Huba és Hunor bronzos nyitánya

ápr 25, 2026 | Hírek, Kiemelt hírek

Két magyar bronzéremmel kezdődött Cagliariban az U23 Európa-bajnokság. Férfi tőrben Kosztolányi Hunor, férfi kardban Bíró Huba végzett a harmadik helyen, gratulálunk!

Mindkét magyar érmesünk nagyon várhatta már ezt a szép eredményt, igaz, egészen más szituációból jutottak el idáig. A kardozó Bíró Huba utolsó junior szezonjának világversenyeit térdszalagszakadás miatt kihagyta, erre a szezonra tért vissza a 21 éves tehetség. Méghozzá ragyogóan, rögtön egy Grand Prix-nyolcaddöntővel, ami a hazai ranglistára is adott annyi pontot, hogy a Vasas vívója, Riba Ferenc tanítványa továbbra is a negyedik helyen áll. Ebben az évben azonban adós maradt Huba a folytatással – egészen mostanáig. Az U23 Európa-bajnokságon ugyanis ismét villantott – méghozzá egy remek bronzot. A direkt kieséses táblán először a 32 között Péch Kornélt, majd a 16-ban az olasz Cantinit verte (15:13). Az éremért pedig az egy körrel korábban Tóth Bertalant búcsúztató, felnőtt válogatottban is szereplő lengyel Benedykt Denkiewiczet búcsúztatta (15:12). A négy között az újabb bravúr nem sikerült a jelenlegi legjobb spanyol, Madrigal ellen (9:15), de ez a bronzérem újabb fontos lépés Bíró Huba karrierjében, gratulálunk! A negyedik magyar kardozó, Dallos Benedek a csoportkör után kiesett. 

Bíró Huba érmes öröme az U23 Eb-n. Fotók: Bizzi Team

A nap másik magyar főszereplője a 18 éves Kosztolányi Hunor volt. A szigetszentmiklósi tehetség tavaly februárban, egy kadet Eb-aranyéremmel robbant be, ám azóta nem volt zökkenőmentes számára az átállás a juniorok közé. Most viszont „ugrott” egy korosztályt, és a 23 évesek között nyert egy remek Európa-bajnoki bronzot! Kessler Zoltán tanítványának legértékesebb sikere a brit felnőtt válogatott Cook 15:9-es legyőzése volt, ez azonban még csak a 16 közé jutást jelentette a számára. A folytatásban viszont az ukrán Koreckij (15:11), majd az éremért az osztrák Falchetto sem jelentett akadályt (15:8). Hunor az elődöntőben a francia Pradeltől kapott ki (6:15), gratulálunk a remek bronzéremhez! A többiekről: Bálint Álmos a 16, Bodor Áron és Gergely Zoltán a 32 között búcsúzott. 

Kosztolányi Hunor 18 évesen állhatott dobogóra a 23 évesek között.

A nap harmadik fegyverneme a női párbajtőr volt, melyben Gachályi Gréta és Horváth Lotti jutott a nyolcaddöntőig. Lotti 18 napon belül hatodik versenynapját vívta végig, nyert közben egy világbajnokságot Rióban, legyőzte a budapesti felnőtt GP-n a felnőtt világranglista akkori második helyezettjét, közben repkedett a nagyvilágban, többet igazán nem várhattunk… Wimmer Dorina a 32 között búcsúzott, Rózsás Júlia egy körrel korábban. 

Vasárnap a másik három fegyvernem egyéni versenye következik, hajrá, magyarok!

U23 Európa-bajnokság, Cagliari. 

Női párbajtőr egyéni, 77 induló. A csoportmérkőzéseken: Horváth Lotti 5 győzelem/1 vereség, Gachályi Gréta 4/2, Rózsás Júlia 3/3, Wimmer Dorina 3/3 (valamennyien továbbjutottak).

A legjobb 32 közé jutásért: Wimmer-Vergnes (litván) 15:14, Gachályi-Ion (román) 15:12, Horváth-Shevchenko (finn) 15:7, Rózsás-Laharotte (francia) 11:12.

A legjobb 16 közé jutásért: Gachályi-Bartoskova (cseh) 15:7, Horváth-Lusti (svájci) 15:13, Wimmer-Makszimenko (ukrán) 7:15.

Nyolcaddöntő: Horváth-Siletti (olasz) 13:15, Gachályi-Caforio (olasz) 9:15.

Végeredmény: 1. Gaia Caforio (olasz), 2. Ocean Francillonne (francia), 3. Emily Conrad (ukrán) és Emma Sont (román), …11 Horváth Lotti, 12. Gachályi Gréta, …30. Wimmer Dorina, …49. Rózsás Júlia.

Férfi tőr egyéni, 66 induló. A csoportmérkőzéseken: Bálint Álmos 4 győzelem/2 vereség, Gergely Zoltán 3/2, Bodor Áron 3/3, Kosztolányi Hunor 3/3 (valamennyien továbbjutottak).

A legjobb 32 közé jutásért: Kosztolányi-Walet (holland) 15:8, Bodor-Sacharczuk (lengyel) 15:14, Gergely-Dogariu (román) 15:11.

A legjobb 16 közé jutásért: Bálint-Dahan (izraeli) 15:14, Kosztolányi-Cook (brit) 15:9, Bodor-Helmy-Cocoynacq (francia) 4:15, Gergely-Di Veroli (olasz) 4:15.

Nyolcaddöntő: Kosztolányi-Koreckij (ukrán) 15:11, Bálint-Helmy-Cocoynacq (francia) 4:15. 

Negyeddöntő: Kosztolányi-Falchetto (osztrák) 15:8.

Elődöntő: Kosztolányi-Pradel (francia) 6:15.

Végeredmény: 1. Louis Pradel (francia), 2. Anas Anane (francia), 3. Kosztolányi Hunor (edző: Kessler Vilmos, válogatott edző: Mazza Lorenzo) és Adrie Helmy-Cocoynacq (francia), …13. Bálint Álmos, ….25. Gergely Zoltán, …27. Bodor Áron.

.

Férfi kard egyéni, 42 induló. A csoportmérkőzéseken: Péch Kornél 4 győzelem/2 vereség, Tóth Bertalan 3/3, Bíró Huba 3/3 (továbbjutottak), Dallos Benedek 2/4 (kiesett).

A legjobb 16 közé jutásért: Tóth-Tavartkiladze (georgiai) 15:10, Bíró-Péch 15:10.

Nyolcaddöntő: Bíró-Cantini (olasz) 15:13, Tóth-B. Denkiewicz (lengyel) 9:15. 

Negyeddöntő: Bíró-B. Denkiewicz (lengyel) 15:12.

Elődöntő: Bíró-Madrigal (spanyol) 9:15.

Végeredmény: 1. Evan Fraboulet (francia), 2. Santiago Madrigal (spanyol), 3. Bíró Huba (edző: Riba Ferenc és Kósa Miklós, válogatott edző: Kovács Laura) és Jorge Casaus Pielago (spanyol), …13. Tóth Bertalan, …19. Péch Kornél, …35. Dallos Benedek. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Tordasi Ildikó

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal arról az olimpiai és világbajnok tőrözőről írunk, aki legutóbb nyert olimpiai aranyérmet a fegyvernemben – Tordasi Ildikó.

Nádasdy-bronz, kínai dominancia

Az évad első kerekesszékes világkupáját a thaiföldi Pattaján rendezték, ahonnan a három fős magyar küldöttség Nádasdy Anna révén egy bronzéremmel, és egy helyezéssel tért haza.

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Élő eredmények

Közelgő események