Kihívó nélkül, egyhangú szavazással választották újra a Nemzetközi Vívó Szövetség elnökének Allisher Uszmanovot. Az orosz üzletember ezzel 2008, 2012 és 2016 után negyedszer lett a FIE első embere. A lausanne-i tisztújító kongresszuson jelen volt és felszólalt Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is.
Allisher Uszmanov beszédében megköszönte a vívótársadalomnak a támogatást, és többek között elmondta, hogy a vívás sosem volt olyan népszerű világszerte, mint most.
Negyedszer választották elnökké Allisher Uszmanovot.
“A tokiói olimpia mérföldkő volt sportágunk számára. Nemcsak azért, mert nagyszerű versenyeket rendeztünk, hanem mert a vívás történetében először tizenkét fegyvernemben osztottunk érmeket. Klasszis vívóink, remek mestereink vannak, ezrek indulnak a junior és kadet versenyeken, kiváló versenybíróink vannak, és nagyszerű emberek dolgoznak a Nemzetközi Vívó Szövetségnek. Biztos vagyok abban, hogy sikeres és fényes jövő vár sportágunkra” – mondta újraválasztását követően Allisher Uszmanov.
A kongresszuson újraválasztották a különböző bizottságok tagjait is. Magyar részről Kamuti Jenő az orvosi, Czeglédy Edina a jogii bizottság tagjai közé került, gratulálunk!