Hetedik helyezés jutott szombatra

júl 20, 2019 | Hírek

Márton Anna hetedik lett a budapesti világbajnokság női kard egyéni számában, gratulálunk! További jó hír, hogy férfi kardcsapatunk bejutott a legjobb nyolc közé, vasárnap 11-kor Irán lesz az ellenfél

A budapesti vívó-világbajnokság egyetlen “vegyes napját” rendezték szombaton a BOK Csarnokban. Az egyéni versenyek utolsó, a csapatversenyek első napja zajlott, teljes volt a telt ház valamennyi teremben, gyakorlatilag reggeltől estig. 

Persze, számunkra a délelőtt inkább az előző este felevenítésével, és a külföldiektől sorra érkező gratulációk besöprésével járt. Ez természetesen nem nekünk járt, hanem Siklósi Gerinek, akinek minden bizonnyal az életét befolyásoló, csodálatos nap volt ez a péntek. Újdonsült világbajnokunk természetesen nem jött el a BOK Csarnokba – egy nappal az elképesztően fontos csapatverseny előtt nyilván nem akart izomlázat kapni a várható tömeges autogramosztástól. Majd holnapután… 

Ugyanakkor női kardban és férfi kardban is rendeztek versenyt, előbbiben ráadásul az egyéni viadal érmeit osztották, úgyhogy az első két napi remeklés után bíztunk a folytatásban is. Tulajdonképpen nem kellett csalódnunk, még akkor sem, ha az addigi napokat nem homályosította el ez a szombat…

A főpróba sikerült, vasárnap jöhet a férfi kardcsapat előadása.

Intézzük el ehelyütt először az urakat, ők ugyanis úgy rendezték le ezt a napot, ahogy azt vártuk egy világklasszis válogatottól. A világbajnokságon két nap alatt bonyolítják le a csapatversenyeket, és az elsőn a legjobb nyolcig jut el a mezőny. Márpedig ez “alap” volt a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású válogatottól. Nem is jelentett ez számukra semmiféle problémát. A “kisteremben” is népes és lelkes szurkolósereg előtt előbb a 16 közé jutásért Vietnámot (45:31), majd a nyolcaddöntőben Egyiptomot (45:32) intézték el Áronék. 

Ugyanakkor mindebből semmiféle, se pozitív, se negatív következtetést nem szabad levonni. Reméljük, nem hangzik nagyképűen, de a fiúknak istenigazából vasárnap kezdődik a világbajnokság. Méghozzá délelőtt 11 órakor, az Irán elleni negyeddöntővel. Jöjjön mindenki szurkolni, zúgjon ismét az “elvarázsolt BOK-kastélyban” a hajrá, magyarok!

Pusztai Liza itt a 32 közé jutásnak örül, a továbblépés nem sikerült. 

Térjünk át a hölgyekre, elvégre a 64-es mezőnyben először lépett pástra a világbajnokságon Márton Anna és Pusztai Liza, mivel mindketten kiemeltek voltak. Mielőtt azonban róluk írnánk, összegezzük a többiek teljesítményét. Mikulik Júlia furcsa körülmények között szenvedett szoros vereséget a 64 között a hongkongi Csantól 15:13-ra. Katona Renáta ugyanakkor sikerrel vette ezt a kört. 3:7-ről fordította meg magabiztosan a meccsét 15:12-re, az ugyancsak hongkongi Auval szemben. A 32-ben pedig világklasszis ellenfél állította meg, méghozzá az olimpiai bronzérmes francia Brunet (10:15).

Két klasszisunk ugyancsak vette az első akadályt. Pankának és Lizának is voltak nehezebb pillanatai a lengyel Kozaczukkal, illetve a venezuelai Benitez-Romeróval szemben, de a vége mindkét páston 15:12 lett ide. A folytatás viszont merőben máskét alakult két legjobb női kardozónknak. Lizáért aggódtunk jobban, ugyanis 18 esztendős felnőtt Európa-bajnoki bronzérmesünk az amerikai Zagunis-szal került szembe. Aki szülése után 34 évesen visszatért, ám egyelőre a formája nem a régi. Mondjuk, magasan van a léc a számára, elvégre Zagunis kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok… 

És Lizi ellen azt is bizonyította, hogy nem felejtett el vívni. Részrehajlóan ezúttal talán hozzátehetjük: sajnos… A magyar “minizseni” nem érezte meg a ritmust, az amerikai rendre kihúzta a támadásait, és a hajrában csak zárkóznia sikerült, fordítani nem: 15:12-re győzött az amerikai.

Márton Panka köszöni a közönségnek – mi köszönjük neki.

