Ez bizony rosszul kezdődött

máj 12, 2019 | Hírek

A 13. helyen végzett a Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza, Várhelyi Kata összeállítású női kardcsapat a tuniszi, olimpiai kvalisikációs Vk-n. A nyolcaddöntőben Japán győzött le bennünket.

A kieső versenyünk már megvan… Az olimpiai kvalifikációs rangsor a világranglista április eleji állása alapján alakul ki. És, mivel minden csapatnak a legrosszabb eredménye kiesik, bátran kijelenthető: ha ki akarunk női kardcsapatban jutni az olimpiára, akkor ez a 13. helyünk kerül majd részünkről a kukába… 

Fentiekből következik: ez a verseny nagyon nem sikerült a mieinknek. Üzbegisztán kötelező legyőzése (45:24) után a nyolcaddöntőben Japán következett. Legutóbbi két alkalommal kikaptunk a távol-keletiektől, és sajnos, a lányok ragaszkodtak a mondáshoz, mely szerint három a magyar igazság. Pedig a meccs jól kezdődött, az elején nálunk volt az előny, ám a közepén fordítottak a japánok, és többet nem is engedték ki a kezükből az irányítást. Az igazság az, hogy Márton Panka nem volt kirobbanó formában, Pusztai Lizának nagyon nem ment, Katona Reni és Várhelyi Kata pedig nem tudott pluszt hozzátenni a csapathoz. Mindösszességében ez egy 45:37-es vereséghez vezetett. 

És a kálváriánknak még nem volt vége. A 9-16. helyért ugyanis elképesztően simán, 45:30-ra kaptunk ki Venezuelától, nagyjából ennyire kellett volna nyernünk a papírforma alapján… Hogy tovább ragozzuk a szomorú vasárnapot, közvetlen riválisunk, Ukrajna és Japán mindeközben extrát hozott, döntőbe, illetve négy közé jutott. Mi végül Tunézia (45:27) és Törökország (45:31) legyőzése után a 13. helyen végeztünk.

Az első javítási lehetőségre több mint egy hónapot kell várnunk, június második felében rendezik Düsseldorfban az Európa-bajnokságot. Őszintén hisszük, hogy sokkal kellemesebb élményeink lesznek…!

Eredmények. Női kardcsapat Világkupa, Tunisz, 26 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Üzbegisztán 45:24 (Katona +7, Pusztai +6, Márton +6, Várhelyi +2).

Nyolcaddöntő: Magyarország-Japán 37:45 (Márton +2, Katona 0, Várhelyi -4, Pusztai-6).

A 9-16. helyért: Magyarország-Venezuela 30:45 (Márton 0, Pusztai -1, Katona -14).

A 13-16. helyért: Magyarország-Tunézia 45:27 (Pusztai +8, Katona +8, Márton +2).

A 13. helyért: Magyarország-Törökország 45:31 (Katona +9, Márton +4, Pusztai +1).

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Ukrajna, 3. Korea, …13. Magyarország (Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza, Várhelyi Kata).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Érmek kapujában

Véget ért a veterán világbajnokság második harmada, a női párbajtőrözők és a férfi tőrözők versenyei. A magyarok már „éremkapuig” jutottak, három értékes ötödik helyezést (Hoffmann Ibolya, férfi tőrcsapat, grand női párbajtőrcsapat), egy hatodik (grand férfi tőrcsapat) és egy hetedik helyezést (Lipták György) értek el, gratulálunk!

Kezdésnek: all in!

Maximális sebességgel indul be a felnőttek világkupa-szezonja. A nyitányra három helyszínen, hat fegyvernemben került sor, egyaránt csütörtöktől vasárnapig. „Ráadásként” idehaza több mint ezer indulóval rendezünk kadet európai körversenyt a Hungexpón. A hétvégi nagyüzemben is: hajrá, magyar vívás!

Két arany, nyolc érem – szép volt, paravívók!

Nagyszerűen szerepelt a magyar válogatott a Cardiffban befejeződött kereksszékes Európa-bajnokságon. A csapat 2 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzéremmel az éremtáblázat ötödik helyén végzett. Feczer Viktor szövetségi kapitánnyal már itthon beszélgettünk.

Újabb helyezések a veterán vb-n

A negyedik napját rendezték Tbilisziben a veterán világbajnokságnak. A hétvége nem a magyarokról szólt, hétfőn viszont a női párbajtőrözők és a férfi tőrözők megkezdték versenyüket – négy negyeddöntős helyezéssel (Vízler Ádám, Glatt Andor, Mészáros András, Hoffmann Ibolya), gratulálunk!

Arany és bronz a végére, bravó!

Remekül zárult magyar szempontból a cardiffi kerekesszékes Európa-bajnokság. A Csarnai Liliána, Hajmási Éva, Nádasdy Anna összeállítású csapat tőrben arany, kardban bronzérmet nyert, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események