Elhunyt Kriza Ákos

jan 19, 2021 | Hírek

Hosszú, súlyos betegség után, 56 éves korában elhunyt Kriza Ákos. Kilenc évig vezette fideszes polgármesterként Miskolc városát. Kriza Ákos fiatal korában tőr- és párbajtőrvívóként is versenyzett. 

A miskolci polgármesteri hivatal közleményében felidézte, hogy az egykori polgármester Nagyváradon született 1965-ben, felsőfokú tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte, onnan indult el az orvos-közgazdászi, egészségügyi menedzseri pályán.

Miskolcon 1990-ben telepedett le, általános orvosi diplomája megszerzése után. Fül-orr-gégész szakvizsgáját letéve a Diósgyőri Kórházban dolgozott klinikai orvosként, majd családorvosként folytatta munkáját. 1999-től a Vasútegészségügyi Kht. Miskolci Egészségügyi Központ orvos-igazgatója volt egészen 2010-es polgármesterré választásáig.

Kriza Ákos (képünkön) már fiatalon is szívesen sportolt, tőrvívóként korosztályos országos bajnoki címet szerzett, majd a dzsúdó felé fordult, a sportág szeretetét pedig továbbadta leányának, Annának is, aki cselgáncsban világbajnoki bronzérmet is szerzett az MVSI-Miskolc sportolójaként. Miskolc városát 2019-ig vezette, amikor is egészségi állapota miatt visszavonult a politikától

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Szép bronzérem női tőrben

Újabb érmet, bronzot nyert a junior női tőrcsapat (Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao) az Aix-en-Provance-i világkupa-versenyen, gratulálunk!

Vasas és MTK aranyérem a junior párbajtőr csb-n

hogy az lenni szokott: izgalmas csaták, nagy meccsek, és meglepetések is tarkították a junior párbajtőrözők országos csapatbajnokságát. A végén a férfiaknál a Vasas, a nőknél az MTK ünnepelhetett, bravó!

Tizedik hely Dormagenből

A tizedik helyen végzett a Berkeszi Dániel, Fabó Ákos, Farsang Bernát, Godó Vilmos összeállítású férfi kardcsapat a dormageni junior világkupa-versenyen.

Bronzérmes búcsú Budapesttől

A Bácskay Kincső, Csonka Dorottya, Rácz Brigitta, Szabó Polli összeállítású női kardcsapat bronzérmével zárult a budapesti korosztályos vk-hétvége a BOK Csarnokban. Gratulálunk!

Debreceni és pasaréti arany

A junior párbajtőr országos bajnokságon a férfiaknál a vasasos Antal Máté, a nőknél a debreceni Sárvári Rita győzött, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások