Az olimpiai bronzérmes Muhari Eszter 23 éves kora ellenére lassan esztendők óta kiemeltje a világkupa-versenyeknek, így volt ez Vancouverben is, ezért amerikai egyetemi vizsgájáról csak a selejtezők napján “esett át” az Egyesült Államokból Kanadába.
Neki, persze, a páston nem is akadt dolga, öt magyar kollégájának viszont annál inkább. Legjobban Eszti kortársa, Büki Lili szerepelt, aki veretlen csoportkör után azonnal a legjobb 64 közé jutott. A korábbi válogatott tehetség súlyos térdműtét után kerül remélhetőleg egyre jobb formába, nagy szüksége lenne rá ismét a szakágnak. A többieknek nem sikerült a főtáblára jutás. Borsody Emma és Gnám Tamara egy lépésre, mi több, utóbbi egyetlen tusra volt ettől. Kardos Edina a direkt kieséses szakasz első körében, Dékány Kinga a csoportkörben búcsúzott.
Pénteken a férfiak selejtezőjével folytatódik a vancouveri párbajtőr vk-hétvége.
Eredmények. Női párbajtőr egyéni világkupa, Vancouver, 200 induló. A csoportmérkőzéseken: Muhari Eszter kiemelt, Büki Lili 6 győzelem/0 vereség (a legjobb 64 közé jutott), Gnám Tamara 3/3, Kardos Edina 2/4, Borsody Emma 2/4 (továbbjutottak), Dékány Kinga 2/4 (kiesett).
A legjobb 96 közé jutásért: Borsody-Dmitrjuk (ukrán) 15:14, Gnám-Toby (amerikai) 15:14, Kardos-Csoj (koreai) 6:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Borsody-Vandingenen (belga) 11:15, Gnám-Emery (svájci) 14:15.
Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Muhari-Csu (hongkongi), Büki-Sont (román).

