Háromból három – két ezüst, egy bronz a csapatnyitányon!

febr 25, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

Továbbra is remekel a magyar válogatott az antalyai kadet Európa-bajnokságon. A férfi párbajtőr- és a női kardcsapat ezüst-, a női tőrcsapat bronzérmet nyert, gratulálunk!

Munkatársunk helyszíni jelentése: 

Azért amikor egyidőben vív az aranyéremért a kadet Európa-bajnokságon a női kardcsapat, a bronzéremért a női tőrcsapat, és az elődöntőben a férfi párbajtőrcsapat, az jelent valamit… Jelesül azt, hogy működik az utánpótlás, a 17 éves korosztály bizonyítványa nagyon jól áll az esemény háromnegyedénél… Persze, rengeteg dolog történt az antalyai keddi “forgatagban”, ráadásul a környék is színültig telt, no nem egészen a vívás miatt, lévén délután, a csarnok tőszomszédságában rendezték az Antalyaspor-Besiktas labdarúgó-mérkőzést a török kupáért (a történeti hűség kedvéért: a Besiktas nyert 2:1-re). 

Hadd tegye ezúttal a tudósító kicsit szubjektívan hozzá azt is, hogy a kadet Eb csapatversenyei nálam, a sportágon belül, a legkedveltebbek egyikének számít. Az ifjú vívók többsége élete első nagy eseményén képviseli hazáját csapatban, mi több, sokszor a szakvezetők is ezen a szinten debütálnak. Ennek megfelelőek a nem sok mindennel összehasonlítható őszinte érzelmek, emóciók – versenyzők és edzők részéről egyaránt. Nem volt ez másként ezúttal sem, és tegyük hozzá: valóban különleges nap volt! Melynek végén az antalyai magyar “éremadag” 2 arany-, 2 ezüst- és 2 bronzra módosult – csak így tovább! De nézzük, mi is történt ezen a különleges kedden, Törökországban!

„Magyarok!” – hangol a döntőre a férfi párbajtőrcsapat. Fotók: Bizzi Team

Akad olyan is, amikor egy ezüstérem után kicsit keserű az ember szájíze, legalábbis néhány percig feltétlenül. Igaz ez a férfi párbajtőrözők (Kiss Donát, Koch Lénárd, Makai Benjámin, Petrovszki Áron) versenyére. Mert természetesen abszolút igaz, hogy összességében nagyon szép teljesítményt nyújtott, és értékes második helyet szerzett a válogatott, ám amikor a döntőben, tíz másodperccel a vége előtt még hárommal vezetünk, akkor nem könnyű örülni az ezüstnek… Pedig a fiúk egész nap remekül működtek. Az embernek volt egy olyan érzése, hogy férfi párbajtőrben generációról generációra száll a fegyelem, a precizitás, az összetartozás, az edzőkkel történő összhang. Megvolt ez Imre Gézáéknál, megvan ez Siklósi Geriéknél, és így működik most is… A döntőig vezető úton tán a 16 között vívták a mieink a legnehezebb meccsüket Nagy-Britannia ellen, annak 45:40 lett a vége. Utána simán kihasználták a fiúk az esélyesek botlását az águnkon. A négyért Görögországot 41:26-ra, az elődöntőben Belgiumot 45:34-re verték a mieink. A döntőben Olaszország volt az ellenfél, és gyakorlatilag végig kézben tartották a meccset a fiúk. Minden váltásnál vezettek, az utolsó körre fordulva 3-4 tussal. A végén Petrovszki Áron állt fel Delfinóval, és tíz másodperccel a vége előtt sem változott a különbség, hárommal mentünk. A befejezés viszont nem sikerült, a hajrában egyenlített az olasz, majd a hosszabbításban a győztes tust is beszúrta (41:42), így született meg a keserédes ezüst, ami másnapra bizonyára édessé érik majd. 

Keszler Dávid válogatott edző a történtek után érthetően nem egy frappáns nyilatkozatra vágyott, így előtte is le a kalappal… “A magyar kadet férfi párbajtőr-válogatott két versenyszámból két érmet nyert. Ha három szám lett volna, akkor hármat nyertünk volna…”

Rácz Brigi elődöntőt érő akciója.

