Hosszú hétvége következik

jan 10, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Csütörtöktől vasárnapig, Közép-Európától, Nyugaton és Délen keresztül Afrikáig versenyeznek vívóink ezen a hétvégén. Fókuszban a felnőtt tőrözők és kardozók, valamint a kadet korosztály.

Nincs megállás, legjobb kardozóink villámgyorsan lecserélik az elegáns öltönyöket és az estélyi ruhákat a vívófelszerelésre. Hétfő este az Operaházban, az Év sportolója gáláján volt érintett a női kardcsapat, azaz a világ hatodik legjobb női csapata – benne az év utánpótlás sportolójával, Battai Sugárral -, valamint a férfi kardválogatott, az Év csapata az egyéni sportágakban. 

Két, világbajnok válogatottunk csodálatos tavalyi esztendőjét gyakorlatilag mostanáig ünnepeltük, ünnepelhettük, és fentiekből pontosan látszik, hogy ország-világ médiája is nagyra értékelte legjobbjaink teljesítményét. Mostantól viszont új szakasz következik, a hátralévő bő fél év az olimpiáig a felkészülésről, a sikeres kvalifikáció befejezéséről szól. Ennek első fejezete következik a hét végén, amikor Tuniszban, kiemelt szorzós egyéni Grand Prix-n szerepel a válogatott. Hogy mi lesz a tét? Először is, azért akadnak kérdések “házon belül” az olimpiai indulás, továbbá az egyéni indulás tekintetében, ehhez nyújt majd újabb adalékot az esemény. Másrészt az egyéni világranglista alapján vívnak majd Párizsban vívóink, és ebben komolyan nyomnak a latban a Grand Prix-versenyek. 

Szatmári András tavaly így ünnepelte tuniszi GP-bronzérmét

A férfiak teljes csapattal utaznak, négy világbajnokunk – Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron -, továbbá Iliász Nikolász és Rabb Krisztián lép majd pástra. Mindez azért tisztán jelzi, hogy szűk a honi élmezőny, egyelőre nem sokan kopogtatnak a felnőtt válogatott kapuján… Ugyanez igaz a hölgyekre, ráadásul ott két komoly hiányzónk is akad. Márton Anna műtétje után márciusra tervezi a visszatérését a pástokra, míg Pusztai Liza arcüreg-gyulladását és kisebb bokasérülését követően nem kockáztatja meg a versenyzést. Mindezt Gárdos Gábor válogatott edzőtől tudtuk meg, aki azt is elmondta, hogy Panka a héten megkezdi a vívóedzéseket, Liza sérülése pedig nem vészes, a legközelebbi állomásról már nem fog hiányozni. Így a két “kétszeres”, Battai Sugár és Szűcs Luca mellett az egyik “egyszeres”, Katona Renáta, továbbá Beviz Dorottya és a hétvégi, budapesti junior Vk-n duplázó Spiesz Anna lép majd pástra. 

A tunéziai fővárosban pénteken a nők, szombaton a férfiak selejteznek, vasárnap rendezik a 64-es főtáblát és a döntőket. 

A tőrözők még korábban, már csütörtökön kezdenek, mi több, mire ezeket a sorokat publikáljuk, már megérkeztek a francia fővárosba, ahol vasárnapig vesznek részt egyéni és csapat Világkupán. Párizsban, az olimpia városában, ám nem az olimpiai vívóversenyek helyszínén, hanem a megszokott, Coubertin csarnokban lesz a viadal. Nem túlzás állítani, tőrben sosem látott mezőny jön össze, a férfiaknál közel 300 nevezés érkezett, a nők létszáma is jóval meghaladja a 200-at, azaz 500 feletti lesz a részvétel, ami ebben a fegyvernemben még sosem fordult elő… 

Magyar részről mindenki a fedélzeten, nincs rangos hiányzó, 11-11 vívónk lép majd pástra. Egyetlen rossz hír, hogy az egyéni kvalifikációért küzdő Dósa Dani éppen kicsúszott a kiemeltek közül – szemben két legnagyobb riválisával, így neki is végig kell majd verekedni a csütörtöki, maratoninak ígérkező selejtezőt. Ugyanezt teszik majd pénteken a hölgyek, míg szombaton lesznek az egyéni főtáblák és a döntők. Vasárnap pedig a csapatversenyek, melyekből ez lesz az utolsó előtti olimpiai kvalifikációs esemény ebben a fegyvernemben! Ebből a szempontból magyar részről leginkább az utolsó előtti szalmaszál kifejezés használható… Ez a bizonyos szalmaszál a nők esetében a vastagabb, de Pásztor Flóráék esetében is elmondható, hogy csak nagy bravúrral, legalább a négy közé jutással lehetnek reális esélyeink a párizsi kvótára. Ugyanez igaz a férfiakra is. Azaz, kötelezően le kellene győzni egy előttünk járó riválist a 8 közé jutásért, és utána jöhet a “szabadon választott” az elődöntőbe kerülésért. A feladat nehéz, de nem lehetetlen, hajrá, magyarok!

Ne feledkezzünk meg a fiatalokról sem, kadet korosztályban ugyanis valamennyi fegyvernemben európai körversenyt rendeznek a hét végén, amely beszámít a hazai válogatásba. Ráadásul a közelgő korosztályos világversenyek előtt az utolsó nemzetközi megmérettetése következik a kardozóknak, továbbá a női tőrözőknek. A helyszínek: a kardozóknak Barcelona, a párbajtőrözőknek és a férfi tőrözőknek Pozsony, a női tőrözőknek Poznan. Hajrá, magyar fiatalok!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Debreceni kardsikerek 

Két, debreceni színekben vívó kardozó, Battai Sugár és Iliász Nikolász nyerte a szombati Magyarkupa-fordulót, egyben hazai válogatót.

Itthon kardrandevú, Vrsacon junior derbi

Az eddigieknél csendesebb lesz a mostani vívóhétvége. Idehaza U23-as európai versenyt, egyben hazai válogatót rendeznek kardban, míg Vrsacban junior férfi párbajtőr Vk-n leszünk érdekeltek. 

Sok sikert, fiatalok!

A Magyar Vívó Szövetség elnökségi ülésén többek között kijelölték a február 23. és március 2. közötti, antalyai kadet és junior Európa-bajnokságon részt vevő magyar delegációt. 

Sao Paulo Kerekesszékes VK 2025 – Utazási Információk

Sao Paulo Kerekesszékes VK 2025 – Utazási Információk: Letöltés: DOKUMENTUM LETÖLTÉSE

FELHÍVÁS! – Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre

FELHÍVÁS a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre! Letölthető dokumentumok: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ADATLAP

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM