Horváth harmadik Hongkongban

nov 29, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

A hongkongi junior férfi párbajtőr világkupa-versenyen Horváth Márk nagyszerű bronzérmet nyert, gratulálunk, neki és edzőjének, Kovács Attilának!

A fent említett gratuláció mellesleg mind a négy magyarnak, és az edzőként velük tartó Somfai Péternek is jár. A nagyon erős mezőnyű, közel kétszáz indulós hongkongi junior férfi párbajtőr világkupa-forduló ugyanis nem számít bele a hazai válogatásba, és a szövetség nem is utaztatott ki csapatot a távoli helyszínre. A tehetséges fiatalok – illetve klubjuk – vállalták a költségeket, és egyéniben, majd vasárnap csapatban képviselik a magyar színeket. 

Szombaton ez Horváth Márknak sikerült a legjobban, remek bronzérmet nyert! A másik három vívó, Antal Máté, Keresztes Ádám és Pelle Domonkos egyaránt a 64 közé jutásért szenvedett szoros vereséget. Az FTC vívója – egyébként a kadet világbajnok Horváth Lotti bátyja – már a csoportkörben veretlen maradt, és a folytatásra is megőrizte formáját. A direkt kieséses szakaszban három sima győzelemmel kezdett, aztán egy tussal nyert, majd az éremért az amerikai Wimmernél bizonyult jobbnak. Az elődöntőben az ugyancsak amerikai Chongtól kapott ki 15:12-re – gratulálunk a harmadik helyhez!

Eredmények. Junior férfi párbajtőr egyéni világkupa, 195 induló. A csoportmérkőzéseken: Horváth Márk 6 győzelem/0 vereség, Keresztes Ádám 6/0, Pelle Domonkos 4/1, Antal Máté 4/2 (valamennyien továbbjutottak). 

A legjobb 64 közé jutásért: Horváth-Koo (szingapúri) 15:4, Keresztes-Szafin (orosz) 14:15, Pelle-Kurowski (lengyel) 13:15, Antal-Hazazi (szaúd-arábiai) 12:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Horváth-Jamagucsi (japán) 15:9.

A legjobb 16 közé jutásért: Horváth-Kurowski (lengyel) 15:7.

Nyolcaddöntő: Horváth-Chen (tajpeji) 15:14.

Negyeddöntő: Horváth-Wimmer (amerikai) 15:12.

Elődöntő: Horváth-Chong (amerikai) 12:15.

Végeredmény: 1. Számon Wojciechowski (lengyel), 2. Christopher Chong (amerikai), 3. Horváth Márk (edző: Kovács Attila, válogatott edző: Peterdi András) és Chen Bing-Jyun (hongkongi), …65. Keresztes Ádám, …74. Pelle Domonkos, …76. Antal Máté. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Pályázat – Sportolói életmodell ösztöndíj – Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

A sportolói kettős életpálya modell kialakításának támogatására a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE) ösztöndíj pályázható azon hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók, illetve a doktori iskoláinkban tanulmányokat folytató doktoranduszok számára, akik...

Színarany vasárnap!

A férfi és a női válogatott is nagyszerű aranyérmet nyert a kairói junior világkupa-versenyen! Gratulálunk a vívóknak, az edzőknek és a válogatott edzőknek! 

Ludovikás és vásárhelyi siker!

Nem sokan jósolták volna! A férfiaknál a Ludovika, a nőknél a hódmezővásárhelyi Csomorkány nyerte a kadet tőr országos csapatbajnokságot, gratulálunk!

Nyolcadik hely Plovdivból

A Berkeszi Dániel, Papp Zsadány, Szalai Zalán, Vajda Oszkár összeállítású junior férfi kardcsapat a nyolcadik helyen végzett a plovdivi világkupa-versenyen.

Magas volt az orosz akadály 

Kilencedik helyen végzett a Csonka Dorottya, Domonkos Emese, Komjáthy Boglárka, Kónya Csenge összeállítású női kardcsapat a tbiliszi junior világkupán. 

Élő eredmények

Közelgő események