Egymillió dolláros pénzdíj a vb-n!

júl 15, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

A Nemzetközi Vívó Szövetség jelentős összeget oszt szét a tbiliszi világbajnokság dobogósai között. Az érmesek mindösszesen 1,02 millió dolláros pénzdíjban részesülnek. 

A napokban befejeződött wimbledoni tenisztornának nagyjából 72 millió dollár volt az összdíjazása. Ha ezt vesszük alapul, akkor természetesen eltörpül az “egymilliócska”, ugyanakkor a sportágon belül, de tán még az egyéni, olimpiai sportágak összevetésében is tekintélyesnek számít ez az összeg. 

Forrás: FIE

Azt is gyorsan tegyük hozzá, hogyha egy magyar vívó a maximális teljesítménnyel, azaz két aranyéremmel – adná az ég… – térne haza, azzal 52.500 dollárt keresne, ami adózás előtt nagyjából 18 millió forintot tesz ki. Ez nincs az ötöde annak, ami a párizsi olimpiai aranyéremért járt volna a magyar államtól ugyanezért (110 millió forint). Természetesen a világbajnoki első helyezésért is jár állami jutalom, ennek összege sportáganként változó, de töredéke az olimpiáénak. 

Fentiek azonban nem kisebbítik azt a tényt, hogy az átalakult Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) – melynek átmeneti elnöke az egyiptomi Abdelmoneim El Husseiny, és a háromból az egyik alelnöke Tamás Henriette – ismét jelentős összeggel honorálja a világ legjobbjait. Miként a FIE által közzé tett infografikákból kiderül, az egyéni aranyéremért 40 ezer, a csapatverseny első helyéért 50 ezer dollár a pénzdíj, de nem járnak rosszul az ezüst- és a bronzérmesek sem. 

A tbiliszi világbajnokság pontosan egy hét múlva, július 21-én kezdődik és 30-án ér véget. Hajrá, magyarok!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

„Kicsik” és „Nagyok”

A Diákolimpián találkozhattak a kicsik a nagyokkal! Az Európa-bajnokságra induló felnőtt válogatott a Hungexpón tartotta fotózását, legjobbjaink autogramot adtak a fiataloknak, és közös felvételek is készültek. 

Szolnoki vívók köszöntése

A 80 éves Kapitány Istvánt, továbbá Bali Istvánt és Nagy Imrét köszöntötte Szolnokon Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke. 

2500 vívó, 70 pást, megszámlálhatatlan élmény

Erről szól a Diákolimpia. Legkisebbektől a legnagyobbakig (mármint magasságban), kardtól párbajtőrön át a tőrig és a kerekesszékesekig, az amatőröktől a klasszissá nőtt „nagyokig”: minden és mindenki ott volt – ezúttal a Hungexpón. 

Európa-bajnokság előtt – 3. rész, tőr

Jövő kedden, június 16-án kezdődik az Európa-bajnokság a franciaországi Antonyban, Párizs elővárosában. Névsorban, fegyvernemenként, szakáganként nézzük végig a magyar esélyeket – vezetőedzői nyilatkozatokkal.

Európa-bajnokság előtt – 2. rész, párbajtőr

Jövő kedden, június 16-án kezdődik az Európa-bajnokság a franciaországi Antonyban, Párizs elővárosában. Névsorban, fegyvernemenként, szakáganként nézzük végig a magyar esélyeket – vezetőedzői nyilatkozatokkal.

Élő eredmények

Közelgő események