Itthon kardrandevú, Vrsacon junior derbi

febr 14, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

Az eddigieknél csendesebb lesz a mostani vívóhétvége. Idehaza U23-as európai versenyt, egyben hazai válogatót rendeznek kardban, míg Vrsacban junior férfi párbajtőr Vk-n leszünk érdekeltek. 

Másfél héttel vagyunk az év első nagy eseménye, a antalyai kadet és junior Európa-bajnokság előtt, ennek megfelelően kicsit lazult az eddig szinte minden hétvégén csordultig teli versenynaptár. Két fontos esemény azonban jut a mostani víkendre is. Szombaton rendezzük a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban az U23-as kard európai körversenyt, ami a hazai felnőtt válogatásba is beszámít. (A férfiak 10-kor, a név 2-kor kezdenek.) Érdekesség, hogy a nőknél a teljes hazai élmezőny ott lesz a páston, a férfiaknál viszont egyetlen olimpiai ezüstérmesünk sem nevezett, A hölgyeknél ráadásul ez az utolsó előtti, a hazai válogatásba is beszámító esemény, és igen csekélyek a különbségek világbajnokaink között, úgyhogy jelentős “belharc” várható szombaton. A férfiaknál vélhetően az az oka legjobbjaink távolmaradásának, hogy a két hét múlva sorra kerülő, padovai Világkupa van fókuszban legjobbjainknak. 

A kairói, 2022-es világbajnok női kardcsapat (Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca, Battai Sugár) valamennyi tagja indul a szombati válogatón. Fotó: BizziTeam

Egyetlen utánpótlás korosztályban nem zárultak le a hazai ranglisták, és ez a junior férfi párbajtőr. A fiatalok a szombati, vrasaci junior Világkupán lépnek pástra, itt dől majd el, kik képviselik a junior Eb-n a magyar színeket, úgyhogy nagy küzdelmek várhatóak majd Szerbiában. Mi pedig természetesen ezúttal is mindenről beszámolunk, hajrá, magyarok!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Útra kelt vb-csapatunk első csoportja

Elrepültek, elsők, de nem fecskék, pláne nem „madarak”. A női párbajtőrözők (a kiemelt Muhari Eszter kivételével) és a férfi tőrözők Pekingen keresztül repültek pénteki indulással, és szombati érkezéssel Hongkongba. Hajrá, magyarok!

Puha ágak, kemény csaták

Az olimpia mellett a világbajnokság csapatversenye az egyetlen olyan vívóesemény, ahol a direkt kieséses tábla kialakításakor semmiféle sorsolás nincs, a világranglistán elfoglalt helyezések alapján kap mindenki ellenfelet. Lehet tehát elemezni, videózni, no meg számolgatni.

Média óra – vb-indulás előtt

Sajtóbeszélgetésen találkoztak a magyar vívóválogatott tagjai a média képviselőivel a hongkongi világbajnokság előtt. Pénteken indul az első csoport, a vb július 22-én kezdődik, hajrá, magyarok! 

Hongkongi kedvcsináló

Egy héttel a hongkongi világbajnokság rajtja előtt az évtized, azaz a 2020-as évek eddigi három, magyar szempontból egyaránt kimagaslóan sikerült vb-jének legszebb pillanatait idézzük fel – mintegy kedvcsinálóként!

Mohamed Aida is a Hall of Fame-ben

Beválasztotta a Nemzetközi Vívó Szövetség a sportági Hall of Fame-be az 50 évesen is aktív, tőröző világklasszist, Mohamed Aidát, aki 17 esztendősen nyerte első érmét világversenyen, és 48 évesen a legutóbbit! Gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események