Ezúttal Orosházán avattunk vívótermet

okt 9, 2019 | Hírek

Az egyesület névadójának, Zsoldos Péternek viseli a nevét Orosháza új vívóterme. A szövetség 21 millió forinttal támogatta a beruházást. A megnyitón ott volt Tamás Henriette és Szatmári András is.

(Szöveg: oroscafe.huhunfencing.hu, Fotó: oroscafe.hu)

Sikeres pályázatának köszönhetően egy új, minden szempontból korszerűsített vívóteremben készülhetnek a Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület versenyzői. Kedden ünnepélyes keretek között adták át a létesítményt, amely az egyesület névadójának, Zsoldos Péternek a nevét viseli. A helyi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tornaterme már 7 éve helyszíne az orosháziak felkészülésének. Emellettt az iskolában tanuló gyermekek  a heti öt testnevelés órából kettőn is a vívást gyakorolhatják – részeseként az országos Sulivívó programnak.

A szövetség részéről Tamás Henriette főtitkár mondott köszöntőt.

Sikeres pályázatuknak köszönhetően idén nyáron kezdődtek meg a felújítási munkálatok, melyet sportágfejlesztési alapjából 21 millió forinttal támogatott a Magyar Vívó Szövetség, de a város önkormányzata, valamint az iskolát fenntartó, Református Egyházközség is hozzájárult 4, illetve 5 millió forinttal.

Az ünnepségen a vívóegyesület elnöke, Pusztai Lajos köszöntötte a vendégeket és tartott rövid beszámolót az elmúlt hónapok munkálatairól, külön kiemelve, hogy a felújított edzőteremnek köszönhetően méltóképpen ünnepelhetik meg az egyesület hatvanadik születésnapját. Ezután a Magyar Vívó Szövetség főtitkára, Tamás Henriette vette át a szót, örömét fejezve ki, hogy egy korszerű, minden szempontból ideális létesítmény átadására jött el. “Mindenkinek azt kívánom, hogy sikeres lehessen ebben a sportágban, bízom benne, hogy sokan megszeretik” – tette hozzá.

A teremavató után két világbajnok kardozó, Szatmári András és a junior csapat aranyérmes Battai Sugár osztott autogramot a gyerekeknek.

Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere elmondta, beérett a munka, aminek büszkén tekinthetnek az eredményére. “A vívásnak szép hagyományai vannak Orosházán, és szeretném megemlíteni Kis Abigél nevét, aki idén magyar bajnoki érmet szerzett. Bízom benne, hogy a felújított terem is hozzájárul a minőségi szakmai munkához és biztosítja a versenyekre való sikeres felkészülést” – hangsúlyozta köszöntőjében a polgármester.

Az első asszó a megújult orosházi Zsoldos Péter vívóteremben.

Szalkay Róbert, református lelkész áldását követően az egyesület két versenyzője, Kis Abigél és Rózsa Anna vívta az első asszót a teremben, a bemutató mérkőzést a szintén Orosházáról induló vívó, Kovács Balázs vezette. A gyerekek ezt követően autogramot és közös fotót kérhettek a vendégként a megnyitóra érkező világbajnok kardozótól, Szatmári Andrástól, és a csapatban junior világbajnok Battai Sugár Katinkától.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

2025/26: pipa – 2026/27: jöhet!

A junior és felnőtt világkupa-sorozat 2025/26-os, összesített éremtáblázatán ugyanúgy a negyedik helyen végzett Magyarország, miként a hongkongi világbajnokságon. Leszögezhetjük: a 2025/26-os szezonban is jól teljesített a magyar vívás.

Élő eredmények

Közelgő események