Évnyitó elnökségi ülés

jan 19, 2021 | Hírek

A 2021-es esztendő első elnökségi ülését tartotta a Magyar Vívó Szövetség kedden kora este. Az értekezletet Csampa Zsolt elnök vezette, nyolc napirendi pontban hoztak döntéseket. 

Döntés született arról, hogy azok az egyesületek, melyek az előző félévben Olimpici versenyt rendeztek, a járványhelyzettel kapcsolatos szigorú előírásokkal járó többletköltségek okán költségkiegészítést kaptak. 

Mint ismeretes, ugyancsak az Olimpici korosztállyal kapcsolatos járványügyi szigorítás volt az is, hogy a járványhelyzet miatt az úgynevezett “felversenyzést” megszüntette. (Azaz, csak saját korosztályukban versenyezhettek a gyermekek.) Ezt az intézkedést most meghosszabbította a testület, azzal a kiegészítéssel, hogy a következő ülésén, a pandémiás helyzet függvényében ismét szóba hozza. 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 62 vívó átigazolását tervezi (a Törekvés szakosztálya szakad ketté), és az ezzel járó jelentős átigazolási díj csökkentését kérte. Az elnökség megvizsgálta az átigazolási időszakban beérkezett kérelmeket. Mivel ez mindösszesen 170 beadványt jelentett, ezért, tekintettel a járványügyi helyzetre (több helyen nem megoldott az edzéslehetőség), általánosan, valamennyi esetben ötven százalékkal csökkentette a klubváltással járó díjat. 

Döntést hoztak arról is, hogy egy külön bizottság tesz majd javaslatot arra, milyen biztonsági körülmények mellett utazhatnak majd a nemzetközi versenyszezon megkezdésekor külföldre a magyar vívók. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Rabb Krisztián ezüstje, Márton Anna visszatérése

Nagyszerű vívásul nyert ezüstérmet Rabb Krisztián az orani kard világkupa-versenyen, míg a nőknél Szűcs Luca hatodik, a több mint két év után visszatérő Márton Anna nyolcadik lett, gratulálunk!

Casablanca: magyar Oscar-díj!

Koch Máté fantasztikus vívással aranyérmet nyert, Kovács Gergely élete eddig legjobbját hozva bronzérmes lett, míg a nők versenyében a visszatérő Kun Anna nyolcadik lett a casablancai párbajtőr világkupa-versenyen! Bravó!

Negyedik hely női csapatban

A Dávid Fruzsina, Karner Bíborka, Laskawy Lili, Szentes Dalma összeállítású kadet női párbajtőrcsapat a negyedik helyen végzett a budapesti európai körversenyen, férfi egyéniben ketten jutottak a 32 közé.

Ezüstös kadet női kardcsapat

A budapesti kadet kard európai körverseny szombatján ezüstérmet nyert a Deák-Molnár Dóra, Decsi Linda, Komjáthy Boglárka, Szepesi Emília összeállítású női kardcsapat, gratulálunk! Férfi egyéniben nyolcaddöntőkig jutottunk.

Ezüstérem a végére!

A veterán világbajnokság zárónapján megszületett az első magyar érem, egy remek ezüst, a Bernát Andrea, Herczeg Krisztina, Kósa Judit, Madarász Magdolna, Tóth Annamária összeállítású női tőrcsapattól! Negyedik és ötödik helyezést is elértünk a záró két fegyvernemben, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események