A női kardozók (Felföldi Szonja, Komjáthy Boglárka, Kovács Adél, Rácz Brigitta) versenye is kivételesen alakult, legalábbis az eleje mindenképpen. A mieink kiemeltként, először a negyeddöntőben léptek pástra, Románia ellenében. Minden annak rendje és módja szerint alakult, az újdonsült Eb-bronzérmes, Komjáthy Bogi remekelt, Rácz Brigi ugyancsak, és Felföldi Szonja is hozzátette a magáét. Mindez számokra fordítva azt jelentette, hogy a befejező csörte előtt 40:25-re elhúzott a válogatott. Innen, ugye, nincs visszaút, gondolhatnánk, ám az ellenfél, Amalia Covaliu – az olimpai bajnok kardozó lánya – másként vélekedett. Előbb feljött 44:39-re, majd innen egyenlíteni tudott. A “álmoskönyvekben” ezek után nem kérdés, ugye, hogy ki viszi be a döntő tust… De errefelé a jelek szerint másféle sztorikat írnak, Brigi ugyanis ebben a szituációban egy váratlan kvint parád-riposzttal, vita nélküli tussal lehozta a meccset (45:44). A valóban drámai nyitány után tulajdonképpen nem történt semmi különös. A lányok remek csapatmunkával, simán lehozták 45:24-re a törökök elleni elődöntőt, majd a fináléban az esélyesebb és címvédő olaszok ellen nem sikerült a bravúr, a 28:45 az ezüstérmet jelentette. 

Kocsis Zsolt válogatott edző így foglalta össze a napot: “Azt gondolom, hogy ez nagyon értékes eredmény egy olyan csapattól, amelyben három újonc, egy serdülő és egy kiskadet szerepelt. A románok elleni meccs izgalma minden képzeletet felülmúlt, azt az egyet sajnálom, hogy a döntőben nem tudtuk kicsit jobban megnehezíteni az egyébként esélyesebb olaszok dolgát. Köszönöm a munkáját, és gratulálok valamennyi érintett edző kollégámnak!”

Egy nagyszerű bronz, a jobb oldalon magasló hölgy, kimagasló teljesítményével.

A sor végére hagytuk a női tőrválogatott (Mahovszkij Szilvia, Márkus Boglárka, Simon Borbála, Zhou Xinyao), ám az ő teljesítményük előtt is igazán le a kalappal! Főleg azok után, ha valaki végignézte a reggeli, nyolcaddöntős kezdést Lettországgal szemben, amikor igencsak csikorgott a gépezet, mi több, az utolsó asszó előtt hárommal az ellenfél vezetett. Zhou Xinyao Kriszti első bravúrja ekkor jött, bár már addig is remekelt… 45:43-ra nyertek a magyarok, és következett a negyeddöntő, ahol a több száz szurkoló által támogatott, házigazda törökök voltak az esélyesebbek. Ám Krisztivel ők sem számoltak… Az utolsó asszóra a két nappal korábbi, egyéni Európa-bajnok Atmaca 40:35-ös előnnyel állt fel. Aztán a vége 45:40 lett. Ide… Zhou Kriszti a lettek ellen +16-os, a törökök ellen +18-as mérleget produkált, egészen elképesztő. Nem mellesleg Mátyás Bálint mellett másik edzőjének, Szirmai Benedeknek most volt a születésnapja, valami ajándékot csak kellett küldeni a messzi távolból. A folytatásban, az olaszok elleni elődöntőben nem volt esély (30:45), viszont a bronzmeccsen egy másik arcát mutatta meg a csapat. Igen, a csapat, mert a 45:39-es siker közös munka volt, Simon Bori és Mahovszkij Szilvi is sokat tett hozzá ehhez az értékes, szép bronzéremhez. 

Szalai Szonja, a válogatott edzője ekként látta a történteket: “Újonc lányokkal, magam is ‘újoncként’, úgy kezdtük a szezont, hogy a tizenhat közé sem sikerült bejutnunk az első kadet európai körversenyen. Nagyon sok munka van a bronzérmünk mögött, és rendkívül büszke vagyok a lányokra. Kriszti fantasztikusat nyújtott befejező emberként, de tán még fontosabb a számomra, hogy a bronzmeccsen igazi csapatként működtünk, és mindenki hozzátette a saját maximumát az éremért.”

