Nehéz, ám érthető döntéssel kezdődött a WestEnd férfi párbajtőr Grand Prix. A csütörtök esti történések után ugyanis úgy határozott a Ludovika Arénát üzemeltető Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Magyar Vívó Szövetség, hogy a verseny mindhárom napján zárt kapuk mellett tartják meg az eseményt. Az erről szóló közleményt a kora reggeli órákban kiadtuk, és ez úton is tisztelettel kérünk mindenkit, hogy fogadja megértéssel az intézkedést.
A versenyzők ugyanakkor hiánytalanul megérkeztek, így 300 feletti létszámmal kezdődött a WestEnd Grand Prix, és nagyon értékes szakmai sikerrel zárult. Az ugyanis mindig sokat elárul egy nemzet erejéről, hogy hányan jutnak a 64-es főtáblára. Márpedig ezúttal nyolc magyar került ide, ami egy ekkora mezőnyben hatalmas részsikernek számít!
A Ludovika Arénában zárt kapuk mellett versenyeznek a vívók, ám pénteken így is teljes volt a nagyüzem.
Nevesítsük is mindezt: a kiemelt Siklósi Gergely és Rédli András mellett Bányai Botond, Berta Dániel, Andrásfi Tibor, Somfai Péter, Peterdi András és Osman-Touson Maruán folytathatja vasárnap a versenyt. Világbajnokunk, illetve világklasszisunk, Gergő és Bandi kiemeltként nem is lépett pástra, a fiatal Bányai Botond és Andrásfi Tibor, valamint Berta Dániel pedig olyan jól vívott a csoportkörben, hogy további folytatás nélkül a 64-be jutott. Márpedig ez nagy dolog akkor, amikor akadt, akinek további három direkt kieséses asszóban kellett kiharcolnia ugyanezt…
Volt oka az örömre Somfai Péternek: olimpiai bronzérmesünk az ukrán Medvegyev ellen egyetlen tussal győzött.
Mint ahogy tette ezt a még junior korú Osman-Touson Maruán, aki felnőtt GP-n először került főtáblára – igaz, nem is sokszor indult… Maru két 15:10-es, és egy 15:13-as asszót nyert, utóbbiban a kínai válogatott Linnél bizonyult jobbnak, bravó! Mint ahogy jár a hangos brávózás az idősebb korosztály két kiváló képviselőjének, Peterdi Andrásnak és Somfai Péternek. Nekik két asszót kellett hozniuk a főtábláért, és az első nem jelentett gondot. A másodikban viszont mindketten egyetlen tussal nyertek, méghozzá rangos riválissal szemben. Peterdi az olasz Buzzachinót (15:14), Somfai az ukrán válogatott Medvegyevet búcsúztatta (11:10).
Peterdi András (szemben) ehhez hasonló remek tusokkal jutott a legjobb 64 közé.
Természetesen akadtak “fájdalmas veszteségeink” is, gondolunk például a Vasas válogatott triójára, Bányai Zsomborra, Nagy Dávidra és Koch Mátéra. Ám egy ilyen, magyar szempontból nagyszerűen sikerült nap végén szabad csak a szépre emlékezni.
A WestEnd Grand Prix szombaton a női párbajtőrözők selejtezőjével – a mezőnyben a visszatérő Szász-Kovács Emesével – folytatódik a verseny, zárt kapuk mögött.
Eredmények. Férfi párbajtőr egyéni Grand Prix, Ludovika Aréna, 303 induló. A csoportmérkőzéseken: Siklósi Gergely és Rédli András kiemelt, Bányai Botond 6 győzelem/0 vereség, Berta Dániel 5/1, Andrásfi Tibor 5/1 (a legjobb 64 közé jutottak), Bányai Zsombor 5/1, Somfai Péter 5/1, Peterdi András 5/1, Bakos Bálint 5/1, Hamilton-Meike Jonathan 5/1, Nagy Dávid 5/1, Szényi Péter 4/2, Fenyvesi Csaba 4/2, Koch Máté 3/3, Keszthelyi Zsombor 3/3, Ujvári András 3/3, Osman-Touson Maruán 2/4, Bartkó Levente 2/4 (továbbjutottak), Harci Ádám 1/5, Deák István 1/5, Samu Péter 0/6 (kiestek).
A legjobb 160 közé jutásért: Bartkó-Turnau (észt) 15:11, Keszthelyi-Csau (hongkongi), Osman-Touson-Thompson (amerikai) 15:10, Szényi-Dominguez (argentin) 15:2, Ujvári-Brzozowski (lengyel) 11:15, Koch-An (koreai) 12:13.
A legjobb 96 közé jutásért: Bányai Zs.-Lugones (argentin) 15:10, Bakos-Camargo (brazil) 15:9, Peterdi-An (koreai) 15:10, Osman-Touson-Kulozik (német) 15:10, Somfai-Poncin (belga) 15:9, Hamilton-Meike-Brzozowski (lengyel) 11:15, Bartkó-McDowald (amerikai) 11:15, Nagy-Bellmann (német) 12:15, Keszthelyi-Paolini (olasz) 8:15, Szényi-Svensson (svéd) 7:15, Fenyvesi-Lubienecki (lengyel) Fenyvesi sérülés miatt visszalépett.
A legjobb 64 közé jutásért: Peterdi-Buzzacchino (olasz) 15:14, Osman-Touson-Lan (kínai) 15:13, Somfai-Medvegyev (ukrán) 11:10, Bányai Zs.-Alimov (üzbég) 10:15, Bakos-Loyola (belga) 11:12.
Vasárnap a legjobb 32 közé jutásért: Siklósi-Mahringer (osztrák), Rédli-Lopez-Pourtier (francia), Bányai B.-Kano (japán), Berta-Ito (japán), Andrásfi-Peterdi, Somfai-Cuomo (olasz), Osman-Tosun-Santarelli (olasz)