Nehéz a mostaninál eredményesebb és sikeres világkupa-hétvégét találni, de ne is keresgéljünk! Öt érem a mérleg, közte három-három arany, illetve csapat dobogó, továbbá teltházas, remek hangulatú hazai rendezés a BOK Csarnokban.

A sort természetesen a férfi párbajtőrözőkkel illik kezdeni. Példaértékűnek titulálta röviden Csampa Zsolt elnök itthonról, vasárnap késő este a csapat aranyérmét, és valóban igaza van. A férfi párbajtőr szakág a lehető legtudatosabb menedzseléssel és profi versenyzéssel jutott fel a párizsi olimpia dobogójának tetejére. Azóta a helyszínek természetesen cserélődnek, de a dobogó tetejéről nem akaródzik leszállni a mieinknek. Dacára annak, hogy a párizsi négyes azóta sem állt össze, a szezon eddigi négy vk-csapatversenyéből hármat a magyarok nyertek. Dancsházy-Nagy Tamás ezúttal, Marrákesben az Andrásfi Tibor, Keszthelyi Zsombor, Koch Máté, Siklósi Gergely négyesnek szavazott bizalmat. Azt is megtehette, hogy az előző napi, nagyszerű aranyérmet nyerő Siklósi Gerit pihentesse, csak a legfontosabb pillanatokban vegye elő. A csapat valamennyi tagja remekelt, igazából egyedül a franciák elleni elődöntő volt valamivel szorosabb, egyébként, boksznyelven szólva ko-val hozták le meccseiket klasszisaink. Aztán az olaszok elleni finálé végén Geri is villantott egyet, feltéve a hétvégi teljesítményére a koronát. A dupla koronát… Pontosabban triplát, mert mostantól kezdve Siklósi Gergely nevével kezdődik a férfi párbajtőr világranglista.

A hétvége harmadik aranyérmét Muhari Eszter nyerte, aki ezzel ismét a harmadik helyre jött fel a világranglistán. Egyszerűen elképesztő, honnan az energiája Esztinek. Két héttel ezelőtt Európában (Budapesten), múlt hétvégén Amerikában, a Penn State-en (az amerikai egyetemi bajnokságon), ezúttal pedig Afrikában (Marokkóban) versenyzett. Nos, ha belegondolunk, hogy mindeközben itthon is utazgatott, Amerikában nyilván felszerelést cserélt saját egyetemén, a Notre Dame-en, akkor teljesen egyértelmű: mindezt még végigcsinálni sem könnyű. Hát még mellette tanulni az egyetemen, és levívni a versenyeket, melyek közül kettőn a dobogó legfelső fokára állhatott… Óriási teljesítmény!

És akkor férfi kard, Budapest. Tény, régen örültünk ennyire férfi kardcsapat vk-ezüstérmének, mint ezúttal. Kellett hozzá a nagyszerű, telt házas BOK Csarnok közönsége is, nem véletlen, hogy Rabb Krisztián kétmondatos nyilatkozatában is kiemelte, hogy a közönség volt a válogatott ötödik embere. Ott ült már a kispadon Szilágyi Áron is, és őszintén reméljük, hogy a következő, madridi csapat világkupán már vívófelszerelésben láthatjuk. Jó volt látni az egységet és a hitet Nemcsik Zsolt csapatában, a két idősebb vívó, Gémesi Csanád és Szatmári András tökéletes egységet alkotott a következő generáció képviselőivel, Rabb Krisztiánnal és Tóth Bertalannal. Két kardnagyhatalmat is sikerült legyőzni, az Olaszország és az Egyesült Államok elleni siker nagyon értékes, egyedül az egyre erősebb egyiptomiakat nem sikerült megállítani.

Remek hangulatot varázsolt a közönség a BOK Csarnokba.
Végül, de messze nem utolsósorban a női kardozók is hoztak egy remek ezüstöt Kairóból. Tették ezt úgy, hogy a hazai ranglistát megnyerő Battai Sugár kisebb csípősérülése miatt nem vívhatott, sőt, a franciák elleni döntőre Szűcs Luca is kidőlt a sorból. Pusztai Liza, Katona Renáta és Keszei Kira maradt a végére egyedül “épen”, és ilyen körülmények között különösen értékes ez a második helyezés! Említsük meg azt is, hogy a szezon négy vk versenyéből háromszor állhatott dobogóra Ravasz Etele válogatottja. Az egy első, és két második helyezés igazán gratulációs érdemes.

Tóth Bertalan, Szatmári András, Rabb Krisztián és Gémesi Csanád.
A felnőttek most szusszanhatnak egyet a szezon végi világversenyek előtt. Egy hónapos szünet következik ugyanis a részükre, a világkupa-sorozatok valamennyi fegyvernemben májusban folytatódnak majd. Addig a fiatalabbak kerülnek reflektorfénybe, jövő hétfőn kezdődik ugyanis a kínai Vuhsziban a kadet és junior világbajnokság. Ott is: hajrá, magyarok!
