Siklósi Gergely egyéni világbajnokként, egyéni olimpiai ezüstérmesként, és az olimpiai bajnoki címet elnyerő csapat döntő tusának beadójaként edzőjével, Dancsházy-Nagy Tamással közösen úgy döntött, hogy szünetet tart Párizs után, elvégre három évet gyakorlatilag folyamatosan húzott le. Aztán, mivel az országos bajnokság karácsony előttre került, így a tervezettnél korábban tért vissza, és ha már visszatért, akkor elindult a dohai Grand Prix-n, amelyet egyébként két évvel ezelőtt meg is nyert. Viszont, ha már pástra lépett, akkor nem viccelt! Extra vívással jutott el a döntőig, egyetlen ellenfele sem jött ki a tízből, holott többek között – sorrendben – a francia válogatott Bardenet, az olasz válogatott Cimini, majd az elődöntőben a londoni olimpia egyéni bajnoka, a venezuelai Limardo Gascon állt az útjába. Esélyük sem volt…

A döntőben az a belga Visser Loyola következett, aki a párizsi egyéni verseny hosszabbításában győzte le Gerit – és ezúttal is jobbnak bizonyult 15:11-re. Gerit sikerült elérnünk az eredményhirdetést követően, és hozzá jellemzően, ezúttal is különlegesen nyilatkozott: “Magával az ezüstéremmel elégedett vagyok, elvégre három hónapja kezdtem a felkészülést, és egészen simán jutottam el a döntőig. Azonban az olimpia után is nyilatkoztam, hogy változtak az értékrendek. Először is mindig a lehető legjobbat akarom nyújtani, és a belga újra legyőzött. Éreztem, hogy a végére fárad a testem, fárad a kezem, nem tudtam ezen felülemelkedni. Félreértés ne essék, örülök a második helynek, leginkább azért, mert nem készültem ilyen rövid idő után külön erre a versenyre.”

Érdekes volt az is, hogy Geri edzője, Dancsházy-Nagy Tamás ezúttal másik tanítványa, Keszthelyi Zsombi meccseit követte a nap folyamán – egyszerre vívtak -, amit ezzel magyarázott: “Úgy éreztük, hogy ebben a helyzetben fontosabb, hogy Zsombi mellett üljek, és őt segítsem, Geri már megoldja a kritikus szituációkat önállóan. Ráadásul Csobó Dominikban, a női válogatott edzőjében megbízom, mindent megbeszéltünk. Jó volt ez így, szépen alakult ez a nap!”
Jár egy méltató bekezdés Keszthelyi Zsombornak is, elvégre korábbi junior világbajnokunk pályafutása eddigi legjobb felnőtt egyéni eredményét érte el nyolcadik helyével. A 22 éves fiatalember – aki Gerihez hasonlóan Dancsházy-Nagy Tamás tanítványa – egészen magabiztos sikerekkel jutott el a negyeddöntőig. Az első győzelme már-már hihetetlen, a katari GP tavalyi aranyérmesét, az izraeli Freilichet ugyanis 15:1-re verte, példátlan különbség! A folytatás is hasonlóan magabiztos volt, ami a fülöp-szigeteki Joséval szemben érthető (15:8), de a nagyon rutinos kazah Kurbanov elleni 15:9 újabb komoly bravúrnak számít. Aztán viszont jött egy újabb tapasztalt világsztár, a fentebb már említett Limardo Gascon, és egy 14:10-zel megállította Zsombit, akinek így is jár a nagy gratuláció, és a csak így tovább! A többiekről: Andrásfi Tibi és Somody Soma a 32-ig jutott, míg Koch Máté, Kovács Gergely és Bakos Bálint a 64 között búcsúzott.
A hölgyek versenyében az egy tusok ezúttal nem mellettünk voltak. Öt főtáblás vívónkból ugyanis három is a “hirtelen halálban” szenvedett vereséget. Nem ide tartozott Gnám Tamara és Salamon Réka, ők a 64-ben egyaránt 11:15-re kaptak ki a kínai Jutól, illetve az orosz Jaszinszkajától. Elsőként Kardos Edina kárhoztathatta a sorsot, miután 10:11-re vesztett a nagyon rutinos észt Embrichhel szemben. Az első körben a junior Nagy Blanka és Muhari Eszti kezdett győzelemmel. Fiatal tehetségünk a koreai Leet verte 15:12-re, Eszter a német Müllert 15:8-ra. A 32 között viszont jöttek a balszerencsés hosszabbítások. Blanka a már említett orosz Jaszinszkaja, olimpiai bronzérmesünk a francia Vanryssel ellen túlórázott, ám mindkét asszóban az ellenfél örülhetett, és ezzel búcsúztak a magyarok.

Eredmények. Férfi párbajtőr egyéni Grand Prix, Doha, 247 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Siklósi-Murajama (japán) 15:9, Andrásfi-Biabiany (francia) 15:10, Somody-Maszuda (japán) 15:13, Keszthelyi-Freilich (izraeli) 15:1, Kovács-Jamada (japán) 10:15, Koch-Buzzacchino (olasz) 8:15, Bakos-Zhang (kanadai) 10:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Siklósi-Szemanyenka (orosz) 15:7, Keszthelyi-Jose (fülöp-szigeteki) 15:6, Somody-Cimini (olasz) 10:15, Andrásfi-Zhang (kanadai) 11:15.
Nyolcaddöntő: Siklósi-Bardenet (francia) 15:9, Keszthelyi-Kurbanov (kazah) 15:9.
Negyeddöntő: Siklósi-Cimini (olasz) 15:9, Keszthelyi-Limardo Gascon (venezuelai) 10:14.
Elődöntő: Siklósi-Limardo Gascon (venezuelai) 12:7.
Döntő: Siklósi-Loyola (belga) 11:15.
Végeredmény: 1. Neisser Loyola (belga), 2. Siklósi Gergely (edző és válogatott edző: Dancsházy-Nagy Tamás), 3. Ruben Limardo Gascon (venezuelai) és Davide di Veroli (olasz), …8. Keszthelyi Zsombor (edző és válogatott edző: Dancsházy-Nagy Tamás), …17. Andrásfi Tibor, …22. Somody Soma, …33. Koch Máté, …47. Bakos Bálint, …60. Kovács Gergely, …91. Osman-Touson Maruán.
Női párbajtőr egyéni Grand Prix, Doha, 192 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Muhari-Müller (német) 15:8, Nagy B.-Lee (koreai) 15:12, Gnám-Ju (kínai) 11:15, Kardos-Embrich (észt) 10:11, Salamon-Jaszinszkaja (orosz) 11:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Muhari-Vanryssel (francia) 7:8, Nagy B.-Jaszinszkaja (orosz) 14:15.
Végeredmény: 1. Kaylin Hszieh (hongkongi), 2. Nelli Differt (észt), 3. Dzsoan Feybi Bezsura (ukrán) és Lucrezia Paulis (olasz), …17. Muhari Eszter, …32. Nagy Blanka, …47. Salamon Réka, …58. Kardos Edina, 59. Gnám Tamara, …82. Jakobi Júlia, …96. Wimmer Dorina, …108. Gachályi Gréta, …118. Dékány Kinga, …135. Nagy Emma, …150. Borsody Emma, …158. Büki Lili.