Kedden egyébként a juniorok első csoportja is rendben megérkezett, szerdán a kadetok utolsó versenynapja következik Antalyában a másik három fegyvernem csapatversenyével, hajrá, magyarok!

Kadet Európa-bajnokság, Antalya. 

Férfi párbajtőrcsapat, 24 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Nagy-Britannia 45:40 (Koch +7, Petrovszki 0, Kiss -2).

Negyeddöntő: Magyarország-Görögország 41:26 (Petrovszki +6, Kiss +5, Koch +4).

Elődöntő: Magyarország-Belgium 45:34 (Kiss +5, Petrovszki +5, Koch +1).

Döntő: Magyarország-Olaszország 42:43 (Kiss +3, Koch -1, Petrovszki -3).

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Magyarország (Kiss Donát, Koch Lénárd, Makai Benjámin, Petrovszki Áron, válogatott edző: Keszler Dávid, edzők: Budai István, Friedvalszki Ádám, Kovács Iván, László István, Peterdi András), 3. Belgium.

Női tőrcsapat, 16 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Lettország 45:43 (Zhou +16, Mahovszkij 0, Simon -5, Márkus -9).

Negyeddöntő: Magyarország-Törökország 45:40 (Zhou +18, Simon +1, Mahovszkij -14).

Elődöntő: Magyarország-Olaszország 30:45 (Zhou 0, Simon -5, Márkus -10).

A 3. helyért: Magyarország-Románia 45:39 (Zhou +4, Mahovszkij +2, Simon 0). 

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Lengyelország, 3. Magyarország (Mahovszkij Szilvia, Márkus Boglárka, Simon Borbála, Zhou Xinyao, válogatott edző: Szalai Szonja, edzők: Gombola András, Jeszenszky Szilvia, Fekete Gábor, Mátyás Bálint, Szirmai Benedek).

Női kardcsapat, 13 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Románia 45:44 (Komjáthy +11, Felföldi -2, Rácz -8).

Elődöntő: Magyarország-Törökország 45:24 (Rácz +7, Komjáthy +7, Felföldi +7).

Döntő: Magyarország-Olaszország 28.45 (Kovács -1, Rácz -5, Komláthy -5, Felföldi -6).

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Magyarország (Felföldi Szonja, Komjáthy Boglárka, Kovács Adél, Rácz Brigitta, válogatott edző: Kocsis Zsolt, edzők: Tóth Patrik, Riba Ferenc, Kósa Miklós, Király Bence), 3. Törökország. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Szúrások Inkaföldön

A tőrözők Grand Prix-jével folytatódik a vívószezon ezen a hétvégén. Péntektől vasárnapig a perui fővárosban, Limában rendezik a versenyt, 4-4 magyar indulóval. 

Challenge Wratislawia Tőr Előterjesztés – Wroclaw – 2025.03.28-31.

Challenge Wratislawia Tőr Előterjesztés - Wroclaw - 2025.03.28-31.: Letöltés: DOKUMENTUM LETÖLTÉS

FELHÍVÁS! – VIII. Országos Sulivívó Találkozó

A Magyar Vívó Szövetség 2025. május 29-én (csütörtök) rendezi meg az VIII. Országos Sulivívó Találkozót az iskolai vívásban résztvevő fiataloknak, edzőknek és pedagógusoknak. A rendezvény felhívása és dokumentumai az alábbi linkeken érhetők el: A VIII. ORSZÁGOS...

Újabb magyar sportdiplomáciai siker

Deli Dórát, nemzetközi versenybírónkat és versenyigazgatónkat beválasztották a nemzetközi kerekesszékes vívás bírói bizottságába, gratulálunk!

Négy érem, közte 2 arany Pisából 

A kerekesszékes világkupa pisai állomásán négy érmet – közte két aranyat (Hajmási Éva, Osváth Richárd) – nyertek, és további értékes helyezéseket szereztek a magyar vívók, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM