Ezüstérem a végére

máj 26, 2019 | Hírek

A Sao Pauló-i kerekesszékes Világkupa zárónapján ezüstérmet nyert a Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Mező Boglárka összeállítású magyar női tőrcsapat. A válogatott megnyerte az éremtáblázatot!

 Dani Gyöngyit sérülése miatt nélkülöző magyar válogatott a negyeddöntőben Georgia ellen kezdett, és nem férhetett kétség a 45:34-es győzelemhez. A négy között jött az egyik állandó ellenfél, az orosz válogatott. Krajnyák Zsuzsi vezérlezével extrát nyújtott a csapat. Mező Bogi is hozzátette a magáét, az utolsó körben döntetlenre hozva az oroszok B kategóriás vívója elleni meccsét, Hajmási Évi és Zsuzsi pedig profi módon fejezte be a mérkőzést. A döntőben az olaszok túl nagy falatnak bizonyultak a tartalékos magyar csapat számára (34:45), ám az eredmény így is szép, le a kalappal a hölgyek előtt!

Mint ahogy az egész küldöttség előtt, hiszen a válogatott három arany-, két ezüst- és három bronzéremmel első helyen végzett a Sao pauló-i paralimpiai kvalifikációs Világ-kupa verseny éremtáblázatán! (Kína nem indult az eseményen.) Ehhez minden versenyzőnek, edzőnek és közreműködő szakembernek gratulálunk! Folytatás július elején, Varsóban.

Eredmények. Kerekesszékes olimpiai kvalifikációs Világkupa, Sao Paulo. Női tőrcsapat, 8 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Georgia 45:34. Elődöntő: Magyarország-Oroszország 45:38. Döntő: Magyarország-Olaszország 34:45. Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Magyarország (Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Mező Boglárka, edzők: Beliczay Sándor, Feczer Viktor, Nagy József, Szirmai Benedek), 3. Oroszország.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Flóra és Eszter folytathatja – egymás ellen

A nők selejtezőjével folytatódott Takamacuban a tőrözők világkupa-hétvégéje. Magyar részről a kiemelt Pásztor Flóra mellett Wolf Eszternek sikerült a legjobb 64 közé jutás.

Férfi párbajtőr: majdnem száz százalék!

328 induló, 8 magyar, és heten a 64-es főtáblán! A casablancai férfi párbajtőr világkupaverseny selejtezőjében a négy kiemelt olimpiai bajnokunk mellé Kovács Gergely, Keszthelyi Zsombor és Fenyvesi Csaba is továbbjutott, bravó!

Három magyar „légiós” folytatja Oranban

A kiemelt Rabb Krisztián mellett két fiatal kardozónk, Bíró Huba és Vigh Benedek jutott a legjobb 64 közé. Klasszisaink a korai időpont miatt nem indultak, de nagyon erős mezőny jött össze az orani világkupa-versenyen.

EFC belépés és parkolás

A Kadét EFC belépés és parkolási infomrációiról az alábbi dokumentumokból tájékozódhatnak: - BELÉPÉSI TÁJÉKOZTATÓ - PARKOLÁSI TÁJÁKOTATÓ

Válogatottak a főtáblán

A kiemelt Dósa Dániel mellett két válogatottbeli társa, Mihályi Andor és Tóth Gergely jutott a legjobb 64 közé a takamacui férfi tőr egyéni világkupaversenyen. Folytatás pénteken a nők selejtezőjével.

Élő eredmények

Közelgő események