Elhunyt Préda István

márc 24, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

Életének 84. évében meghalt a korábbi Universiade- és BEK-győztes párbajtőröző, neves kardiológus professzor. Alábbiakban a Vívómúzeum értékes nekrológját osztjuk meg.

Budapesten született 1941. április 26-án, egy főváros szerte híres pékcsaládban. Édesapja, Préda György fiatal korától kiváló sportember volt, teniszezett, síelt, ott volt minden nagy sporteseményen a nézők között, és fontosnak tartotta, hogy gyermekei is sportoljanak.

Préda István 1956-ban kezdett öttusázni, 1958-ban már ifjúsági válogatott kerettag és I. osztályú vívó volt. 1959-ben jeles eredménnyel érettségizett a József Attila Gimnáziumban, a gyerekkori álmát jelentő orvosi egyetemre azonban nem vették fel származása miatt (a jól menő péküzemet államosították, és a családnak sokáig még a kitelepítéstől is tartania kellett).

Ezután segédmunkásként dolgozott és készült a versenyekre. Két alkalommal indulhatott ifjúsági világbajnokságon, 1960-ban döntős volt.

Az 1961-es duisburgi világbajnokság alatt néhány napos disszidálási kísérlet „társ tettese” volt Schmitt Pállal karöltve. Ahogy akkor tájt gyakori volt, a megnyitó ünnepségen probléma volt az NDK zászló felvonásával, ezért a szovjet csapat vezérletével a szocialista országok vívói kivonultak az ünnepségről és a fiatal vívók nem indulhattak a világbajnokságon.

A magyar csapat elindult hazafelé, de a két csalódott fiatalember, akiket ekkor már két éve a legmagasabb pontszámot elérve sem vettek fel az egyetemre, a tilalmat megszegve visszatértek a versenyre, és jelentkeztek a versenyszervezőnél. Szerencsére a sportvezető lebeszélte őket a tervükről, mondván, hogy ezzel lehetetlen helyzetbe hozzák magukat, így vonatra ültek és Bécsben még utolérték a magyar csapatot.

Féléves eltiltás lett a néhány órás disszidálás büntetése. A történet innentől már jóra fordult, a legenda szerint dr. Bay Béla, a vívók szövetségi kapitánya egy vadászaton elmondta Kádár Jánosnak és Aczél Györgynek, hogy két versenyzője milyen derekasan viselkedett, nem engedett a csábításnak, hanem visszautaztak a csapatukhoz. Béla bácsi arról is beszámolt, hogy származásuk miatt egyiküket sem vették fel az egyetemre. Néhány nap múlva a kéz fiatal vívót behívták Aczél titkárságára, 2 nap múlva mindketten egyetemi hallgatók voltak…

Medikusként átigazolt az OSC-be, ahol akkor a világ legjobb párbajtőr klubcsapata készült. Évekig legyőzhetetlen volt a csapat, melyben Kausz István, Marosi József, Rabár Pál, az öttusázó Nagy Imre, Kulcsár Győző, később Nemere Zoltán mellett ő is sikert sikerre halmozott. Háromszor nyerték el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, ötször nyertek országos bajnokságot, emellett Préda egyéniben ezüstérmes volt Párizsban a Monal kupán és 3. a heidenheimi világ kupa versenyen. Az 1965-ös Universiadén tagja volt a győztes csapatnak (Kulcsár Győző, Lendvay László, Nemere Zoltán, Préda István, Schmitt Pál), de eközben az orvosi egyetemet is végig jeles eredménnyel végezte.

Ekkor már biztos tagja volt a válogatottnak, Schmitt Pállal harcoltak az 1968-as olimpia csapatba kerülésért. 1966-ban egy hazai versenyen a középdöntőben már 4:1-re vezetett a korábbi világbajnok olasz Saccaro ellen, amikor súlyos lábizomszakadást szenvedett, lemaradt a montreali világbajnokságról. Felépülése után még voltak jó eredményei, de az olimpiai csapatba végül nem került be. Időközben befejezte az egyetemet, a vívás még jobban háttérbe szorult az életében, így visszavonult a versenyzéstől.

Ezt követően az OSC vívóterem helyett az Orvostovábbképző Intézet lett a második otthona. 1969-től 2005-ig a Szabolcs utcai kórház bezárásáig ez volt az egyetlen munkahelye, itt vált kórházigazgatóvá, a kórház 106 éves történetéről könyvet is írt.

Orvosként elért eredményei messze felülmúlták sportbeli sikereit, világszerte elismert kardiológussá vált, 2005 és 2007 között elnöke volt a Nemzetközi Elektrokardiológiai Társaságnak, nyolc tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának volt tagja. 51 éves korában nevezték ki egyetemi tanárnak, 1991-ben szerezte meg az MTA doktori címet, 2000-2003 között a SOTE Tudományos és Külkapcsolati rektorhelyettese volt.

Néhány héttel 84. születésnapja előtt, március 19-én rövid lefolyású súlyos betegségben hunyt el, felesége, két gyermeke és hat unokája gyászolja.

Nyugodjék békében!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

kellemes húsvéti ünnepeket

Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a Magyar Vívó Szövetség!

Elhunyt Valter Béla

78 éves korában elhunyt Valter Béla. A kardmester a kilencvenes évek elejéig dolgozott Magyarországon, majd az Egyesült Államokban edzősködött tovább, és ott halt meg váratlanul. 

Még egyszer a junior vb-ről

A kínai Vuhsziban véget ért a kadet és junior világbajnokság. A magyarok egy arany- és egy ezüstéremmel térhettek haza. Volt jobb, igaz, rosszabb is – éppen tavaly. Három szempontból készítettünk összegzést.

Negyedik és hetedik hely zárásként Vuhsziban

Lekopírozták a kardcsapat helyezését a párbajtőrözők a vuhszi korosztályos vb zárónapján. A férfiak a negyedik, a nők a hetedik helyen végeztek, gratulálunk!

Ez aztán a Lotti-ötös! 

Horváth Lotti aranyérmet nyert a vuhszi kadet női párbajtőr egyéni világbajnokságon! Hatalmas gratuláció neki és edzőjének, Kovács Attilának! Petrovszki Áron hatodik lett, bravó!

Élő eredmények

Közelgő események