Így egyedül Panka maradt versenyben, ő viszont nagyon magabiztosan menetelt tovább. A 32 között Gárdos Gábor tanítványa kiosztott egy olyan 15:4-et a török Kosénak, mintha a 150 évért szeretett volna elégtételt venni. Mindenesetre nekünk tetszett. A nyolcaddöntőben már sokkal keményebb ellenfél várt rá az olasz Gregorio személyében. Az eleje rosszul indult, ám 0:2 után kardleckét adott Panka az itáliainak. Kétség sem férhetett a 15:8-as győzelemhez, és azon az előző két nap tapasztalata alapján meg sem lepődtünk, hogy a csodálatos közönség vastapssal köszöntötte Márton Anna nyolc közé jutását. 

Jöhetett az éremcsata, csakhogy az ellenfél deklaráltan a világ egyik legjobbja, Szofija Velikaja volt. Az hagyján, hogy az orosz kétszeres világbajnok, ám emellett a világ legtechnikásabb női kardozója. Ráadásul rendkívül okosan is vív, szóval, sok mindennek lehet mondani, csak nem ideális ellenfélnek. A baj az, hogy klasszisát Panka ellen is bizonyította. Hiába próbált segíteni a nagyszerű közönség, Velikaja ellen nem lehetett betapsolni a tusokat. Az eredmény 7:15 lett, ami Panka világbajnoki hetedik helyezését jelentette. Gratulálunk neki, és mesterének! Öröm volt hallani, hogy nem volt elkeseredve Márton Anna a verseny után:

A későbbi ezüstérmes Velikaja ellen is adott szép tusokat Panka.

“Természetesen szerettem volna hazai környezetben érmet nyerni, ám összességében nem lehetek elégedetlen. Nagyon örülök annak, hogy végig élveztem a vívást. A világbajnokság előtt kicsit tartottam attól, hogy túlzottan fogok izgulni. Viszont minden percét szerettem ennek a világbajnokságnak, erőt adott ez a csodálatos közönség, alig várom, hogy a csapatversenyen ismét pástra lépjek. A Velikaja elleni meccset, persze, sajnálom. Elragadott a hév, nekiugrottam, nem dolgoztam eleget a tusokért, ő pedig ezt nagyon rutinosan kihasználta. Köszönöm mindenkinek a támogatást, folyt. köv. hamarosan!”

Folytatták a férfi tőrözők is versenyüket a legjobb 64 között. Itt nem kezdődött jól a nap, ugyanis Mátyás Bálint sérülés miatt visszalépett, és kérdéses az is, hogy a csapatviadalon lehet-e rá számítani. Németh András sokáig nagyszerűen tartotta magát a 64 között az amerikai Itkinnel szemben, mitöbb, 10:7-re vezetett, de a befejezés nem sikerült. 

Dósa Dani a 32-ig jutott a budapesti világbajnokságon.

Dósa Daniban bíztunk leginkább, és annyiban igazunk lett, hogy a Törekvés vívója az első körben 15:12-re legyőzte a kellemetlen német Kleint. A folytatásban, a 32-ben az orosz Arszlanov következett, és Dani 6:3-ra itt is vezetett. A közönség megint segített, ám hiába, ez most nem volt elég. Arszlanov a meccs közepén fordított, így a 32 között ért véget számunkra ez a fegyvernem. 

A végére hagytuk azt, ami nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna… A 13. helyen végzett a Budai Dorina, Kun Anna, Muhari Eszter, Nagy Kinga összeállítású női párbajtőrcsapat. Ez természetesen nem az az eredmény, amit szerettünk volna. Azt a tényt is szögezzük le, hogy ettől kezdve az olimpiai kvalikáció álomszerűvé vált, csak hatalmas bravúrok árán érhető el. Mégis, adjunk felmentést a hölgyek felé, ugyanis fiatal válogatottunk nagyon közel járt ahhoz, hogy kellemes meglepetést szerezzen. 

Mindent megtettek a mieink a kínaiak elleni nyolcaddöntőben, de nem jött össze a győzelem.

Kezdődött azzal, hogy a 16 közé jutásért Szingapúrt annak rendje és módja szerint 45:26-ra legyőzték a lányok. Majd jött a legfontosabb mérkőzés, a Kína elleni nyolcaddöntő. Sokáig minimális különbséggel az ázsiaiak vezettek, ám a 16 esztendős Muhari Eszti a meccs közepén az egytusos hátrányt háromtusos előnnyé varázsolta (Kind of magic…), nagyszerű teljesítménnyel. A többiek is jól tartották magukat a világklasszis ellenfelekkel szemben, olyannyira, hogy hét meccs után egy tussal vezettünk. A nyolcadik asszóban, sajnos, az ázsiaiak fordítottak, és Eszti bármennyire is igyekezett, az utolsó csörtében két tusnál nem tudott közelebb kerülni a kínaiakhoz. 

