Gréta ezüstérmes, Lotti hetedik

dec 13, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

Burgosban is jól sikerült magyar szempontból a junior világkupaverseny. Női párbajtőrben Gachályi Gréta ezüstérmet nyert, míg Horváth Lotti a hetedik helyen végzett, gratulálunk!

Gachályi Gréta továbbra is egyre jobb formában vív. Nyolcban volt a felnőtt válogatón, majd megnyerte saját korosztálya országos bajnokságát. Most pedig a spanyolországi, burgosi világkupán nyert egy remek ezüstérmet a nagy mezőnyben, gratulálunk! A döntőig vezető úton kétszer is egyetlen tussal győzött, ami ebben a fegyvernemben mindig nagy dolognak számít. Aztán a nyolc között, és az elődöntőben biztosan nyert, és nem volt messze attól, hogy az aranyéremért legyőzze a korosztályos világranglista első helyezettjét, az amerikai Machulskyt (13:15). Második helyezett tehetségünket a doppingvizsgálatra várva sikerült elérnünk, és így nyilatkozott honlapunknak:

“Örülök, hogy ilyen jól sikerült ez a verseny, tényleg azt érzem, hogy egyre jobban és jobban megy a vívás. Azt sajnálom, hogy az egyik edzőm, Peterdi András nem látta a versenyt. Viszont annál jobb, hogy László István itt volt mellettem. Remélem, a folytatásban is minden hasonlóan alakul, mint eddig, és akkor minden rendben lesz. Kezdjük, mondjuk, a vasárnapi csapatversennyel!”

A kadet világbajnok Horváth Lotti is nagyon szépen teljesített, nagyon sima győzelmekkel jutott be a legjobb nyolc közé, ahol ő is a későbbi győztes amerikaitól kapott ki. A két remeklő fiatal mellett Kozma Laura került a legjobb 32 közé a mieink közül. Vasárnap a juniorok csapatversenyével zárul a burgosi vk, hajrá, magyarok!

Eredmények. Junior női párbajtőr egyéni világkupa, Burgos, 238 induló. A csoportmérkőzéseken: Gachályi Gréta 6 győzelem/0 vereség, Horváth Lotti 5/1, Nagy Emma 4/1, Terhes Hanna 4/2, Rónaszéki Izabella 4/2, Kozma Laura 4/2, Lehoczky Csenge 3/3, Rózsás Júlia 3/3, Szentes Dalma 3/3, Lengyel Nóra 2/4 (továbbjutottak), Farkas Emma 2/4, Lengyel Luca 2/4 (kiestek). 

A legjobb 128 közé jutásért: Lehoczky-Lengyel N. 7:6, Szentes-Mohr (német) 15:11, Rózsás-Gonzalez Huertas (spanyol) 15:9.

A legjobb 64 közé jutásért: Gachályi-Yang (amerikai) 15:10, Kozma-Kunisch (német) 15:13, Horváth-Kozlowski (amerikai) 15:8, Nagy-Kankija (grúz) 15:12, Rónaszéki-Maiga (svájci) 8:15, Terhes-Moretti (olasz) 13:15, Lehoczky-Gomez Lopez (spanyol) 14:15, Szentes-Makszimenko (ukrán) 10:15, Rózsás-Constantin (román) 9:15. 

A legjobb 32 közé jutásért: Gachályi-Maiga (svájci) 15:10, Kozma-Tomsa (román) 15:11, Horváth-Nagy 15:7.

A legjobb 16 közé jutásért: Gachályi-Homma (japán) 15:14, Horváth-Malcsevszka (ukrán) 15:10, Kozma-Bilous-Gridzhak (ukrán) 13:15.

Nyolcaddöntő: Gachályi-Bilous-Gridzhak (ukrán) 15:14, Horváth-Janeczek (lengyel) 15:9.

Negyeddöntő: Gachályi-Aytekin (német) 15:7, Horváth-Machulsky (amerikai) 11:15.

Elődöntő: Gachályi-Trynova (észt) 15:10.

Döntő: Gachályi-Machulsky (amerikai) 13:15.

Végeredmény: 1. Leehi Machulsky (amerikai), 2. Gachályi Gréta (edzők: László István és Peterdi András, válogatott edző: László István), 3. Natalya Cafasso (amerikai) és Julia Trynova (észt), …7. Horváth Lotti (edző: Kovács Attila, válogatott edző: László István), …28. Kozma Laura, …45. Nagy Emma, …82. Rónaszéki Izabella, …88. Terhes Hanna, …107. Lehoczky Csenge, …120. Rózsás Júlia, …122. Szentes Dalma, …155. Lengyel Nóra, …181. Farkas Emma, …184. Lengyel Luca. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Tarpataky-Háry kadet vk-bronzérmes

Tarpataky-Háry Botond nagyszerű bronzérmet nyert a dormageni kadet férfi kard egyéni világkupa-versenyen, gratulálunk a TFSE vívójának, és edzőjének, Patócs Ákosnak. Jöhetnek a juniorok!

Nyolcaddöntőt hozott a nyitány

A kadet férfi tőrözők és női kardozók világkupa-versenyével kezdődött a korosztályos budapesti világkupaverseny a BOK Csarnokban. A legjobb pénteki eredmény Komjáthy Boglárka nyolcaddöntője volt.

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások