed (egyiptomi), Andrásfi-V. Cuomo (olasz), Nagy-Gurov (orosz), Keszthelyi-Cohen (izraeli). 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Érmek kapujában

Véget ért a veterán világbajnokság második harmada, a női párbajtőrözők és a férfi tőrözők versenyei. A magyarok már „éremkapuig” jutottak, három értékes ötödik helyezést (Hoffmann Ibolya, férfi tőrcsapat, grand női párbajtőrcsapat), egy hatodik (grand férfi tőrcsapat) és egy hetedik helyezést (Lipták György) értek el, gratulálunk!

Kezdésnek: all in!

Maximális sebességgel indul be a felnőttek világkupa-szezonja. A nyitányra három helyszínen, hat fegyvernemben került sor, egyaránt csütörtöktől vasárnapig. „Ráadásként” idehaza több mint ezer indulóval rendezünk kadet európai körversenyt a Hungexpón. A hétvégi nagyüzemben is: hajrá, magyar vívás!

Két arany, nyolc érem – szép volt, paravívók!

Nagyszerűen szerepelt a magyar válogatott a Cardiffban befejeződött kereksszékes Európa-bajnokságon. A csapat 2 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzéremmel az éremtáblázat ötödik helyén végzett. Feczer Viktor szövetségi kapitánnyal már itthon beszélgettünk.

Újabb helyezések a veterán vb-n

A negyedik napját rendezték Tbilisziben a veterán világbajnokságnak. A hétvége nem a magyarokról szólt, hétfőn viszont a női párbajtőrözők és a férfi tőrözők megkezdték versenyüket – négy negyeddöntős helyezéssel (Vízler Ádám, Glatt Andor, Mészáros András, Hoffmann Ibolya), gratulálunk!

Arany és bronz a végére, bravó!

Remekül zárult magyar szempontból a cardiffi kerekesszékes Európa-bajnokság. A Csarnai Liliána, Hajmási Éva, Nádasdy Anna összeállítású csapat tőrben arany, kardban bronzérmet nyert, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események