A vége 36:42 lett, és a Románia elleni folytatás sem sikerült, 45:37-re kaptak ki a mieink. Nyilván nem lehetett ezek után nagyon kellemes élmény a 13. helyért vívni, ám dicséret illeti a lányokat, hogy két keserédes győzelemmel zárták a budapesti világbajnokságot. Előbb Kanadát 45:37-re, majd Svájcot 45:29-re verték a lányok, és mindez a 13. helyezést jelentette.

A nap két győztese az ukrán Olga Harlan és a francia Enzo Lefort nyert, és ezzel a vb eddigi hat aranyérme hat országba került. 

A világbajnokság vasárnap a férfi kard- és a női párbajtőrcsapatok éremosztójával folytatódik, nagyon bízunk benne, hogy magyar érdekeltséggel… Emellett a női tőr- és a férfi párbajtőrcsapatok jutnak el a legjobb nyolcig. Hajrá, magyarok!

Eredmények. Világbajnokság, Budapest, BOK Csarnok.

Férfi tőr egyéni, 190 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Dósa-Klein (német) 15:12, Németh-Itkin (amerikai) 10:15, Mátyás-Cassara (olasz), Mátyás visszalépett.

A legjobb 16 közé jutásért: Dósa-Arszlanov (orosz) 12:15.

Végeredmény: 1. Enzo Lefort (francia), 2. Marcus Mepstead (brit), 3. Szon Jungki (koreai) és Dmitri Zserebcsenko (orosz), …23. Dósa Dániel, …55. Mátyás Bálint, …57. Németh András, …132. Mészáros Tamás.

Női kard egyéni, 148 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Márton-Kozaczuk (lengyel) 15:12, Pusztai-Benitez Romero (venezuelai) 15:12, Katona-Au (hongkongi) 15:12, Mikulik-Csan (hongkongi) 13:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Márton-Kose (török) 15:4, Pusztai-Zagunis (amerikai) 12:15, Katona-Brunet (francia) 10:15.

Nyolcaddöntő: Márton-Gregorio (olasz) 15:8.

Negyeddöntő: Márton-Velikaja (orosz) 7:15.

Végeredmény: 1. Olga Harlan (ukrán), 2. Szofija Velikaja (orosz), 3. Teodora Guntura (görög) és Bianca Pascu (román), …7. Márton Anna (edző és válogatott edző: Gárdos Gábor),…19. Pusztai Liza, …26. Katona Renáta, …40. Mikulik Júlia.

Férfi kardcsapat, 32 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Vietnám 45:31 (Szatmári +10, Gémesi +2, Szilágyi +2).

Nyolcaddöntő: Magyarország-Egyiptom 45:32 (Gémesi +8, Szilágyi +5, Szatmári 0).

A vasárnapi negyeddöntőben: Magyarország-Irán (11 óra).

Női párbajtőrcsapat, 35 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Szingapúr 45:26 (Budai +6, Nagy +6, Muhari +5, Kun +2).

Nyolcaddöntő: Magyarország-Kína 36:42 (Muhari 0, Nagy -3, Budai -3).

A 9-16. helyért: Magyarország-Románia 37:45 (Nagy +3, Kun 0, Budai -3, Muhari -8).

A 13-16. helyért: Magyarország-Kanada 45:37 (Muhari +5, Kun +3, Nagy 0).

A 13. helyért: Magyarország-Svájc 45:29 (Kun +6, Nagy +5, Muhari +5).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Egri ezüst a végére

Női tőrcsapatunk (Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsa, Nádasdy Anna, Zsombok Helga) ezüstérmével zárult az egri kerekesszékes világkupa, gratulálunk!

Bajnokok győzelme

A tatai junior párbajtőr előválogatót a férfiaknál a korosztályos Európa-bajnok Pelle Domonkos, a nőknél a kadet világbajnok Horváth Lotti nyerte, gratulálunk!

Pásztor Flóra hetedik a GP-n

A sanghaji tőr Grand Prix-n Pásztor Flóra a hetedik helyen végzett, gratulálunk! A férfiaknál Szemes Gergő jutott a legjobb 32-ig. 

Újabb két bronzérem Egerből

Az egri kerekesszékes világkupaverseny utolsó egyéni napján újabb két magyar bronzérem született, Hajmási Éva női tőrben, Osváth Ricsi férfi kardban lett harmadik

Petrovszki és Horváth győzött

Az esélyesek sikerével ért véget a kadetok második, 2025/26-os párbajtőr előválogatója. A férfiaknál Petrovszki Áron (Honvéd), a nőknél Horváth Lotti (FTC) győzött. 

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM