Elhunyt Kamuti László

aug 27, 2020 | Hírek

80 éves korában, súlyos betegség után elhunyt Kamuti László. A kiváló tőrvívó négy olimpián vett részt, tagja volt a vb-ezüstérmes csapatnak. Később sportvezetőként évtizedekig szolgálta a vívást. 

Kamuti László bátyja, az MVSZ  általános alelnöke, Kamuti Jenő tájékoztatta honlapunkat a szomorú hírről: csütörtök hajnalban elhunyt a mellette mindig, mindenben kitartó testvére. 

(Fotók: MTI)

Kamuti László 1940. január 13-án született Budapesten. Abban a budapesti, Ráday utca 49. szám alatti házban nevelkedett bátyjával, ahol a később olimpiai bajnok Fenyvesi Csaba és Gulácsi Ferenc, a kiváló kardvívó és mester is felnőtt. Volt előttük példakép, így adott volt, hogy a vívást választották. Vasútnál dolgozó édesapja után az sem volt kérdés, hogy a BVSC- legyen a klubja, ahol a legendás Bay Béla lett a mestere. 

Négy olimpián vett részt, 1960-ban a tőrcsapattal 4., egyéniben 25., 1964-ben együttesével 7., 1968-ban 5., 1972-ben 4. lett, Münchenben egyéniben megismételte római eredményét. Világbajnokságokon a magyar csapat tagjaként négyszer állhatott a dobogó második fokára, négyszeres egyéni magyar bajnok. 

Kamuti László (balra), a világbajnoki ezüstérmes tőrcsapat tagjaként. Középen bátyja, Kamuti Jenő.

Pályafutása után sportvezetőként dolgozott. Előbb a Magyar Vívó Szövetség szakfelügyelője volt, majd nyugdíjba meneteléig a BVSC szakosztály-vezetőjeként tevékenykedett. 

Kamuti Jenő ekképpen méltatta honlapunknak öccsét: “Laci mindig, mindenben a társam volt, mindenben segített nekem. Nagyon sokszor fordult elő pályafutásunk során, hogy háttérbe szorította magát azért, hogy nekem jobb legyen. Csodálatos testvérem volt. Az életet kissé másként szemlélte, mint én. Talán kevésbé volt diplomatikus, számára inkább fehérek vagy feketés voltak a dolgok. Ugyanakkor nála becsületesebb embert nem ismertem.”

A Magyar Vívó Szövetség Kamuti Lászlót saját halottjának tekinti. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Hibátlan magyar nyitány

Valamennyi női kardozónk a 64-ben! A Salt Lake City-i, négynapos kard világkupaverseny a női egyéni selejtezőjével kezdődött. Mind a négy magyar simán továbbjutott, és társult a kiemelt Battai Sugihoz. 

Újabb “vívócsúcs” a víkenden

Nemzetközi vagy hazai pástokon, de valamennyi fegyvernem legjobb magyar vívói pástra lépnek ezen a hétvégén. A két csúcsesemény a Salt Lake City-i kard egyéni és csapat világkupaverseny, valamint a dohai párbajtőr egyéni Grand Prix lesz. Hajrá, magyarok!

Kun Anna: Visszatérek!

Kun Anna visszatér! Doppingvétségnek számító mulasztása miatt 2024 májusában két évre eltiltották, azóta nem hallottunk róla. Most igen! Visszatér a pástra – és mi visszavárjuk!

Fehér Gábor temetése

a temetés szerdán lesz, minden további részlet a gyászjelezésben, illetve Facebook-oldalunkon.

Szántó Zalán és Rónaszéki Izabella nyerte az Mk-t

A férfiaknál Szántó Zalán (MTK) volt a “meglepetésember” , a nőknél Rónaszéki Izabella (Vasas) nyerte a junior párbajtőr Magyarkupa-fordulót. 

Élő eredmények

Közelgő események